Szerző: Koi Tamás

2019. március 13. 13:27

Nekiment a Spotify az Apple-nek Európában

Panaszt nyújtott be az Apple ellen az Európai Bizottságnál a világ egyik legnagyobb zenei streamingszolgáltatója, a Spotify. A cég szerint a kiterjedt, saját ökoszisztémával rendelkező Apple tisztességtelen módszerekkel próbálja kiszorítani saját piacairól a versenytársakat - jelen esetben az Apple Music szolgáltatás sikere érdekében.

Betelt a pohár a Spotify-nál, a világ egyik legnépszerűbb zenei streamingszolgáltatójánál: A cég kedden bejelentette, hogy a hét elején bepanaszolta az Apple-t az Európai Bizottság versenyügyi hivatalánál, amiért szerinte a cupertinói óriás tisztességtelen módszerekkel próbálja korlátozni a versenyt azokon a piacokon, melyekre saját ökoszisztémája is kiterjed. A Spotify beadványának középpontjában az az egyébként már számos más, tartalomipari szereplő, így köztük többek közt a Netflix által is kifogásolt "Apple adó" áll, melyet az Apple minden, az App Store-ból letöltött alkalmazáson belül kezdeményezett fizetési tranzakció után beszed. Vagy legalábbis majdnem.

Daniel Ek vezérigazgató a cége blogján közzétett posztban részletezi a probléma hátterét, mely leginkább akkor húsba vágó a Spotify számára, ha a felhasználók az iOS-eszközökre letöltött appon belül váltanának az ingyenesről valamelyik előfizetéses modellre. Az App Store szigorú szabályzata ráadásul mindent megtesz annak érdekében, hogy az IAP (in-app purchase) rendszert ne kerülhesse meg a platformtulajdonos, így a tartalomszolgáltatók által fejlesztett appok nem tartalmazhatnak semmilyen, külső fizetési oldalra mutató vizuális elemet (gombot) vagy hivatkozást.

spotifyvsapple

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Spotify az Apple üzletpolitikai döntésének hatására kénytelen volt évekkel ezelőtt kilépni az IAP-rendszer alól, miközben az Apple elindította saját, rivális zenei streamingszolgáltatását, az Apple Music-ot, melynek havi díját ráadásul a konkurenciához mérten állította be - úgy, hogy közben a rivális platformoktól megkövetelte az előfizetési díj után megfizetett 30%-os jutalékot. Ha ez nem lenne elég - áll a benyújtott panaszban -, az Apple mindeközben lényegében blokkolja a Spotify-t és más rivális szolgáltatókat saját fejlesztésű interfészein, így többek közt a Siri asszisztens-szolgáltatásban, a HomePodokon vagy éppen az Apple Watch órákon.

A svéd szolgáltató hangsúlyozza, az összes iparági szereplő számára egyenlő elbánást, egyenlő feltételeket vár az Apple-től, azaz a cég egyfajta össz-iparági kezdeményezésként tekint a mostani fellépésre. A Spotify egy saját domain alatt futó aloldalt is létrehozott az ügynek, ahol a cég az általa vázolt tények mellett egy idővonalat is közzétett, mely látványosan mutatja be az ügy fejleményeit az iPhone 2007-es piacra kerülésétől és a Spotify 2008-as indulásától kezdődően.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról