Szerző: Asztalos Olivér

2019. március 28. 15:46

Földet ért a Netgear következő űrhajója

A Netgear legújabb felsőkategóriás routere három rádiós egységet és Multi-Gig Ethernet támogatást kínál.

Bemutatta legújabb csúcskategóriás routerét a Netgear. A rendhagyó, űrhajóra emlékeztető készülékházba jóformán a piacon elérhető kvázi legerősebb hardvert sűrítette az amerikai gyártó. Ez a Wi-Fi 6 (802.11ax) támogatás mellett három különálló rádiós egységet (egy 2,4 GHz-es és két 5 GHz-es), illetve egy Multi-Gig, vagyis akár 2,5 gigabites sávszélességre képes Ethernetet jelent különféle extrákkal fűszerezve. A vezérléshez egy négymagos, 64bites, 1,8 GHz-es ARM-alapú processzor nyújtja a szerepet, egy egyelőre ismeretlen cég (vélhetően a Broadcom) műhelyéből.

A Nighthawk X12 (RAX200) egyik érdekessége, hogy arra már egy úgynevezett Multi-Gig támogatású Ethernet aljzat is került, amely legfeljebb 2,5 gigabites sávszélességet nyújthat. A nagyobb átviteli tempó mellett ennek előnye, hogy 100 méteres távolságig a sztenderd Cat5e kábellel is elérhető a 2,5 gigabit, mely kiaknázáshoz már két kábelmodemet is kínál a cég. Sajnos a szóban forgó aljzatból csupán egyetlen került a Netgear routerének hátoldalára, ezért a nagyobb sávszélesség kiaknázásához az ugyancsak támogatott linkaggregáció szükséges. Ezzel a router és a számítógép egyszerre két Ethernet kábellel is összeköthető, elméletben akár 2 gigabites sávszélességet biztosítva. Az összesen 6 darab Ethernet mellé két USB 3.0 aljzat is felfért, például külső meghajtók csatlakoztatásához.

netgear_x12

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A vezeték nélküli rész már 12 párhuzamos adatstreamet támogat, 2,4 és kétszer 5 gigahertzen. Ehhez összesen 8 antennát használ az X12, melyek a két oldalán felhajtott "szárnyakban" kaptak helyet. A 2,4 gigahertzes rádióval 1,2 Gbps-es, az 5 gigahertzesekkel pedig fejenként 4,8 Gbps-os sávszélesség érhető el, elméletben. Mindhárom egység Wi-Fi 6, vagyis 802.11ax támogatással rendelkezik. A szabvány nem az adatátviteli sebesség drasztikus növelésében erős, hanem a csatlakozó kliensek sokkal hatékonyabb kezelésében. A 802.11ax egyik fejlesztése, hogy az már le- és feltöltési irányban is támogatja a MU-MIMO-t.

A Netgear szerint az acélos hardvernek hála a Nighthawk X12 akár tizenkét vezeték nélküli eszközt is képes zavartalanul kiszolgálni egyidőben, miközben a router olyan szolgáltatásokat is támogat mint a Dynamic QoS, vagy az Amazon Alexa és Google Assistant, amely utóbbi kettővel a router egyes funkció vezérelhetőek. Természetesen a csúcsrouter ára a funkciókhoz igazodik, az RAX200 ugyanis nettó 600 dollárért kerül fel a polcokra, várhatóan májusban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról