Szerző: Habók Lilla

2018. december 12. 15:15

Sok előnnyel járhat az iskolák és cégek együttműködése

Az iskolák és a vállalatok együttműködése hasznos lehet a céges dolgozóknak, a tanároknak és főleg a diákoknak is. A NNG és a Skool közös mentorprogramjában az önkéntesek az informatikaórákat igyekeztek színesíteni, miközben bemutatták a vállalatnál szokásos feladatokat és szerepköröket.

Együttműködésbe kezdett az NNG a Skoollal közösen, hogy a pedagógusoknak és így diákjaiknak is naprakész, gyakorlati tudást adjon a cégek működésével, munkaköreivel, feladataival kapcsolatban. A pilot projekt lezárására a vállalat a HWSW-t is meghívta, amelyen a pedagógusok és mentoraik beszámolói hangzottak el az elmúlt tíz hét együttműködésének tapasztalatairól. A projekt nyitórendezvényét ugyanis tíz hete tartotta meg a cég és a gyerekeknek szóló kódolótanfolyamairól ismert szervezet, mikor a programra leggyorsabban jelentkező tíz iskola informatikatanárai és NNG önkéntesei nagyrészt véletlenszerű módon kiválasztották egymást.

A tanárok és céges mentoraik közösen dönthették el, hogy saját tapasztalataik alapján milyen projektet szeretnének megvalósítani az iskolában, és melyik évfolyamon. A változatosság már csak azért is garantált volt, mivel a program felhívására teljesen különböző iskolák jelentkeztek a sajátos nevelési igényű diákokat képző intézménytől a programozó szakgimnáziumig, az ország különböző városaiból. Az NNG részéről pedig a mentorok is teljesen más ismeretekkel rendelkeztek, hiszen volt köztük például scrum master, tesztelő és C++ fejlesztő is.

nng_skool_01

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Így a projektek között természetesen sok térképes témát találhattunk, például QR-kódok segítségével kellett a diákoknak odatalálni megadott helyekre, vagy másik iskolában az OpenStreetMap pontjait szerkesztették. Más mentorok pedig összevont tanórák keretében a saját munkakörükről beszéltek bővebben, úgy mint az agilis szoftverfejlesztés alapjai, a manuális és az automatizált tesztelés közti különbségek vagy pedig a kiberbiztonság. Sok helyen előkerült a diákokat nagyon érdeklő fizetés kérdése is, amelyhez a program szervezői hozzátették, hogy kiemelt céljuk volt a fizetés helyett inkább a karriertervezés irányába terelni a gondolatmenetet. Az NNG szerint ugyanis a lényeg inkább egy informatikai szakterület kiválasztása és folyamatos tanulás ezen a téren, ami majd magával hozza a jó fizetést is.

Nem csak lexikális ismeretek

A beszámolók szerint a mentorok és a tanárok egyaránt sokféle tapasztalatot gyűjtöttek a "próbaüzem" során. Az NNG munkatársai leginkább az előadói készségek fejlesztését emelték ki, miközben azt is megtapasztalhatták, hogy másképp kell beszélni a diákközönséghez mint a kollégákhoz. A pedagógusok pedig abból tanultak elmondásuk szerint, hogy az informatikai fakultáción milyen programozási nyelvet érdemes tanítani az avítt ismeretek helyett. Előfordult, hogy egy tanár meglepődött a diákok lelkesedésén egy egyszerű weboldal klónozás iránt, amit egyébként nem jutott volna eszébe bemutatni. A legfontosabb talán viszont, hogy a projektek kapcsán előkerült a tantárgyi integráció, amelyből a diákok láthatták, hogyan kapcsolódik össze például az informatika, a matematika és a földrajz a gyakorlati munka során.

nng_skool_02

A tanárok elmondása szerint a diákok a vállalattal közös projektből értették meg, hogy az informatikából és az angolból tanult ismeretekre nagy valószínűséggel bármilyen munkakörben szükségük lesz a későbbiekben. "Sikerült megtörni a sztereotípiát, hogy ezek csak lexikális ismeretek" - mondta az egyik tanár. Tehát a programból a tanárok inspirációt szereztek, hogyan lehetne a tanórákat színesíteni, vagy akár teljesen másképp tanítani, gyakorlati ismeretekkel együtt.

Az iskolákat és az NNG-s önkénteseket összekötő program egyelőre csak pilot projekt volt, úgyhogy még konkrét mérőszámokkal sem rendelkezik a hatékonyság megállapítására, ami a változatosan megvalósított együttműködés miatt nehéz is lenne. A jövőben elképelhető, hogy a teljesen szabad projektválasztás mellett mintapanel programok is lennének, amelyet mankóként lehet segítségül hívni a haladáshoz - ehhez pedig már akár mérést is lehetne kapcsolni. A vállalat viszont mindenképp a program folytatását tervezi, mivel a tapasztalat szerint az iskoláknak szüksége van a vállalatoktól érkező segítségre, hogy a tanárok a diákokat naprakészebben tudják felkészíteni, például a pályaválasztásra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról