Szerző: Koi Tamás

2019. március 7. 14:30

Betelt a pohár, perel a Huawei

Beperelte az Amerikai Egyesült Államok kormányát a Huawei Technologies, ezzel újabb fronton indult el a két nagyhatalom közti gazdasági-poltikai adok-kapok. A kínaiak szerint az USA kormánya megsértette saját országának alkotmányát a 2019-es védelmi költségvetési törvény egyes szakaszaival.

"Az Egyesült Államok Kongresszusának többszöri próbálkozás után sem sikerült bárminemű bizonyítékkal alátámasztania a Huawei Technologies termékei ellen bevezetett tilalmát. Utolsó lehetőségként kénytelenek vagyunk ehhez a jogi lépéshez folyamodni". A Huawei elnökének, Guo Pingnek a szavaival március 7-én új korszak kezdődött az Egyesült Államok és a kínai IT-gyártó eddig is meglehetősen viharos közös történelmében. Az USA-ból lényegében teljesen száműzött gyártó alkotmányossági kifogásokra hivatkozva beperelte az Egyesült Államok kormányát.

A cég beadványában a 2019-es védelmi költségvetésről szóló törvény, a National Defense Authorization Act. (NDAA) 889-es szakasza ellen emelt kifogást, mely a kínai fél szerint nemcsak azt tiltja meg az Egyesült Államok kormányzati szerveinek, hogy a Huawei készülékeit és szolgáltatásait használják, hanem attól is eltiltja őket, hogy pénzbeli támogatást vagy hitelt adjanak olyan harmadik félnek, aki Huawei termékeket vagy szolgáltatásokat használ – mindezt közigazgatási vagy bírósági eljárás nélkül.

huawei_hw

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A vállalat szerint ez sérti a személyre szabott jogi intézkedések tilalmáról szóló Bill of Attainder Clause-t és a méltányos jogi eljárásról szóló Due Process Clause-t, valamint a hatalmi ágak szétválasztásáról szóló alkotmányos alapelvet, hiszen az amerikai kongresszus nemcsak a törvényt alkotta meg, hanem megpróbálja azt érvényesíteni és végrehajtani is. 

A cég által kiadott közlemény azzal érvel, hogy az NDAA korlátozásai nem csak a Huawei-t károsítják meg, hanem az Egyesült Államok gazdaságát is. A gyártó úgy véli, a Huawei eszközei nélkül csak lassabb ütemben építhetők ki az országban az új generációs 5G hálózatok, ráadásul nagyobb költségek mellett. A cég pontosan meg nem nevezett forrásból származó iparági becslésekre hivatkozva közölte, ha a Huawei Technologies részt vehetne az Egyesült Államok piacán zajló versenyben, a vezeték nélküli hálózatok kialakításának költsége 10-40 százalékkal csökkenhetne, ami az elkövetkező négy évben körülbelül 20 milliárd dollárnyi megtakarítással járna az ország számára.

Az ügy jogi eljárási szintre emelkedésével együtt is erősen kérdéses, hogy a Huawei eléri-e a célját, és megnyílnak-e előtte az eddig tabunak számító piacok Észak-Amerikában. Az USA és Kína közt feszülő gazdasági-politikai ellentét jóval túlmutat az olyan technológiai aggályokon, melyekre hivatkozva a kínai technológiai multikat távol tartják az országtól, jóllehet nem megkerülhetetlen eleme a konfliktusnak. 

A Huawei számára az amerikai piacnál sokkal égetőbb probléma, hogy az USA már európai szövetségeseinél is erőteljesen lobbizik annak érdekében, hogy a kínai beszállítók termékeit potenciális nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva kitiltsák a lehető legtöbb EU-s tagállamból. A gyártó részben éppen ezért nyitotta meg a héten Brüsszelben Kiberbiztonsági Átláthatósági Központját, ahol a cég partnerei és az uniós kormányzati szervek a Huawei berendezésein futó forráskódot tetszőleges eszközökkel átvilágíthatják, olyan rejtett hátsó kapuk és egyéb sebezhetőségek után kutatva, melyeken át a kínai hírszerzés szenzitív információhoz juthat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról