Szerző: Hlács Ferenc

2019. március 22. 14:21

Új kollaborációs és biztonsági funkciókkal bővül a Microsoft Teams

A redmondi óriás szerint a szolgáltatást már félmillió szervezet használja - mára maga Microsoft is a Teamsre tért át az eddig alkalmazott Skype for Businessről.

Szépen hízik a Microsoft Teams, a vállalat üzleti kollaborációs megoldása: a héten második születésnapját ünneplő szoftvert a Microsoft szerint már mintegy 500 ezer szervezet használja, az évforduló alkalmából pedig a redmondi cég a szolgáltatást több új funkcióval is bővíti. Hogy a vállalat egyre inkább fókuszba helyezné a terméket azon is jól látszik, hogy a vállalat bejelentette, már belső használatra is a Teamsre állt át, a Skype for Businessről - ez 180 ezer alkalmazott és kereskedő migrációját jelenti, amit a vállalat mintegy négy hónap alatt zongorázott le.

A mérföldkőhöz fontos újítások is járnak, az egyik ilyen a frissen debütált, előzetes verzióban már használatba vehető a Microsoft Whiteboard támogatása, a Microsoft digitális rajztábláján lehetőség van a tartalmak valós idejű, közös szerkesztésére a megbeszélések során. Szintén új funkció az adatvesztés elleni védelmet szolgáló DLP (Data Loss Prevention), amely már most széles körben elérhető. A megoldással az érzékeny céges információk észlelhetők, illetve automatikusan szűrhetők vagy elrejthetők a chatekben vagy a különböző csatornákon belül. A rendszergazdák külön DLP irányelveket is beállíthatnak, így megelőzhető, hogy az alkalmazottak akár véletlenül érzékeny adatokat osszanak meg, vagy szivárogtassanak ki.

teams01

A Teams születésnapján az élő Microsoft 365 eseményközvetítések előtt is megnyitja kapuit, így az adott szervezetben már igény szerint bárki létrehozhat valós időben streamelt eseményeket, az alkalmazottak vagy akár ügyfelek számára. Az eseményekben a videós közvetítés mellett a Teams, Stream vagy Yammer felületén is lehetőség van párbeszédet folytatni, a funkció pedig egyszerre akár 10 ezer résztvevőt is támogat.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A fentieket a vállalat már a héten elérhetővé teszi a szolgáltatásban, hamarosan pedig további újításokkal is bővíti a Teams palettáját, mint a Live Captions, amellyel valós időben feliratozhatók a videobeszélgetések, vagy az Information Barriers, amellyel a rendszergazdák szabályozhatják, hogy a Teams felületén mely kollégák kollaborálhatnak egymással. Mindezek mellett a Microsoft azt ígéri, még idén elérhetővé válnak a Teamsben a videobeszélgetésekhez tetszőlegesen beállítható hátterek: a funkció ugyanarra a gépi tanulási technológiára épít, amellyel a cég a Skype-beszélgetések hátterét mossa el, illetve emeli ki a beszélőt.

teams02

Ugyancsak az idei év folyamán érkezik az Intelligent Capture is a szolgáltatásba, a megoldással a videokonferenciákon mezei webkamerával rögzíthető, és digitalizálható a táblákra filctollal felírt tartalom - sőt, azt a szoftver ki is emeli, és egy plusz rétegként a táblára épp irkáló kollégák fölött jeleníti meg, így folyamatosan látható a tábla teljes tartalma. A digitalizált táblák menthetők, és később is megoszthatók az alkalmazásból.

A Microsofttól egyre nagyobb hátszelet kapó szolgáltatást a cég szerint már félmillió szervezet használja, ami látványos előrelépés a tavalyi 200 ezres számhoz képest - a cég szerint ez az eddigi leggyorsabban növekvő üzleti alkalmazása. A szegmensben ugyanakkor a vállalat kénytelen is hasonló tempót követni, hiszen a riválisok gyorsan terjeszkednek: a Facebook Workplace például nemrég érte el a kétmillió fizető felhasználót, a Slack pedig napi 10 millió felhasználónál jár. Persze miután a cégek hajlamosak erősen eltérő formátumban közölni felhasználószámukat, az összehasonlítás sem könnyű, a Spiceworks tavalyi felmérése szerint mindenesetre a Teams a második legnépszerűbb üzleti kollaborációs eszköz a piacon, azt csak az ugyancsak a Microsoft tulajdonában lévő Skype for Business előzi meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról