Szerző: Hlács Ferenc

2019. február 14. 14:00

13 milliárd dollárt költ új adatközpontokra a Google

A vállalat a beruházásokkal a stabilabb, illetve kisebb késleltetésű szolgáltatások mellett több tízezer új munkahely létrehozását ígéri.

Nagyszabású befektetési terveket jelentett be a Google az idei évre: a keresőóriás az Egyesült Államokban 2019 során nem kevesebb mint 13 milliárd dollárt fektet új adatközpontok, illetve irodák létrehozásába. Az összeg jócskán túlszárnyalja a vállalat tavalyi beruházásait a régióban, amelyek összege 9 milliárd dollár környékén mozog. Ezt javarészt szintén adatközpontokra, illetve irodák létrehozására és bővítésére szánta a vállalat. A fejlesztésekkel elsősorban felhős lemaradását próbálhatja meg ledolgozni a cég, hisz miközben a Microsoft Azure nyolc, addig a Google Cloud Platform jelenleg csupán négy régióval van jelen az USA-ban.

Rengeteg új munkahely jöhet

A Google szerint az összesen 14 államban végzett befektetések több tízezer új alkalmazott felvétele előtt nyitják majd meg a kapukat, továbbá az új komplexumok felhúzása mintegy tízezer építőipari munkahelyet is teremt majd. A cég az előző év során tízezer új dolgozót toborzott az USA-ban. A befektetéssel a keresőóriás már az Egyesült Államok 24 államában lesz jelen: a vállalat egyebek mellett Ohio, Nebraska, Virginia, Oklahoma, Dél-Karolina és Texas területén is húz majd fel adatközpontokat és irodákat, több meglévő irodáját pedig bővíti.

googdatacent

Az új komplexumokkal a vállalat igyekszik gyorsabb és stabilabb szolgáltatást nyújtani a felhős szolgáltatásait használó ügyfélbázisnak, egyrészt a megnövelt kapacitással, másrészt pedig azáltal, hogy az új adatközpontok fizikailag is közelebbről tudnak majd kiszolgálni jókora tömegeket, ezáltal csökkentve a használat során tapasztalt késleltetést. A vállalat láthatóan igyekszik tartani a lépést a szegmensben vetélytársaival, mint a Microsoft vagy az Amazon.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Közben persze a nagy riválisok is terjeszkednek, az Amazon tavaly novemberben jelentette be, két új főhadiszállást is létrehoz, New Yorkban és a Virginia államban található Arlingtonban: a beruházás mintegy 5 milliárd dollárra rúg, és a vállalat szerint több mint 50 ezer munkahelyet teremt majd a két városban. Az Amazon lépése ugyanakkor több helyen negatív visszhangot váltott ki, sokan az új főhadiszállás miatt a környéken egekbe szökő ingatlanárak miatt aggódnak, de a kritikusok azt is kifogásolták, hogy New York városban a cég mintegy 3 milliárd dolláros adókedvezményt kapott.

Továbbra is fókuszban a megújuló energiaforrások

De visszakanyarodva a keresőóriáshoz, a Google mindeközben tovább folytatja a megújuló energiaforrások használatára vonatkozó törekvéseit is, amelyek kapcsán ugyancsak jelentős befektetéseket tervez. Ahogy a vállalat már korábban beszámolt róla, jelenleg is folyik a Tennessee, illetve Alabama államokban munkába álló adatközpontjainak építése, a cég pedig ígérete szerint ezek fogyasztásának 100 százalékát visszatáplálja majd a helyi elektromos hálózatba. Ahogy azt korábban már több hasonló nagyvállalatnál is láthattuk, a megújuló energiaforrásokra a cégek adatközpontjaiknál nem közvetlenül támaszkodnak, megmaradva a hagyományos elektromos hálózati infrastruktúra jelentette stabil háttérnél a sokszor kritikus fontosságú központok működtetéséhez, cserébe viszont a fogyasztás mértékét, vagy legalább annak egy részét megújuló forrásból visszatáplálják a hálózatba.

Erre a célra a Google egyebek mellett két tekintélyes méretű, jelenleg is épülő napelemfarm teljes teljesítményét vásárolja majd fel, amelyek a cég szerint 150-150 megawattot termelnek majd. A következő években a vállalat Tennessee-ben komoly bővítést is tervez, összesen 1,6 millió napelemet állítana maga mögé helyi cégektől, összesen 413 megawatt teljesítménnyel. A vállalat eddig világszerte összesen több mint harminc hosszútávú megállapodást kötött megújuló energia felvásárlására, ami eddig 5 milliárd dollár összértékű befektetésekben csapódott le.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról