Visszatekintés: 2018 legnagyobb sikerei

A Stories formátum, a Huawei, az Nvidia és a Nintendo, a TikTok és persze a tajvani félvezetőgyártók is elégedetten zárhatják az idei évet. Hagyományos idei sikerlistánk következik.

Napi több mint 1 milliárd Stories

Egyáltalán nem idén ismerhettük meg a Snapchatről indult és Instagramon népszerűvé vált Stories-formátumot, de ebben az évben érett meg rá, hogy a sikerek közé is bekerüljön. A Facebook nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire népszerűek a könnyen lapozható és a folyamból 24 órát követően eltűnő képek és videók a különböző alkalmazásaiban. Összességében a felhasználók 1 milliárd ilyen sztorit osztanak meg a szolgáltatásokban minden egyes nap. A WhatsApp Status (napi 450 millió felhasználóval) és az Instagram Stories (napi 400 millió felhasználóval) még mindig nagyobb siker, mint a Facebook Stories (napi 300 millió felhasználóval), de ez utóbbinak is sikerült valamelyest magára találnia a Messenger és a Facebook felületén található funkció tavalyi összevonásával. Olyannyira, hogy a Facebook idén már úgy döntött, érdemes a hirdetéseket globálisan is bevezetni a felületre.

stories_felhasznalok_szama_2018

A Facebook-birodalom és a mögötte kullogó Snapchat mellett viszont egyre több más vállalat dönt úgy a Stories-sikere alapján, hogy saját felületén is bevezeti a megoldást. A Google kereső 20. évfordulója alkalmából jelentette be, hogy sztori-formában egyesítené a keresőkifejezésekhez kapcsolódó népszerű cikkeket, képeket és videókat. Először a hírességekhez és sportolókhoz kötődő tartalmakkal kezdte a Google a kísérletezést, a kereső főfelületén kívül a képkeresőben és a Discoverben egyaránt. Plusz emellett az AMP-tartalmak is megjelenhetnek már Stories-elemekként, amennyiben a kiadók elvégzik a szükséges fejlesztést. A lakáskiadás támogatásával foglalkozó Airbnb is elkezdte tesztelni, hogy a felhasználói Stories-formában jelenítsék meg az utazásokhoz kapcsolódó élményeiket. A legfrissebb hírek szerint pedig a (Snapben is részesedéssel rendelkező) kínai Tencentnek is megtetszett az eltűnő rövid kis "történetek", úgyhogy a havi 1 milliárd felhasználóval rendelkező üzenetküldő óriás, a WeChat felületén is megjelentek így év végére a Stories elemei.

A tajvani félvezetőgyártás

Méltatlanul kevés szó esik a félvezetőgyártók sok milliárd dollárt felemésztő munkájáról, pedig évről évre ezzel ágyaznak meg a tetemes ugrással kecsegtető újabb sikertermékeknek. Az is ennek köszönhető, hogy ma már a népesség számottevő része hordhat zsebben 8-10 évvel ezelőtti asztali PC-k teljesítményére képes apró számítógépet (vagyis okostelefont). Gyártástechnológiai szempontból 2018 különösen fontos volt, hisz megjelentek az első 7 nanométeres alkalmazásprocesszorok. A HiSilicon (Huawei) és az Apple szinte párhuzamosan dobta piacra a technológiára épülő vadiúj lapkáját. Ezek tempója az alacsonyabb csíkszélességből adódóan sokat javult, miközben a disszipáció (fogyasztás) sem mászott az egekbe a félvezetős fejlesztéseknek hála.

tsmc2

Mindkét lapkadizájn (illetve a Snapdragon 855 is) a TSMC 7 nanométeres eljárásával készül, melyet a tajvani bérgyártó az év első fele óta stabilan képes tömegtermelésben alkalmazni. Bár az Intel 10 és a TSMC 7 nanométere hasonló paraméterekkel bír, előbbi komoly problémákba ütközött a gyártás felfuttatásakor, amely miatt mindmáig csak mutatóban lehet piacon (félig selejt) Cannon Lake processzor. Ezzel a tajvani bérgyártó gyakorlatilag átvette a gyártástechnológia vezetést, amelyet az Intel évtizedekig magabiztosan őrzött dollár tízmilliárdok jól átgondolt befektetésével.

Stresszlevezetési célból is hódít a TikTok

Egyelőre nagyon jó vételnek tűnik a kínai ByteDance részéről, hogy 2017-ben felvásárolta a Musical.ly-t nagyjából 1 milliárd dollárért, majd 2018-ban egy márka alá vonta a táncos-éneklős (illetve "lip-syncing") videókra specializált szolgáltatást a saját, szintén rövid videókra fókuszáló TikTok alkalmazásával. Azóta egyre többet hallani az appról, amely eredetileg a tizenévesek körében volt kiemelkedően népszerű, beleértve hazánkban is. Az utóbbi időben viszont egyre több "idősebb" felhasználó kezdte felfedezni magának a szolgáltatást, főleg mióta az amerikai hírességek, például Jimmy Fallon műsorvezető-humorista és Tony Hawk gördeszkás is csatlakoztak a regisztrálók közé.

appannie_letoltesek_2018_fele

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Csak októberben 68 millió felhasználó töltötte le az appot, ebből 6 millióan az Egyesült Államokból. A Washington Post riportja szerint a terjedés egyik oka, hogy a rendkívül stresszes környezetben dolgozók is rákaptak az app használatára, például tűzoltók, katonák és ápolónők is készítenek zenei "tátika videókat" a feszültséglevezetés érdekében. Az App Annie összeállítása szerint idén a TikTok a negyedik helyre küzdötte fel magát a letöltésszámban, felvéve a versenyt a Facebook alkalmazásaival. Jól mutatja, hogy a közösségi óriás mennyire fenyegetve érzi magát az újonnan népszerűségre tört app miatt, hogy saját másolatot akar készíteni a zenés-videós alkalmazásból.

A Huawei hasít az okostelefon-piacon

Bár a Huaweinek a hálózati eszközök terén nem volt túl vidám éve, az okostelefon-piacon a vállalat tempósan tör előre, még a jellemzően gyenge harmadik negyedévben is kapkodtak a vásárlók a kínai óriás telefonjai után. A vállalat a piac ranglétráján is előrébb lépett, átvéve a dobogó második helyét az Apple-től, és felzárkózva a piacvezető Samsung mögé. A Huawei a koreai cégre is egyre nagyobb fenyegetést jelent, utóbbi ugyanis a kínaiak kíméletlen hajrájával szemben visszaesést produkált az időszakban, illetve az év során bemutatkozott csúcsmodelljei is langyos fogadtatásra találtak, miután nem hoztak látványos újítást a cég tavalyi zászlóvivőihez képest.

hm20p03

A Huawei ezzel szemben alaposan felrázta készülékpalettáját, az év első felében debütált P20 és az ősszel bemutatkozott Mate 20 csúcsmodellek is egy sor újdonságot hoztak, utóbbi esetében ilyen volt a hátlapi kameratrió vagy a fordított vezeték nélküli töltés támogatása, amellyel a telefon segítségével másik készülékek is tölthetők kábel nélkül - nem beszélve a látványos dizájnváltásról. A kínai óriás tehát idén okostelefonos szegmensével nagyon elégedett lehet, a jövő év azonban tartogathat még kihívásokat, különösen az olyan újdonságok, mint a hajtogatható kijelzős okostelefonok megjelenésével.

Az Nvidia Turing

Bár az Nvidia igyekezett a hangzatos ray tracing képességek egyöntetű mázába csomagolni a nyár végén bejelentett 2000-es GeForce sorozatot, az új videokártyák látványosabban szerepelnek a gyerekcipőben járó technológia mellőzésével. Az átdolgozott grafikus mikroarchitektúra és a feldolgozóegységek számának szaporításával még tovább növelte előnyét évek óta vergődő konkurensével szemben a tervezőcég. Az aktuális GeForce csúcsmodell, a RTX 2080 Ti felbontástól függően 24-40 százalékot ver közvetlen elődjére, a GTX 1080 Ti-re.

RTX2080TI

Egészen elképesztő az RTX 2080 Ti előnye, ha a konkurens aktuális leggyorsabb termékét, a Vega 64-et tesszük mellé: Full HD felbontásban közel 60, 4K-ban pedig mintegy 85(!) százalék a GeForce előnye, amely példa nélküli a két gyártó közel két évtizedes párharcában. Hab a tortán, hogy eközben az Nvidia újabb magasságokba, bőven 3 milliárd dollár fölé tornázta fel forgalmát az összes divízió folyamatos remeklésének hála. A chiptervező számára csupán a bányászok hirtelen felszívódása, illetve az ezzel párhuzamosan lejtmenetbe kapcsoló részvényárfolyam jelenthetett némi fejfájást, bár ez a Turing-alapú termékek versenyképességéből nem von le semmit.

Tovább menetel a Nintendo Switch

A Nintendo Switch hibrid konzolja továbbra is kirobbanó siker: az első évben közel 17,8 millió darabot adott el belőle a vállalat, az idén augusztusban zárult üzleti negyedévben pedig további 1,88 milliót tudott értékesíteni, ami alig kevesebb, mint a megjelenés évének hasonló időszakában. A konzol tehát nem akar veszíteni lendületéből, a cég korábbi játékgépe, a Wii U eladásait már nyáron látványosan megelőzte.

207904_normal_switch01
A konzol diadalmenete az Egyesült Államokban is kitart, csak a régióban a gyártó eddig 8,7 millió darab Switch-et értékesített, nem egészen két évvel a rajt után - ezzel megelőzve mind a PlayStation 4, mind pedig az XboX One eladásait ugyanennyi, azaz 21 hónap piacon töltött idő után. De a Switch ugyanezen az időkereten belül a mezei Nintendo Wii-t is túlszárnyalta. Az ünnepi szezonra vonatkozó végleges számokra még várni kell, mindenesetre a cég bizakodó lehet, főleg hogy a közelmúltban egy sor sikercím is napvilágot látott a platformon, beleértve a Smash Bros Ultimate-et, amely nem egész két hét alatt a legpörgősebb eladásokat produkáló Switch-cím elismerését is megszerezte, több mint 3 millió eladott példánnyal. Az ugyanakkor kérdéses, hogy Kimisima Tacumi Nintendo-igazgató korábbi reményei, melyek szerint 2019 márciusára a 37 milliós mérföldkövet is átlépné a Switch-eladásokkal, beteljesülnek-e, a gyártónak mindenesetre idén biztosan nem lehet oka panaszra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról