Szerző: Asztalos Olivér

2019. január 29. 16:29

Hatalmas ugrást hozhat a DDR5 memória

A Hynix szerint több mint duplájára nőhet a modulok sávszélessége a DDR5 szabványnak hála.

A jövő évre datált DDR5-ös memóriáról beszélt az SK Hynix kutatásaiért felelős szakembere. Kim Dong-Kyun szerint a szabványra épülő első modulok 5200 MHz-es effektív órajellel érkezhetnek, amely közel kétszeres sávszélességnek felel meg a jelenleg elterjedt DDR4-2666 memóriákhoz képest. Ez modulonként igen magas, másodpercenként 41,6 GB/s-os sávszélességet jelentene, ami a sztenderd kétcsatornás PC-s platformok esetében ennek dupláját, azaz 83,2 GB/s-os csúcsértéket eredményezne.

Amennyiben igaznak bizonyul a memóriagyártó állítása, úgy a korábban vártnál helyből nagyobb gyorsulást okozna a DDR5. A DDR3-as szabvány 1066 MHZ-es termékek formájában került piacra, az ezt követő DDR4 pedig a kialakult trendnek megfelelően erre épp ráduplázott a maga 2133-as effektív órajelével. Ez alapján első lépésben 4266 MHz-es DDR5 modulokra lehetett számítani, ám az SK Hynix a jelek szerint ennél nagyjából közel 22 százalékkal gyorsabb DIMM-ekkel nyithatja majd az új memóriaszabványt.

dimm

A tetemes ugrásnak bőven van létjogosultsága. Egyrészt a (szerver) processzorok magszáma jelentősen megugrott az elmúlt pár évben, amely kiszolgálása egyre nagyobb kihívást jelent. A cégek a memóriacsatornák növelésével igyekeznek kielégíteni a CPU-k egyre nagyobb sávszélesség-étvágyát, ám ez egy igen költséges út. Minden egyes további csatorna több tucat újabb huzalt jelent, amelyeket a processzor tokozásán át az alaplapon keresztül kell elvezetni. Ez nagyobb és bonyolultabb, még több réteget számláló nyomtatott áramköröket kíván, amely extra költséget jelent a gyártók (és végső soron a vásárlók) számára.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A tradicionális értelemben vett CPU-k mellett a grafikus egységgel megspékelt processzorok számára is kapóra jöhet majd az ugrás. A GPU-k ugyanis alapvető működésükből adódóan magas memória-sávszélességet kívánnak, amely az integrált, elsősorban PC-kbe szánt platformoknál szűk keresztmetszetet eredményez. Amennyiben valóban sikerült elsőre megugrani az effektív 5200 MHz-es szintet, akkor a DDR5 egy új szintre emelheti az integrált grafikával szerelt processzorok megjelenítési sebességét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról