Szerző: Asztalos Olivér

2019. február 14. 08:00

Watson is beköltözött a nagy felhőszolgáltatókhoz

Konténerizált mikroszervizként már szinte bármilyen platformon futtatható a Watson AI, beleértve a nagy felhőszolgáltatókra megoldásait is.

A nagy felhőszolgáltatókra is kiterjesztette a Watson AI-t az IBM. A Nagy Kék gépi tanulásos rendszere már a Microsoft Azure, az Amazon AWS, illetve a Google Cloud Platformján is futtatható az IBM Cloud Private for Data integrációnak hála. Utóbbinak köszönhetően gyakorlatilag teljesen platformfüggetlenné vált a szolgáltatás, az ugyanis már privát felhőben, hibrid rendszerben, illetve akár on-premise környezetben is alkalmazható. Az IBM szerint ezzel az ügyfeleknek a jövőben kevesebb kompromisszumot kell kötniük, a Watson AI akár egy több felhőből álló infrastruktúrában is hatékonyan üzemeltethető.

A Nagy Kék szerint számos nagyvállalatnál hátráltatja a skálázódást a multicloud környezet, amely többek között az egységes gépi tanulásos rendszer kiépítésének is egy buktatója lehet. A közleményben felhozott példa egy olyan környezetet vázol fel, ahol a pénzügyi adatok, az ügyfélnyilvántartás, valamint a raktárkészlet is más-más felhőben helyezkedik el. Ennek többek között jogszabályi okai lehetnek, mivel bizonyos országokban a szenzitív adatok tárolását a határokon, vagy akár teljesen házon belül kell megoldani, amelyhez egyes vállalatok például on-premise rendszereket tartanak fent.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A kevésbé érzékeny, illetve nagyobb rugalmasságot és jobb skálázhatóságot kívánó adatok számára azonban jobb otthont nyújthat valamely publikus felhő. Ezen a téren azonban nem áll túl jól a Nagy Kék, piaci részesedés alapján az IBM Cloud csak valahova a negyedik-ötödik helyre jó, az AWS, az Azure, illetve a GCP is bőven megelőzi a szolgáltatást. Ennek fényében nem annyira meglepő, hogy a vendor lock-in lakatját leverve inkább szabadjára engedte a Watson AI-t a cég, ily módon ugyanis lényegesen több potenciális ügyfélhez juthat el a szolgáltatás.

A Watson AI-hoz alkalmazásokat, fejlesztői eszközöket, gépi tanulásos modelleket, illetve menedzsment szolgáltatásokat is kínál az IBM. A cég állítja, ezekkel gyorsan és egyszerűen telepíthetőek és futtathatók különféle AI modellek a komplett nagyvállalati infrastruktúrán. A Nagy Kék kiemeli Watson Assistant üzleti asszisztenst és a Watson OpenScale környezetet, mely utóbbival egyszerűen menedzselhető a teljes platform.

A Watson AI kiterjesztését lehetővé tévő IBM Cloud Private for Data egyébiránt Kubernetesen alapszik, aminek köszönhetően szinte bármilyen környezetben konténerizált mikroszervizként futtatható a szolgáltatás.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról