Szerző: Habók Lilla

2019. február 6. 16:06

Felvásárlásokkal turbózná fel a Spotify a podcast-üzletágat

Összesen 500 millió dollárt különített el a Spotify a podcastos felvásárlásokra, amelyben a most bejelentett, Gimlettel és Anchorral kötött akvizíciós megállapodás is szerepel. A cég egyik legfőbb 2019-es célja az első hely megszerzése a podcastok piacán.

Régóta nem titkolt célja a Spotify-nak, hogy a podcastokat is elterjessze a felületen, amelybe már tavaly is nagy erőforrásokat fektetett, de idén a jelek szerint még hangsúlyosabban fordulna a cég a zene mellett más hanganyagok felé. A CES-en Courtney Holt, a Spotify Studios igazgatója fejtette ki bővebben a svéd streaming cég törekvését, most pedig Daniel Ek vezérigazgató írt erről egy hosszú bejegyzést. Az alapító szerint a műfajban hatalmas a potenciál, hiszen a felhasználók közel azonos időt töltenek videónézéssel mint audiohallgatással, viszont míg előbbi már egy billiós piacnak számít, a zenei és a rádiós iparág "csak" százmilliárd dolláros.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A vezérigazgató szerint "a szemünk nem ér tízszer annyit, mint a fülünk", ráadásul a képernyő előtt töltött idő csökkentésének a törekvése is megnyitja a lehetőséget az audioműfajok felé. A fogyasztók jelenleg is nagyjából napi két órán át hallgatják a rádiót, úgyhogy a Spotify most ezt a tevékenységet szeretné behozni, és kényelmessé tenni a szolgáltatásban. Először a cég tehát az audioműfajok közül a podcastokra fókuszálna, amelyben a vezérigazgató szerint még rengeteg a kihasználatlan lehetőség.

Jönnek a felvásárlások

Előbb-utóbb a Spotify szeretné elérni, hogy a felhasználók az idejük 20 százalékát a nem-zenés hanganyagokkal töltsék a szolgáltatásban, amihez viszont még több eredeti tartalomra van szüksége. Úgyhogy a vezérigazgató a közleményben megerősítette a napokban felmerült híreszteléseket, hogy a Spotify két podcasttal foglalkozó céget is felvásárol, a Gimletet és az Anchort. A Gimlet az iparági források szerint nagyjából 230 millió dollárba kerül a streaming szolgáltatónak, és újabb népszerű egyedi tartalmakat hoz az adatbázisba - például a Homecoming a civil életbe visszatörekvő katona életébe ad betekintést, a Reply All pedig internetes kultúrát járja körbe.

gimlet_podcastok_spotify

Részlet a Gimlet podcast-kínálatából

Az Anchor viszont nem a kész tartalmak, hanem éppen a tartalomkészítés miatt fontos a Spotify-nak - eszközöket nyújt a podcastok szerkesztéséhez, közzétételéhez és monetizációjához. A két felvásárlástól a svéd streaming cég természetesen azt reméli, hogy segíteni fog a piaci első hely elérésében, és a felületre vonzza a podcast-készítőket és a hallgatókat egyaránt az eredeti tartalmak miatt - tehát a zenei kiadóknak fizetett összegeknél sokkal olcsóbban hoz új tartalmakat és előfizetőket. A Gimlet és az Anchor mellett a terveket még több cég felvásárlásával szeretné a vállalat elérni, amelyre a frissen megjelent pénzügyi negyedéves jelentése szerint idén összesen 400-500 millió dollárt különített el, újabb licencszerződések és a szolgáltatáson belüli podcastkészítés eszközeinek bővítése miatt egyaránt.

Már a piaci második helyen

A Spotify azért igyekszik hangsúlyozni, hogy a zenéről továbbra sem szeretné levenni a kezét, hiszen ez jelenti számára a fő iparágat. Inkább csak a cég egy tágabb felhasználói kör és a teljes audioszegmens felé szeretne fordulni a podcastos terjeszkedéssel. Főként, hogy a területek a cég megfigyelése szerint egymást is támogatják, a podcast-hallgatók majdnem kétszer annyi időt töltenek a szolgáltatásban mint az átlag zenehallgatók, és a podcastok mellett egyre több zenét is fogyasztanak. Ahogy a Spotify Studios igazgatója is kifejtette korábban a CES-en, a vállalat idén nagy erőkkel fordul a zeneihez hasonló podcastos ajánlórendszer felé, és az alkotóknak is szeretne bevételszerzési lehetőséget biztosítani a releváns, algoritmikusan ajánlott hirdetéseken keresztül.

Két év alatt a Spotify a második legnagyobb podcast-platformmá vált - írja Daniel Ek. Az első helyen természetesen még mindig az Apple szerepel több mint ötven százalékos részesedéssel, amely már tíz éve uralja a piacot, de egyre jobban veszít a hatalmából ezen a területen. A Spotify mellett viszont nagy erőkkel próbálkozik még például a Pandora és kísérletezik a Google is a podcastokkal, így viszonylag előkelőnek tűnik a Spotify második helye. Most a két felvásárlástól a vállalat azt reméli, hogy sikerül megduplázni az eddigi méretét az iparágon belül, és meglátása szerint más konkurens nem fordult még ennyire hangsúlyosan az audioműfajok felé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról