Szerző: Hlács Ferenc

2019. február 26. 11:00

A megnyújtott kijelzőkre fogad idei csúcstelefonjaival a Sony

Az új Xpera 1 zászlóvivő, illetve a középszintű modellek is 21:9-es panellel támadnak.

Fölfelé terjeszkedik legújabb okostelefonjaival a Sony: a vállalat szokásához híven az MWC-n jelentette be legújabb készülékeit, élükön az Xperia 1-gyel, amelyet a felső-középszintre pozicionált Xperia 10 és 10 Plus, valamint belépőszintű eszközként az Xperia L3 követ. Míg más cégeknél az 5G és a hajtogatható kijelzők voltak az idei év slágerei, a Sony más irányt vett és a minden eddiginél elnyújtottabb panelek mellett tette le a voksát. A friss paneleket a vállalat új nevezéktannal is megfejelte, elengedve az eddig ismert XZ jelölést.

Toronymagas panelek

Az új dizájn a zászlóvivőn is gyorsan tetten érhető, annak 6,5 hüvelykes, 21:9-es képarányú, "CinemaWide" néven emlegetett OLED kijelzője látványosan fölé tornyosul a rivális termékeknek. A panel felbontásánál sem fogta vissza magát a gyártó, a telefon 4K kijelzőt kapott, azaz 3840x1644 pixel sorakozik rajta, ami ütős, 643 PPI-s pixelsűrűséget eredményez, illetve természetesen a HDR minősítés sem maradt ki a felhozatalból. Az izmos panel mögé ugyanakkor a cég már úgy tűnik nem tudta beköltöztetni az ujjlenyomat-olvasót, az így a telefon oldalán kapott helyet.

xperia1_packshot4_black_horizsc1

Ez egyébként az első 4K OLED kijelző okostelefonon, noha, IPS panelen a vállalat korábbi XZ Premium szériájában már láthattunk hasonló felbontásokat - láthatóan a cég az új Xperia 1-gyel ezt a prémium szériát olvasztja be a nevezéktannal is fősodorbeli csúcsmodelljei közé. A telefon hosszúságára rátesz egy lapáttal, hogy az idei és az elmúlt év trendjeivel szemben a cég továbbra is megtartotta az alsó és felső kijelzőperemeket, amelyeken a hangszóró, mikrofon, illetve az előlapi kamera kap helyet. A készülék belsejében a csúcskategóriában idén kötelezőnek számító Qualcomm Snapdragon 855 teljesít szolgálatot, a szokott módon egy 2,84, két 2,42, illetve négy 1,8 gigahertzen ketyegő Kryo 485 maggal felszerelve. A RAM mérete 6 gigabájt, a belső tárhelyé pedig 128, ez microSD-kártyával akár további 512 gigabájttal bővíthető.

xperia1_horizontal_all_locksc1

A hátoldalon a mára szabványosnak számító, három kamerás felállást találjuk. A szenzorok felbontása mindhárom esetben 12 megapixel, az első, hagyományos, f/1.6-os kamerához, illetve a második, 2x optikai zoomra képes telefotó lencséhez optikai képstabilizáció is párosul. A harmadik helyre a szegmensben már jól ismert ultraszéles, 135 fokos látószögű kamera került. Az előlapon egy 8 megapixeles kamerát találunk. Az üvegborítású készülékház megkapta az IP68-as vízállósági minősítést, abba a gyártó továbbá egy 3330 mAh kapacitású akkut pakolt.

xperia1_bravia_af9_hires_5000pxl._delivery190130-mid

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A telefon Android 9-cel a fedélzetén érkezik, amelyhez a cég szokás szerint saját szoftveres funkcióit is hozzácsapta, mint például két alkalmazás párhuzamos futtatásához szánt Side Sense alkalmazásindító - a funkció adja magát a toronymagas kijelzőn. Emellett egy Game Enhancer nevű megoldás is jutott a csúcsmodellre, amellyel egyebek mellett rögzíthető a játékmenet, illetve lekapcsolhatók az értesítések játék közben. Az Xperia 1 árát a gyártó egyelőre nem árulta el, az ugyanakkor tudható, hogy a készülék idén tavasszal érkezik.

Xperia 10 és 10 Plus

A tornasorban az Xperia 10 Plus következik, amely valójában egymaga a cég idei zászlóvivőjével, továbbá a 6,5 hüvelykes panelt és a 21:9-es képarányt is megtartotta. Más területeken ugyanakkor visszatekerte a potmétert a gyártó, a kijelző itt már IPS, felbontása pedig "csak" 1080x2520 pixel. Érdekes módon a Sonynak az olcsóbb modellnél sikerült a kijelző alatti peremet szinte teljesen eltüntetnie - igaz a felső perem első blikkre vaskosabbnak tűnik mint a csúcsmodell esetében. Az ujjlenyomat-szenzor ennél a modellnél is oldalt található.

xperia_10_10plus_familly-2_trim

A motorháztető alatt az Xperia 10 Plusban egy szerényebb Qualcomm Snapdragon 636 processzor található, nyolc, 1,8 gigahertzes Kryo 260 maggal, továbbá 4 gigabájt RAM és 64 gigabájt belső tárhellyel, amelynél itt is van lehetőség a bővítésre. Az akku itt sem sokkal kisebb mint az Xperia 1-nél, kapacitása kereken 3000 mAh. A középszintű modell hátoldalán már csak két kamerát találunk, egy 12 megapixeles hagyományos szenzor, illetve egy 8 megapixel felbontású telefotó lencse formájában. Az előlapra itt is egy 8 megapixeles kamera jutott. Természetesen ebben az esetben is adott az Android 9, illetve az osztott képernyős üzemmód és a további szoftveres funkciók.

xperia_10_borderless_trim

Az Xperia 10 egy kicsit ismét konszolidáltabb hardvert kínál, a nevezéktanból sejthető módon kisebb csomagolásban. A 21:9-es képarány itt is adott, igaz már csak 6 hüvelykes képátló mellett, viszont továbbra is 1080x2520-es felbontással. Sajnos a processzort már nem tartotta meg a gyártó a nagyobb modellből, a telefon ezen a téren még egyet visszalép, egy Snapdragon 630 lapkához, nyolc, 2,2 gigahertzes Cortex-A53 maggal. A RAM is karcsúsodott, 3 gigabájtra, 64 gigabájt tárhely mellett. A kamerafelállás is változik, az Xperia 10 hátlapi kameraduóját egy 13 megapixeles és egy 5 megapixeles szenzor alkotja, amely a háttérelmosást és hasonló effektusokat hivatott kiszolgálni. Az előlapra az ismert 8 megapixeles kamera jutott. Mindezt egy 2870 mAh kapacitású akku élteti. Szoftveroldalon itt is a fentebb említett rendszerre és funkciókra lehet számítani. A gyártó árakat egyelőre itt sem közölt, a két középszintre belőtt eszköz ugyanakkor még az idei első negyedévben kapható lesz.

xperial3_packshot

És a belépőmodell

A belépőszintű Xperia L3 ismét tovább zsugorodik, illetve ebben már egy konzervatívabb, 18:9-es panel található, 5,7 hüvelykes képátlóval és 720x1570-es felbontással. Az eszközben egy nyolc darab, 2 gigahertzes Cortex-A53 maggal szerelt Mediatek Helio P22 chip, valmint 3 gigabájt RAM dolgozik, a bővíthető tárterület mérete pedig 32 gigabájt. Itt is két kamerát találunk a hátoldalon, 13 és 2 megapixeles érzékelőkkel, utóbbi mélységérzékelőként funkcionál a fentebb is említett vizuális hatásokhoz. Az előlapra egy 8 megapixeles szenzor került. Akkuból a cég egy meglepően izmos, 3300 mAh kapacitású telepet épített a telefonba, üzemidő terén így az eszköz egészen ígéretesnek tűnik - viszont itt egyelőre sajnos Android 8-cal kell beérni. Az ár az L3-nál sem ismert, vélhetően azonban már nem kell sokat várni rá, miután az eszköz szintén az idei első negyedévben debütál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról