Szerző: Asztalos Olivér

2018. december 5. 09:30

Megnyitja a PhysX forráskódját az Nvidia

Az Nvidia fizikai motorját mostantól (szinte) bárki kedvére implementálhatja és módosíthatja.

A jövőben nyílt forráskódú lesz az Nvidia fizikai motorja, a PhysX. A BSD 3-Clause licenc értelmében a szoftvert mostantól (szinte) bárki ingyenesen alkalmazhatja, illetve kedvére módosíthatja, annak jövőbeni fő fejlesztési irányát ugyanakkor továbbra is az Nvidia szabhatja meg. Ennek megfelelően a tervezőcég nem is engedi el fejlesztése kezét, sőt, pár hét múlva (december 20-án) érkezik a részben már robotikára fókuszáló PhysX v4.0, mellyel az ígéret szerint még valósághűbb szimulált környezetet lehet létrehozni. A chiptervező alapvező üzletpolitikájának némileg ellentmondó lépés mögött vélhetően a PhysX-re mutatott alacsony érdeklődés áll, az elmúlt két évben csak kevesebb mint fél tucat játékba került be a motor.

Csavar a történetben, hogy az Nvidia "csak" az Apple iOS és MacOS, a Google Android, a Linux, illetve a Windows operációs rendszerek esetében vált BSD 3 licencre, a népszerűbb konzolok, vagyis a Microsoft XBox One, a Sony Playstation 4, illetve az Nvidia Tegra processzorára épülő Nintendo Switch esetében marad ez eddigi EULA. Az AMD-s lapkákra építő Xboxos ökoszisztéma vélhetően nem hullajt majd könnycseppeket az Nvidia megkötése miatt. A Microsoft rendelkezik saját fizikai motorral, a redmondiak három éve vásárolták meg a fejlesztők körében kedvelt Havokot. Ez utóbbira több PlayStation cím is épít, akárcsak a Bulletre, mely a Havokkal ellentétben egy nyílt forráskódú motor.

02:32
 

Introducing PhysX SDK 4.0

Még több videó

Az elmúlt évek megjelenéseit tekintve a Bullet és Havok lekörözte a PhysX-et. Főleg előbbit alkalmazva jöttek ki nagy és sikeres címek, melyek között ott van a DiRT sorozat, az Asphalt 9: Legends, a Rocket League, vagy éppen a Grand Theft Auto V. Mindeközben az Nvidia fejlesztésével alig jelent meg új játék, az idei évben egyetlen PhysX-es cím sem látott napvilágot, tavaly pedig mindössze két megjelenés volt, az Everspace és az X-Morph: Defense. Ezzel szemben két évvel ezelőtt még hét, illetve ezt megelőzően is ugyanennyi játékba került be az Nvidia fizikai motorja, tehát a csökkenő tendencia szabad szemmel is jól kivehető. A szoftver megnyitásával ez változhat, és bár a konkurensek (AMD, Intel) GPU-i nem kapnak automatikusan PhysX támogatást, a sokmagos processzoroknak hála CPU-val is számoltathatóak egyes effektek, a Project CARS és a X-Morph: Defense esetében is ilyen implementációt alkalmaztak a fejlesztők.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Nvidia még tíz éve, 2008 elején vásárolta fel a PhysX alapköveit megalkotó Ageiát. Utóbbi céget 2002-ben alapították a cég PhysX chipjére épülő dedikált fizikai gyorsítókártyák pedig három évvel később, 2005 végén kerültek a boltokba. A közönség azonban nem voltak elragadtatva a PhysX által nyújtott élménytől, a fizikai motort ugyanis csak kevés játék alkalmazta, ráadásul a valósághűbb fizikai modellezésért alacsonyabb megjelenítési sebességgel is fizetni kellett. Az akvizíciót követően az Nvidia saját GPU-ira, majd később CPU-ra írta át a PhysX-et.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról