Szerző: Koi Tamás

2019. február 28. 15:38

Komoly harcot vív a DIGI vezetékes piacain a Telekom

Csaknem két éve érhető el a vezetékes távközlési piacon a Magyar Telekom almárkájára épített triple-play szolgáltatáscsomag, a Flip. A távközlési cég alacsonyan tartott árakkal, határozatlan idejű szerződéssel, egyszerű adminisztrációval és átlátható feltételekkel próbálja magához édesgetni a versenytársak ügyfeleit, vagy inkább maradásra bírni azokat a telekomosokat, akik a DIGI-hez szerződnének.

Egyes vezetékes szolgáltatási területeken továbbra is komoly nyomást gyakorol a Magyar Telekomra a DIGI Távközlési Kft., mely villámgyors FTTH hálózatára épülő szolgáltatásaival az utóbbi években a főváros több kerületében valamint egyre több nagyvárosban jelent meg infrastruktúra-partnereinek köszönhetően. A cég jellemzően villanyoszlopokra telepíti optikai kábelhálózatát, miközben az elavultabb, FTTB-topológiával bekötött (jellemzően lakótelepi) háztartásokat is fokozatosan modernizálja. A Telekom részben erre válaszul 2017-ben kénytelen volt saját fapados almárkát piacra dobni, ez lett a Flip, melyhez egyre aktívabban próbálja átcsábítani a vezetékes ügyfeleket a cég.

Fapadosra adott fapados válasz

A Flip melletti egyik legfőbb érv vitathatatlanul a kedvező árszabás, a társaság 4000 forintért - pusztán a havi költségek szempontjából - csaknem verhetetlen csomagot rakott össze, bár a különbségek elsősorban a Telekom magenta színű szolgáltatásaival összemérve tűnnek igazán ordítónak. Míg a Flip hármas csomagjában egy 104 SD és 31 HD csatornát tartalmazó tévéelőfizetés, technológiától függően 150/50 vagy 150/5 Mbps sávszélességet (le/feltöltés) és ötforintos hálózaton kívüli percdíjat tartalmazó vezetékestelefon-előfizetésért havi 4000 forintot kell fizetni, addig Telekom szolgáltatásokból összerakva a teljes havi díj ennek legalább a duplája, hűségkedvezmény nélkül pedig két és félszerese. Flip előfizetést határozott idejű szerződéssel nem lehet kötni.

flipflop

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A DIGI éppen márciustól változtatott szolgáltatásainak árazásán, az FTTH-háztartások így valamivel többet fizetnek majd, mind korábban, igaz, bizonyos szempontból többet is kaphatnak majd ezért. Az RCS&RDS tulajdonában lévő szolgáltató egy 1000/300 Mbps sávszélességet biztosító internetet, 102 + 33 tévécsatornát és 4/6 forintos (vezetékes/mobil irányba) percdíjat nyújtó vezetékestelefon-előfizetést tartalmazó csomagot 6000 forintos havi díjért ad egy év határozott idejű szerződéssel.

A Telekom szerint ez már alighanem elég nyomós érv lehet a szolgáltatóváltás mellett. A cég frissen kiadott, Flip márkaernyő alatt jegyzett sajtóközleménye az NRC tavaly év végi kutatását idézi, mely szerint a megkérdezett 1000 résztvevőből 50% nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg szolgáltatót váltana, ha a jelenleginél sokkal kedvezőbb feltételeket kapnának. A telekomos ügyfelek "szolgáltatóváltása" melletti egyik legfőbb érv - amire a kutatás külön is kitér -, hogy mivel a Flip és a Telekom szolgáltatások ugyanazt az infrastruktúrát használják, ezért az új szolgáltatás(ok) bekötése semmilyen szerelési munkával nem jár.

Eltérő topológia

Valójában épp a fordítottja igaz ennek abban az esetben, ha egy DIGI előfizető Flip-re vált, hiszen a Telekom és a DIGI hálózata teljesen eltérő topológiára épül. Az egyik legfontosabb különbség a televíziós végpontok kezeléséből adódik: Míg a Telekom hálózatán (így a Flipnél is) IPTV-s beltéri egységek telepítésével lehetséges csak a tévézés, addig a DIGI-nél minden DVB-C képes tévékészülék (azaz az elmúlt tíz évben forgalomba hozott tévék 99 százaléka) önállóan, további aktív hálózati elem közbeiktatása nélkül képes dekódolni az adást.

Arról nem kíván nyilatkozni a szolgáltató, hogy a vezetékes szolgáltatóváltással eddig hányan éltek, illetve milyen összetételű előfizetői bázis pártolt át a Flip-re, ahogy a Flip-előfizetők számát is üzleti titokként kezeli. A weboldalon található címkeresőt használva ugyanakkor hamar egyértelművé válik, hogy saját, jól fizető ügyfélbázisát a lehető legkevésbé kívánja kannibalizálni a cég - azokon a területeken, ahol nincs DIGI előfizetés, jellemzően Flip-re sem válthatnak a Telekom-ügyfelek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról