Szerző: Koi Tamás

2018. december 4. 11:00

Mostantól a telekomos szülők is felügyelhetik gyerekeiket

Már a Magyar Telekom kínálatában is elérhető kifejezetten gyerekfelügyeleti célt szolgáló eszköz: a MyKi Junior fantázianevű óra a szolgáltató szerint jó eszköz arra, hogy a szülő mindig biztonságban tudhassa a csemetét.

Mostantól a telekomos szülők is vásárolhatnak a cég kínálatából gyerekük számára olyan karórát, mellyel az utód helyzete nyomon követhető, emellett a viselő mobilhívásra, sőt, akár videotelefonálásra is használhatja a csuklón hordott terminált. A MyKi Junior nevű karóra révén a szolgáltató szerint jelentősen javíthatja mind a gyermekek, mind a szülők biztonságérzetét.

A MyKi Juniort ugyanaz a bolgár cég, az Allterco Robotics szállítja a Telekomnak, mely a Vodafone számára értékesíti a karóra kisebb tudású változatát, a MyKi Touch-csot. A cél mindkét esetben ugyanaz: a gyermek távoli felügyelete és a kapcsolattartás anélkül, hogy okostelefont kellene adni a kezébe. A szülőknek ezzel együtt szükségük lesz egy okostelefonra, hiszen a platform alapját képező mobil appot erről tudják elindítani. Az appal a cég szerint a hívás és üzenetküldési funkciók mellett többek közt elérhető a térképes nyomkövetés, kijelölhetők biztonsági zónák, kezelhető az óra telefonkönyve, beállíthatók figyelmeztetések és értesítések, valamint "követhető a gyerek fizikai aktivitása" (az óra a leírása szerint lényegében egy beépített gyorsulásmérővel rendelkezik).

mykijunior

A hívás- és üzenetfunkciókat teljes mértékben a szülő kontrollálhatja, azaz az applikáción keresztül beállítható, hogy milyen számról fogadhat hívást és üzenetet a telefon, illetve milyen számra kezdeményezhető vele hívás, valamint elérhető egy vészhelyzeti hívásfunkció is, amivel egy gombnyomással hívhatók a szülők. A karóra ennek megfelelően önálló SIM-et igényel, a videohívás-funkciók miatt pedig a 3G-s kapcsolat is támogatott (a 4G azonban nem) - a Telekom ugyanakkor a Vodafone-nal ellentétben nem készített saját díjcsomagot az órához, hanem a Mobil S díjcsomagot ajánlja a termékhez 1 GB havi mobilnet-kerettel kiegészítve. Az óra így online megrendeléssel 9020 forintba kerül, az előfizetés havi díja pedig 2472 forint - két év hűségvállalás mellett.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Mindeközben tovább erősödnek a hasonló, gyerekfelügyeleti célt szolgáló viselhető eszközökkel kapcsolatos aggályok, miután egyre-másra ütik fel a fejüket olyan hírek, hogy a hasonló célt szolgáló platformok némelyike botrányos biztonsági hibákat rejt magában. Mindez adott esetben akár azt is lehetővé teszi, hogy illetéktelenek követhessék, vagy akár lehallgathassák a viselőt - legutóbb a brit Pen Test Partners tett közzé egy ezzel kapcsolatos aggasztó tanulmányt. 

Németországban a gyerekek számára készült, viselhető nyomkövetők forgalmazását konkrétan be is tiltották, részben a fenti okokból, valamint azért, mivel az órák egy része azt is lehetővé teszi, hogy a szülők lényegében lehallgathassák a gyerekeiket. Ilyen funkciója a MyKi Juniornak a rendelkezésre álló leírások szerint nincs, a biztonsági aggályokra pedig válasz lehet, hogy a szolgáltató az órát a forgalomba hozatal előtt szigorú bevizsgálásnak vetette alá.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról