Szerző: Koi Tamás

2019. április 11. 12:03

5G-s fix-mobil gateway alapjait tette le a Qualcomm

Új, 5G-alapú fix-mobil hálózatokhoz használt végberendezés referenciadizájnt jelentett be a Qualcomm. A gyártó saját 5G-s modeme és az Aquantia multi-gigabites hálózati vezérlőjét tartalmazó rendszer az ügyfelekhez kihelyezett gateway-ek lelkét képezheti majd.

Az 5G-éra hajnala kapcsán több piaci szereplő is igyekszik kiemelni, hogy az új generációs mobilhálózatok szerepe a korábbiaktól eltérően nem korlátozódik majd egyedül arra, hogy minél nagyobb sávszélességű internetelérést lehessen megvalósítani jellemzően okostelefonokon, illetve minél nagyobb kapacitást legyenek képesek az operátorok besűríteni egy cellába. Az éppen szárnyait bontogató technológiára éppúgy fontos szerep várhat majd a vezetékes hálózati lefedettség bővítése terén is.

A vezetékes szolgáltatók számára az 5G az úgynevezett last mile elérés relatíve egyszerű kiváltására jöhet majd kapóra, vagyis az előfizetői végpont és a szolgáltató vezetékes hálózatának kvázi utolsó aktív eleme (elosztója) közé ékelődhet be a mobiltechnológia. Az angolul fixed-wireless access (FWA) névre keresztelt rendszer utolsó, eleméhez, az előfizetői végberendezéshez kínál a modemgyártók számára referenciadizájnt a Qualcomm, mely a saját 5G-s modeme mellett az Aquantia multi-gigabites ethernet-vezérlőit tartalmazza.

sdx55

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Qualcomm által fejlesztett gateway-referenciadizájba épített SDX55-ös modem a 6 GHz alatti valamint a milliméteres hullámhosszú frekvenciákkal egyaránt kompatibilis, vagyis a last mile jelátadó ponthoz csatlakoztatható eszközök száma a felhasznált frekvencia függvényében rugalmasan változhat. Fontos szempont ugyanakkor, hogy a lehető legnagyobb végponti sávszélesség. átviteli kapacitás érdekében ajánlott a nagyfrekvenciás rádiós közeg használata, melynél egészen közel kell vinni az antennát az előfizetői végponthoz. Cserébe az átviteli közeg akár gigabites sávszélesség elérésére is alkalmas lehet.

Az 5G által biztosított átviteli kapacitás kihasználásához a gateway-ekbe értelemszerűen megfelelő Ethernet-vezérlőket és Wi-Fi rádiókat kell építeni, a Qualcomm referenciadizájnja ennek megfelelően vezetékes oldalon az Aquantia AQC107 illetve AQC111C típusú Ethernet-modulját tartalmazza, előbbi 10 GbE, utóbbi 5 GbE kapcsolatra képes. A rendszer tartalmazza a továbbá a Qualcomm QCA6390 típusú Wi-Fi 6 (802.11ax) többmódú Wi-Fi vezérlőjét is, mely a beérkező jel vezeték nélküli továbbításáért felelős.

A Qualcomm megoldására elsőként japán és koreai vezetékes szolgáltatók megrendelése alapján épülhetnek végberendezések. Az eszközök a várakozások szerint lényegesen stabilabb és sokoldalúbb kapcsolatot nyújtanak majd a régóta elérhető, tradicionális mobil hotspotokhoz képest.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról