Szerző: Hlács Ferenc

2019. március 18. 10:36

Brit céget kebelezett be a magyar Bitrise

A DevOps és microservice infrastruktúra-monitoring szolgáltatást kínáló Outlyer felvásárlásával a hazai startup kilenc fővel és két új főhadiszállással bővül, Londonban, illetve San Franciscóban.

Újabb fontos mérföldkövéhez ér az egyik nagy hazai startup-sikersztori, felvásárlással folytatja történetét a Bitrise - de nem a magyar céget kebelezik be, hanem a hazai csapat akvirálja a brit Outlyer startupot. Ez a vállalat első felvásárlása, amellyel több új főhadiszállással bővül, illetve dolgozói létszámát is több mint ötvenre hizlalja. A Bitrise a felvásárlással tovább erősítheti pozícióját a CI/CD szegmensben, ahol jelenleg a moblispecifikus szolgáltatásával igyekszik megkülönböztetni magát.

A 2014-ben alapított, mobilos fókuszú CI/CD (Continuous Integration and Delivery) platformot kínáló Bitrise már több komoly befektetési körön is túl van, angyalbefektetőktől 2017 nyarán mintegy 3,2 millió dollárt kalapolt össze, illetve a Y-Combinator három hónapos inkubációs programjába is bekerült. A csapat szolgáltatásának célja a fejlesztési munkafolyamatok minél szélesebb körű automatizálása: a Githubhoz vagy Bitbuckethez csatlakozva például bizonyos feltételeknél beállítható az egyes appok automatizált kiküldése a választott alkalmazásbolt, vagy tesztelési szolgáltatás felé. A Bitrise számos platformot támogat, beleértve az Android, macOS és iOS mellett az olyan keresztplatformos megoldásokat mint a Xamarin, Ionic, Cordova, React Native vagy a Flutter, de a csapat rövidesen a Unity előtt is megnyitja kapuit. A cég platformjára világszerte több mint százezer mobilalkalmazás-fejlesztő támaszkodik, egyebek mellett a Virgin, Buffer és hasonló nagyvállalatok soraiban.

bitriseoutlyer

A termék most a brit Outlyer legénységével és kompetenciáival bővül: a frissen bekebelezett vállalat a DevOps és microservice megoldásokat célzó, önkiszolgáló infrastruktúra-követési szolgáltatást kínál - többek között olyan ügyfeleknek mint a Netflix vagy a BBC. A 2013-ban alapított cég áll továbbá a világ legnagyobb, havi rendszerességgel megrendezett DevOps meetupja, a DevOps Exchange mögött is. A felvásárlással a vállalat teljes, kilencfős csapata beáll a Bitrise soraiba, a magyar cég pedig így két új irodát is nyer, Londonban, illetve San Franciscóban, ezzel tempósan növelve nemzetközi jelenlétét.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az akvizícióval a Bitrise első körben integrálja majd az Outlyer technológiáját saját platformjába. A magyar startup soraiban ugyanakkor a felvásárolt cég fókusza a felhős infrastruktúrák és microservice-ekről fokozatosan a mobil platformok felé tolódik majd, ezzel illeszkedve az anyacég célcsoportjához. Ahogy Birmacher Barnabás, a Bitrise alapító tagja és CEO-ja fogalmaz, az Outlyer monitorozási és analitikai technológiája nem csak könnyen használható illetve skálázható, de erős és sokoldalú is - a cég birtokában pedig Bitrise már nem csak a termékek megjelenéséig tudja támogatni a fejlesztőket, de az éles rajt után is további elemzési és ütemezési szolgáltatásokat tud majd nyújtani nekik, a megszokott platformon keresztül. Ehhez az Outlyer technológiája egy integrált, mobilra specializált APM (Application Performance Monitoring) eszközzé avanzsál majd a Bitrise portfóliójában, amely már a fejlesztési folyamatokkal is szorosan integrálható.

Jelenlegi formájában viszont az Outlyer platformja elbúcsúzik a felvásárlással, annak kapuit a hazai cég fél éven belül bezárja, új ügyfeleket pedig már nem fogad. A hat hónapos periódus alatt az Outlyer jelenlegi ügyfelei persze változatlan támogatást élveznek, a Bitrise pedig igyekszik a számukra lehető leggördülékenyebben végigvinni az átállást az új, saját szolgáltatásába integrált rendszerre. Persze miután utóbbi már a mobilos környezetekre fókuszál majd, a más felhasználási területeken dolgozó ügyfeleknek új szolgáltatás után kell majd nézni a támogatási időszak lejártával - az átállásban a Bitrise nekik is igyekszik majd segíteni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról