Szerző: Koi Tamás

2019. március 22. 12:55

Világszerte több a streamingelőfizetés, mint a kábeles

Szorosan megközelítette a százmilliárd dolláros bevételhatárt a filmes szórakoztatóipar tavalyi bevétele, a növekedés motorját pedig 2018-ban már egyértelműen az otthoni digitális tartalomhozzáférés, azaz jellemzően a streaming adta világszerte. A növekedésnek ráadásul idén újabb lendületet ad az olyan nagy nemzetközi szereplők belépése a streaming-piacra, mint az Apple vagy éppen a Disney.

Rekord összegű, 96,8 milliárd dolláros bevételt ért el tavaly a globális filmes szórakoztatóipar, áll az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) frissen kiadott, 2018-as statisztikagyűjteményében. A szervezet a teljes bevételt a mozik és az otthoni filmes szórakozásból származó bevételből kalkulálja - utóbbit a fizikai adathordozókon értékesített filmek, a VOD-letöltések és a streamingszolgáltatók adják össze. Az eredmények főként az utóbbi területen, a streaming népszerűsége kapcsán mutatnak ugrásszerű növekedést, az MPAA szerint a streamingszolgáltatóknak 2018-ban világszerte mintegy 613 millió ügyfelük volt, ami nem csak a rekord mértékű, 27 százalékos éves szintű növekedés miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mivel ezzel a streaming előfizetések száma világszerte megelőzi az otthoni kábeltévés előfizetésekét.

A filmes "otthoni digitális szórakoztatóiparnak" nevezett szegmens növekedése az Egyesült Államokban tavaly éves szinten 24 százalék volt, míg világszinten 34 százalék, ami lényegében igazolja a nagy streamingszolgáltatók (közülük is elsősorban a Netflix) pár évvel ezelőtt indított globális terjeszkedési stratégiájának sikerét. Mindeközben a fizikai adathordozókon (elsősorban Blu-ray lemezek) kiadott filmek eladása 15 és 14 százalékkal csökkent az USA-ban és világszinten, ami ismételten nyilvánvalóvá teszi az erős eltolódást a streaming tartalmak irányába.

netflix_monitor

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A piac bővülését jól jelzi, hogy csak tavaly több mint 131 millió új streamingelőfizetés jelent meg világszerte, miközben a globális kábeltévé-piac 2 százalékkal csökkent, így a kábeles előfizetők száma az év végén 556 millió volt, szemben a 613,3 millió streaming-előfizetéssel. A riport ezzel együtt felhívja a figyelmet arra, hogy a kábeltévés előfizetések után még így is lényegesen nagyobb árbevétel képződik, a streaminget még a műholdas előfizetések is megelőzik ezen a téren - áll a dokumentumban.

Ezzel együtt nem kérdéses, hogy a globális streaming piac a következő években további, jelentős növekedés előtt állhat, hiszen a tradicionális, nagy szereplők mellé (Hulu, Netflix, CBS) idén érkezik az Apple, az NBCUniversal és a Disney saját streamingszolgáltatásával, melyek még több olyan exkluzív tartalmat kínálnak majd a nézőknek, melyekhez a hagyományos, lineáris csatornákon nem lehet hozzájutni. Ez a trend egyébként már most is erősen képviselteti magát, a Netflixen például ma már több saját gyártású tartalom (sorozat, mozifilm) van, mint külső stúdióktól vásárolt.

Hazánkban a saját gyártású prémium sorozatokkal jelentkező HBO GO szolgáltatás a legnépszerűbb, önálló streaming platform, mely sikerét a tartalomválaszték mellett leginkább két tényezőnek köszönheti. Az HBO évekkel ezelőtt beágyazódott a magyar kábelszolgáltatók kínálatába, az HBO lineáris tartalmaira előfizetőket pedig gyakorlatilag egy az egyben HBO GO előfizetővé lehet konvertálni. A másik, hazánkban különösen kritikus tényező a lokalizált tartalomválaszték, amiben az HBO GO más, külföldi streaming-platformokkal szemben kétségtelenül verhetetlen. Ezzel együtt is Magyarországon a nemzetközi trendek kevéssé érvényesülnek, a streamingpiac bár mostanra sokszereplőssé vált, még mindig gyerekcipőben jár.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról