Szerző: Asztalos Olivér

2019. április 2. 11:55

AMD termékzáport hozhat a május

Közeleg az AMD idei termékeinek bemutatója. A tervezőcég a következő hetek során több fejlesztéséről is leránthatja a leplet.

Az idei Computex nulladik napján, május 27-én mutathatja be idei húzótermékeit, vagy legalábbis azoknak egy részét az AMD - derül ki a TAITRA (Taiwan External Trade Development Council) friss közleményéből. Az éves nagy PC-hardvermustrán a chiptervező elnök-vezérigazgatója, Lisa Su egy keynote előadást tart, amely során több új terméket is megismerhet a nagyközönség. Bár a sajtónak szánt anyagból nem derül ki világosan, hogy milyen hardverekről lebbenhet fel heteken belül a fátyol, az AMD útiterve alapján a Navi GPU-knak, a második generációs Epyc processzoroknak, illetve a harmadik generációs asztali Ryzeneknek is az idei évben kellene megjelenni.

3000-es desktop Ryzen széria minden bizonnyal bemutatkozik majd a kiállítás nulladik napján. Ahogy a HWSW még decemberben megírta, az alaplapgyártók a Computexre ígérik az X570-es lapkakészletre épülő új termékeiket. Ezeket kifejezetten a Zen 2-alapú Matisse processzorokhoz fejlesztik a cégek az AMD vadiúj chipkészletére alapozva. Ahogy az már korábban kiderült, a CPU-k tokozása nem változik, melynek hála nem feltétlenül kell majd új alaplapot vásárolni a Zen 2 magokkal szerelt központi egységekhez, azok megfelelő BIOS frissítéssel a már piacon lévő AM4 foglalatos termékekben is működhetnek. Fontos megjegyezni, hogy bár a május végi bemutató szinte biztosra vehető, a processzorok várhatóan csak hetekkel később, június második felében vagy akár júliusban kerülhetnek majd fel a boltok polcaira.

AMD-Lisa-Su

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ennek egyik legfőbb oka lehet, hogy az AMD a kiszolgálókhoz készített második generációs Epyc processzorok részesíti előnyben, melyek lényegesen nagyobb nyereséggel értékesíthetőek. Lisa Su korábban közölte, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben csak valamikor a szerverprocesszorok piacra kerülését követően lehet számítani a 3000-es Ryzen sorozatra. Ez alapján nem kizárt, hogy az új Epyc CPU-kat már az inkább konzumer termékekről szóló Computex előtt, tehát valamikor a következő 7-8 hét során bemutatja a tervezőcég. A szóban forgó fejlesztés alapvető műszaki felépítését egyébként már tavaly novemberben leleplezte az AMD.

Az Epyc processzorokkal ellentétben a játékosoknak szánt GPU-k tökéletesen passzolnának a tajpeji hardvermustrás miliőbe, a vállalat már mutatott is be videokártyákat a rendezvényen, legutóbb 2016-ban. Arra ugyanakkor egyelőre nem érdemes mérget venni, hogy most is lesz termékbejelentés. A Navi-alapú fejlesztések rajtjáról legutóbb februárban pletykált a francia Cowcotland, mely akkor őszre datálta a megjelenést. Az AMD-nek ugyanakkor mihamarabb szüksége lenne egy igazán ütőképes GPU-ra, így elképzelhető, hogy a vállalat most minden követ megmozgat, hogy a Navira épülő első termékek a lehető legkorábban piacra kerüljenek, akár már a nyár folyamán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról