Szerző: Hlács Ferenc

2019. április 3. 14:56

Megérkezett a Visual Studio 2019

A frissített IDE intelligens kódkiegészítővel és kollaborációs funkciókkal debütál.

Windowsra és Macre is megérkezett a Visual Studio 2019: a Microsoft fejlesztői környezetének tavaly júniusban bejelentett legújabb verziója több újdonságot is ígér, élükön az intelligens, AI-jal megtámogatott kódkiegészítéssel, illetve az IDE-hez már alapértelmezetten mellékelt Live Share kollaborációs megoldással. A vállalat persze nem csak a funkciópalettát toldotta meg, az új kiadással több területen érezhető teljesítményjavulást is ígér.

Az újítások már a frissített Visual Studio megnyitásakor szembejönnek, az ugyanis új ikont, egyszerűbb megjelenést, illetve kompaktabb menüsávot is kapott, illetve új kezdőképernyő is jutott rá, amelyről a fejlesztők a Microsoft reményei szerint gyorsabban férhetnek hozzá különböző projektjeikhez. A kezdőablakból ennek megfelelően gyorsabban elérhetővé válnak a Git repositoryk, beleértve a helyi, a GitHubon tárolt, illetve az Azure Repókat is, de természetesen új projektekbe is lehetőség van innen belefogni. A szoftver felületén a korábbi gyorsindító dobozt egy keresősáv váltja, amelyen keresztül igény szerint beállítások, parancsok kereshetők, illetve fuzzy string keresés is indítható.

vstud201901

Az immár a vállalat zászlaja alatt működő GitHub funkciói egyébként nem meglepő módon egyre mélyebben integrálódnak az IDE-be, egyebek mellett annak "stash" megoldása is felkerül az új Visual Studio képességei közé, amellyel az adott kódon végzett változtatásokat lehetőség van commit nélkül, ideiglenesen tárolni, amíg a fejlesztő egy másik branch-en dolgozik. Emellett a szoftver a GitHub pull request modelljét is támogatja.

A Microsoft szerint a Visual Studio 2019 a debugging teljesítményen is javít, egyebek mellett a nagyméretű C++ projektek esetében, 64 bites out-of-process debuggerének hála, illetve a CMake-ben készült projektek is szélesebb körű támogatást kapnak. Mindezek mellett a Snapshot Debuggeren csiszolt a cég, továbbá az új IDE az inkrementális build-időkből is 30 százalékot farag a vállalat szerint.

Intelligens kódtoldó és kollaboráció

Az újítások közül kiemelkedik az IntelliCode, amelyet a cég először tavaly májusi fejlesztői konferenciáján villantott fel. Lényegében egy fejlesztői "asszisztensről" automatikus kódkiegészítő megoldásról van szó, amely gépi tanulásra támaszkodik. A vállalat tavalyi bejelentése szerint az algoritmust mintegy kétezer GitHub repón tanította be, ezekből igyekezett a legfontosabb kódolási konvenciókat és egyéb elemeket azonosítani. Az IntelliCode első körben olyan képességeket hoz, mint a kontextus-alapú IntelliSense, amely az egyes fejlesztőknek személyre szabott ajánlásokat tesz, a saját kódjaikban talált mintázatok alapján, de a megoldás a kódolási stílusok betartatásában, vagy a pull requestek átnézésében is segít. Az IntelliCode képességpalettáját a Microsoft ígérete szerint folyamatosan bővíti, hogy azzal a fejlesztők jobb minőségű kódot készíthessenek, illetve nem utolsó sorban produktivitásukat is növelni tudják. Az IntelliCode jelenleg egyebek mellett C++, C#, JavaScript, Java, TypeScript és Python projekteknél vethető be.

vstud20102

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A bejelentéssel a Visual Studio Live Share is elrajtolt, azt a Microsoft a Visual Studio 2019-hez alapértelmezetten telepíti. A megoldást a cég először 2017-ben mutatta be, az valósidejű közös kódolást tesz lehetővé az egyes projekteken dolgozó fejlesztők számára, akik a Microsoft fejlesztői környezetein Visual Studión és VS Code-on keresztül működhetnek együtt. A megosztott projektekben a fejlesztők egyszerre írhatnak, törölhetnek, követhetik egymás pozícióját, sőt, maga a debug is lehet közös: minden fél látja a stack trace-t, állíthat be töréspontokat és léptetheti a futtatást. Ez nagyban megkönnyíti a páros programozást, így két (vagy több) fejlesztő előtt is lehet gép, lehet egyszerre szerkeszteni a kódot, helyszíntől függetlenül. A Microsoft most ráadásul a C++-szal és Pythonnal is bővítette a Live Share képességeit, illetve a fejlesztők visszajelzései alapján több új funkciót is beépített, mint például az írásvédett üzemmód.

A Microsoft továbbá macOS platformon is egyre inkább közelíti az IDE-t a windowsos kiadáshoz. A macOS-es Visual Studio ugyanis eredetileg a .NET-tel vásárolt Xamarin IDE-re épített, mára azonban egyre inkább közelít a "fő" csapásirányhoz: a 2019-es kiadás preview címkével egy új szerkesztőt kap, a windowsos variánssal megegyező motorral és natív macOS-es felülettel - igaz alapértelmezetten ezt még nem kapcsolja be a cég. De a Unity debugger is ugyanaz lett mindkét kiadásban. A Visual Studio 2019 már Windows és macOS alatt is letölthető és használatba vehető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról