Szerző: Habók Lilla

2019. január 9. 12:48

Zuckerberg a jövőről szeretne többet beszélni

Tavaly nem igazán sikerült az év eleji fogadalom, mely szerint Mark Zuckerberg kijavítja a Facebookot. Idén inkább egy könnyebben teljesíthető ígéretet tett.

Kiírta a Facebookra immár elmaradhatatlan év eleji fogadalmát Mark Zuckerberg, aki idén több nyilvános beszédet szeretne tartani a technológia jövőjéről a társadalomban. A közösségi óriás vezérigazgatója 2009 óta minden évben tesz valamilyen ígéretet, amelyek eddig sokszor valamilyen személyes célt és önfejlesztést szolgáltak, például mesterséges intelligenciával szerelte fel otthonát, elkezdett mandarinul tanulni, elolvasott 25 könyvet, és meglátogatta az Egyesült Államok minden államát.

Tavaly viszont Zuckerberg egy nagyobb fogadalmat tett, mely szerint "helyrehozza a Facebookot", mivel túl sok hibát követtek el a szabályaik érvényre juttatása és az eszközökkel való visszaélés megakadályozása érdekében - írta egy éve. Akkor viszont még maga a közösségi óriás alapítója sem tudhatta a Cambridge Analytica botrány kirobbanását, ami megpecsételte az évet. Majd folyamatosan kerültek elő az újabbnál újabb problémák a Facebookkal kapcsolatban. A 2018-as fogadalom tehát kudarcba fulladt, később Zuckerberg meg is jegyezte, hogy véleménye szerint 3 évbe fog telni a közösségi oldal javítása.

A Facebook-alapító szerint a tavalyi év során mindenesetre a problémákra fókuszált, úgy mint a választások, adatbiztonság és jólléti kérdések. Zuckerberg szerint a vállalat mostanra teljesen megváltozott a néhány évvel ezelőtti állapotához képest, az említett témakörökre helyezett nagyobb hangsúly miatt, amelyekkel a közösségi oldal a jövőben is kiemelten szeretne foglalkozni. Emellett pedig a vezérigazgató ismét egy olyan fogadalmat tett, amely elméletben nem csak a saját fejlődését szolgálja, hanem szándékai szerint a társadalmat érintő technológiai kérdéseket szeretne feszegetni.

zuckerberg_kongresszus_meghallgatas

Zuckerberg szerint ugyanis nagyon sok kérdés felvetődik, annak kapcsán, hogy milyen világban akarunk élni, amelyben a technológia is helyet kap - például hogy több embernek szeretnénk-e általa hangot adni vagy pedig megtartanánk a kapuőröket. Továbbá az igazgató üzletét is érintő kérdés, hogy a fizikai közösségek "gyengülő" szerepe következtében hogyan tudná az internet erősíteni a társadalmi szerkezetet, és támogatni a globális szintű együttműködéseket a nagyobb gondok megoldásában - utalva a facebookos "jelentőségteljes csoportok" szlogenre. Ezenkívül hogyan tudna a technológia még több állást teremteni, miközben a mesterséges intelligencia automatizál sok korábbi tevékenységet.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ezekről a kérdésekről, illetve az ezekkel kapcsolatos lehetőségekről, kihívásokról, reményekről és aggodalmakról szeretne majd Mark Zuckerberg idén "nyilvános beszélgetéseket" folytatni, bár ennek részleteit még nem árulta el. A vezérigazgató ígérete szerint néhány hetente beszélget majd más vezetőkkel, szakértőkkel, különböző közösségek tagjaival, és mindegyiket nyilvánossá teszi majd a Facebookon, az Instagramon vagy a médiában.

Még nyitott kérdés a formátum

Eközben pedig Zuckerberg a beszélgetése formátumával is kísérletezni fog, hogy az érdekes maradjon, és ígérete szerint maga is aktívan részt vesz majd a jövőről szóló vitákban - jobban, mint ahogy komfortzónája engedné, hogy így a személyes fejlődését is biztosítsa. Egy hozzászólásban Zuckerberg hozzátette, hogy a formátum kitalálása jelenleg nagyobb fejtörést okoz számára a résztvevők listájának összeállításánál, mivel az egyszerű kerekasztal-beszélgetések vélhetően unalmasak lennének, ezért például a kongresszusi meghallgatáshoz hasonló kikérdezésekben is gondolkodik.

A legtöbb hozzászóló kétkedéssel és iróniával fogadta az idei fogalmat, melyek szerint a közösség számára elég lenne az az ígéret, hogy a Facebook nem adja többé el a felhasználói adatait, hanem inkább biztonságban tartja azokat. Más hozzászólók, többek közt technológiai vezetők és újságírók viszont inkább tanácsokat próbáltak megfogalmazni, mely szerint érdemes lenne minél különbözőbb csoportokat bevonni a beszélgetésbe, nem csak a megszokott megszólalókkal, vagy például a technológiai szakértők mellett meg kellene szólaltatni a társadalom- és bölcsészettudományok képviselőit is a vitákban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról