Szerző: Hlács Ferenc

2019. április 4. 12:55

Már meg is érkezett az Andorid Q második bétája

Az Android Q Beta 2 újrarajzolt multitaskingot és biztonsági funkciókat is hoz, persze egy sor bugjavítás és új API mellett.

Tempósan pörgeti az Andorid Q bétákat a Google, a keresőóriás mobil operációs rendszerének első bétáját bő három hete mutatta be, és máris itt a következő kiadás, az Android Q Beta 2. Az új verzióban a cég több csiszolást is elvégzett a motorháztető alatt, illetve új funkciókat is ígér - persze amellett, hogy az elmúlt hetekben a fejlesztők visszajelzései alapján jókora adag bugot kigyomlált a szoftverből. Az új verzióval továbbá új SDK, illetve az idén áprilisi biztonsági frissítések is megérkeznek a rendszerre.

Az új kiadással a vállalat ismét igyekszik nagy hangsúlyt fektetni a biztonságra, aminek első lépéseként bekapcsolja a Scoped Storage funkciót az új alkalmazástelepítéseknél. A megoldással az appok saját sandboxokat kapnak, amelyben háborítatlanul dolgozhatnak, ha azonban olyan megosztott tárterületekhez akarnak hozzáférni, mint például a fényképek, már engedélyekre lesz szükségük.

A felhasználók számára látványosabb újítás az új, bubbles névre keresztelt, "buborékos" multitasking funkció. A koncepció leginkább a Facebooktól megismert chat-fejekre hajaz - csak épp az azokból előugró ablakokat a fejlesztők nem csak csevegőappokkal, hanem bármilyen alkalmazáson belüli tartalommal megtölthetik. A fejlesztőknek a funkcióról a Google példaimplementációt is közzé tett, illetve annak kapcsán is számít a visszajelzésekre.

andrqbubbles

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az új bétával a keresőóriás a hajtogatható készülékek felé is nyit, az Android Q platform támogatásával ahhoz a vállalat egy emulátort is közzétesz az Android Studio 3.5-ben, amely a canary csatornán érhető el. Az emulátorral a fejlesztők tesztelhetik, hogyan változik alkalmazásuk a kijelzőt hajtogatva. A megoldás androidos virtuális eszközként állítható be, azzal a fejlesztők lényegében egy referenciaeszközt kapnak, amellyel tesztelhetők a szabványos hardverkonfigurációk, amelyeket a keresőóriás gyártópartnerei is használnak. Az emulátor jelenleg kétféle elrendezést támogat, ezek a kinyitva 7,3 hüvelykes, csukott állapotban pedig 4,6 hüvelykes panellel operáló eszközökön, illetve a 8 és 6,6 hüvelykes modelleken tesztelhető az appok működése. A két elrendezés kapcsán biztos sokan kiszúrták, hogy a kijelzőméretekben legalábbis a Samsung Galaxy Fold, illetve a Huawei Mate X paramétereit tükrözik.

Mindezeken túl a hangrögzítés minőségén is javíthat az új kiadás, a frissen bejelentett MicrophoneDirection API-nak hála, amellyel beállítható egy preferált mikrofonirány a hangfelvétel során - de az API a zoomolást támogató mikrofonok vezérléséhez is szabványos interfészt kínál. Az új béta már elérhető az összes Pixel készülékre, illetve az Android Emulátoron is. Persze miután továbbra is vastagon béta verziós szoftverről van szó, a fejlesztőknek és a vállalkozó kedvű felhasználóknak érdemes továbbra sem elhanyagolható mennyiségű buggal számolni - a főbb ismert problémák kapcsán telepítés előtt érdemes felkeresni a Google kapcsolódó oldalát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról