Szerző: Asztalos Olivér

2019. február 5. 12:28

Tovább zsugorodó PC-piacra készül a Gigabyte

Az idei évre várt csökkenés miatt az alkalmazottainak 10 százalékét bocsáthatja el a Gigabyte.

Szűkös évre készül az elsősorban a PC-piacból élő Gigabyte - derül ki a DigiTimes cikkéből. A tajvani gyártó mind az alaplapok, mind pedig a videokártyák piacán számottevő csökkenéssel számol. Erre reagálva már a közeljövőben jelentősen, akár 10 százalékkal csökkenhet a vállalat alkalmazottainak létszáma. Ezzel egyidőben a marketingkiadásait is megvágja a cég, amely a forrás szerint nem egyedüli elszenvedője lesz a zsugorodásnak. A DigiTimes értesülései szerint már a másik két nagy piaci szerelő, az Asus és az MSI is szorosabbra vonta a kiadások gyeplőjét, minimalizálva a veszteség kockázatát.

A forrás szerint az elbocsátások elsősorban a Gigabyte alaplapos részlegét érinthetik, melynek forgalma tovább zuhanhat az idei évben. Ennek mértékét jól szemlélteti, hogy ameddig a piac második legnagyobb szereplőjének számító cég 2016-ban nagyjából 16 millió darab alaplapot szállított le, addig az idei évre mindössze körülbelül 10 milliós értékesítést remél a vezetőség, amely három év alatt 38 százalékos csökkenést jelentene. Az elmúlt években fokozatosan csökkent a leszállított mennyiség: 2017-ben 12,6 millió, tavaly pedig már csak 11,45 millió alaplap kelt el.

giga_am4

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A lehetséges okokról a DigiTimes nem beszél, ám a konkurens Asus korábbi nyilatkozatából kiderült, hogy a probléma egyik forrása az Intel ellátási problémájában keresendő. A közelmúltban leköszönt Jerry Shen szerint elegendő CPU híján kevesebb alaplapot tudnak értékesíteni. Az Intel csak felsőkategóriás processzorokból, Xeonokból és Core i7/i9 termékekből képes nagyjából elegendő mennyiséget szállítani, belépőszintű CPU-kból szűkös a kínálat, mely helyzet az immár ex-vezérigazgató szerint akár nyárig sem változhat érdemben. E mellett szintén rosszul érintheti az eladásokat a kínai recesszió, illetve a komplett PC-piac globális zsugorodása.

Ugyancsak rossz hír a Gigabyte számára, hogy az alaplapos üzletág zsugorodását nem képes kompenzálni a videokártyás részleg teljesítménye. A bányászláznak hála 2017-ben nagyon megugrott a kereslet, a 2016-os 3,5 millió darabról 37 százalékkal nőttek az eladások. A gyors lecsengés miatt tavaly nagyjából a 2016-os szintre mérséklődött a kereslet, a Gigabyte pedig jelenleg azt reméli, hogy a 3,5 milliós darabszámot az idei évben is sikerül elérni, amely a bányászok felszívódása és a csökkenő PC-s eladások miatt várhatóan nem lesz triviális feladat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról