Szerző: Habók Lilla

2019. január 18. 11:00

Csak a munkavállalók harmada képezné magát

Érdekes képet fest a Training360 felmérése a hazai nagyvállalati dolgozók képzés iránti vágyáról. Az eredmények szerint csak a munkavállalók harmada szeretne a következő egy évben valamilyen képzést végezni, míg a válaszadók fele úgy gondolja, hogy egyáltalán nincs is szüksége képzésre.

Több mint száz főt foglalkoztató hazai nagyvállalatok körében végzett felmérést a tanulmányi szándékokról a felnőttképzéssel foglalkozó Training360. A 321 fő személyes megkérdezésével készült kutatás nem kizárólag az IT szektorban tevékenykedőkre tért ki, hanem szellemi foglalkozást végzőket is megkérdezett, és a két mintát nem különböztette meg az eredmények ismertetése során. Azonban kérdésünkre a cég kifejtette, hogy a mintában egyharmad arányban vettek részt a kifejezetten IT-ban dolgozó munkavállalók, és kétharmad arányban a szellemi munkát végzők. Mindemellett viszont a vizsgálat kimutatta, hogy nincs szignifikáns különbség a két különböző csoport közt a képzéseken való részvétel tekintetében, amiből arra lehet következtetni, hogy az ismertetett adatok mindkét munkavállalói típusra egyaránt jellemzőek.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A HWSW által felvetett feltételezés is csak részben igazolódott, amely szerint az IT-ban dolgozók a képzéseket inkább önképzéssel oldják meg a formális képzés helyett. Korábban ugyanis volt olyan vállalat, amely éppen a fejlődési lehetőség biztosítását emelte ki a fejlesztők megtartásának kulcsaként, más kutatásokban pedig a YouTube-videók és a Stack Overflow önképzésben betöltött fontos szerepéről lehetett olvasni. A mostani hazai kutatás végzőitől azonban megtudtuk, hogy az IT szektoron belül a nagyvállalatnál dolgozók között az önképzés szerepe valóban felülreprezentált, de így is mindössze 3,5 százalékot tesz ki. A kutatási jelentésben ismertetett adatok pedig a hagyományos formális képzéseket, az önképzést és a vállalat belsős képzéseit egyaránt magukba foglalják.

Alig képzik magukat a nagyvállalati dolgozók

Az információk tudatában különösen tanulságos az eredmény, amely szerint az elmúlt egy évben mindössze a munkavállalók 20 százaléka vett részt valamilyen képzésen. A leggyakoribb említések közé az IT-módszertani-képzések, az adatbázis üzemeltetés, valamint egyéb munkakörhöz kapcsolódóan az értékesítés tartozott. Továbbá megjelentek a személyes képességeket fejlesztő területek (soft skills), ami minden munkakörben fontos lehet, úgy mint a tárgyalástechnika, a prezentációs technika, a stresszkezelés és az időgazdálkodás.

Az elkövetkezendő egy évben is csak a hazai nagyvállalatok munkavállalóinak harmada tervez részt venni bármilyen képzésen. Ezen belül pedig mindössze a megkérdezettek 6 százalékának van konkrét elképzelése arról, hogy mely területen és milyen módon szeretné végezni a képzést. Kérdésünkre a cég kiegészítette, hogy a válaszadók leggyakrabban az Office-hoz, az idegen nyelvhez, az IT-hoz kapcsolódó ismereteket, valamint a már említett személyes képességeket említették, amelyek közé tartozhat még például a kommunikációs készség, a problémamegoldó képesség, a csapatmunka vagy a kreativitás is.

Továbbá a kutatók érdeklődésünkre hozzátették, hogy az IT-sok még a szellemi dolgozóknál is határozatlanabbak a jövőbeni képzések kapcsán. "Bár közel 31 százalék képezni akarja magát a közeljövőben, a megkérdezettek mindössze 2 százaléka rendelkezik határozott elképzeléssel arról, hogy 2019-ben konkrétan milyen képzésen tervez részt venni" - írták a levélben.

Nem is érzik szükségét

Másrészről viszont a felmérés rámutatott, hogy a megkérdezett nagyvállalati dolgozók 48 százaléka egyáltalán nem érzi szükségét semmilyen képzésnek. Rákérdeztünk, hogy ennek mi lehet az oka, de mint kiderült, ez a kutatás nem részletezte tovább a kérdést. A képzéseket elutasító csoport mellett viszont további 28 százaléka a válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy idő- vagy pénzhiány miatt nem szeretne képzésen részt venni. Tehát a megkérdezett nagyvállalati dolgozók közül összesen 76 százalék nem lát esélyt képzés elvégzésére a közeljövőben.

nagyvallalat_kepzesek

"Elvi alapon az emberek jelentős arányban egyetértenek a folyamatos képzés gondolatával. Ha azonban saját lépéseikre is kíváncsiak vagyunk, akkor hamar kiderül, hogy valójában a legalapvetőbbeket is csak nagyon kevesen teszik meg saját fejlődésük érdekében." - mondta Nyisztor József, a Training360 Kft. ügyvezetője. Emellett persze a közlemény is hozzáteszi, hogy a képzés megvalósulása nem csak a munkavállalón múlik, hiszen azt általában a munkáltató finanszírozza, és mivel a képzés ideje alatt a munkavállaló nem dolgozik, ez további kiesést okoz a munkáltatónak.

Metodológia

A Training360 felmérése a 100 főnél több főt foglalkoztató vállalatok körében összesen 321 munkavállaló megkérdezésével készült, köztük egyharmad arányban vettek részt az IT-val foglalkozók és kétharmad arányban a szellemi foglalkozást végzők. A kérdésünkre adott válasz szerint a kutatást "egy neves nemzetközi kutatócég készített el személyes megkérdezéssel".

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról