Szerző: Habók Lilla

2018. november 29. 15:07

Látássérülteknek segít az Instagram objektumfelismerője

A képes-videós közösségi oldal látássérülteknek is szeretné elérhetővé tenni tartalmait, ezért két új módszert is bevezet a képernyőolvasó által felolvasható szöveges mező kitöltésére. A felhasználóknak érdemes lesz majd odafigyelni rá, hogy kitöltsék az új "helyettesítő szöveg" mezőt, és ezzel segítsék a látássérülteket.

Érdekes kezdeményezést indított az Instagram, hogy még több felhasználóhoz eljuttassa a szolgáltatást. Az alapvetően vizuális tartalmak, képek és videók bemutatását célzó megoldás mostantól a világon élő 285 millió látássérülteknek is igyekszik elérhetővé tenni a tartalmakat az újonnan megjelent közleménye szerint. Ebből a célból két funkciót újított most a cég, egyrészt beveti a Facebook objektumfelismerő technológiáját, másrészt pedig a felhasználók is leírhatják a kép tartalmát a látássérültek számára.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Megkérdeztük a témában Szántai Károly web és UX akadálymentességi szakértőt, az akadálymentesweb szerzőjét, aki szerint közösségi csatornáknál az egyik legproblematikusabb dolog, hogy a feltöltött képek szöveges alternatíváját, vagyis a képernyőolvasó szoftver által felolvasható tartalmat ki adja meg. A hazai szakértő hozzátette, hogy a "hétköznapi" felhasználók értelemszerűen nem törődnek azzal, hogy mi a szöveges alternatíva, ezért alkalmazza a Facebook és mostantól az Instagram is a mesterséges intelligencián alapuló objektumfelismerést az automatikus helyettesítő szövegekhez, hogy legalább minimális információhoz juttassa a vak felhasználókat. Ez a szöveg azonban valóban eléggé minimális, mint Szántai Károly elmondta, egy tetszőlegesen választott facebookos képhez például ez a szöveg tartozik: "A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek, égbolt, felhő és túra/szabadtéri".

Mostantól pedig, ha valaki érti és tudja, hogy mire szolgál a szöveges alternatíva, akkor saját maga is beírhatja azt a bejegyzés feltöltésekor, a további beállításokon (advanced settings) belül a "helyettesítő szöveg" (write alt text) mező kitöltésével. A hazai szakértő szerint érdemes élni ezzel a lehetőséggel, mivel soha nem lehet tudni, hogy egy adott felhasználó bejegyzése hány vak felhasználóhoz jut el. Többek közt Twitteren és Facebookon is működik már egy ideje a funkció, ami most már az Instagramról is elérhető.

instagram_helyettesito_szoveg

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a látássérült kategória eléggé tág fogalom, magába foglalja a vak és a gyengénlátó embereket is. Pontos számot pedig nehéz arról mondani, hogy Magyarországon hány látássérült él, és ebben a "hivatalos" adatok is eltérnek. Az egyik ilyen számot a 2011-es KSH népszámlálás biztosítja (letölthető Excelben), amely szerint országunkban közel 75 ezer gyengénlátó és több mint 10 ezer vak személy él.

Továbbá arról sincs pontos adat, hogy mennyien használják a látássérültek közül az Instagramot, de a 2015 végén készített (nem reprezentatív) "Magyarországi képernyőolvasó felhasználók" felmérésében árulkodó adat, hogy a válaszadók közt az Instagram csak az ötödik legkedveltebb oldal a Facebook, a LinkedIn, a Google+ és a Twitter után. Méghozzá csak 1 százalék jelezte, hogy használja az Instagramot, ami azóta valószínűleg növekedhetett, bár a megkérdezett akadálymentességi szakértő szerint azóta sem használhatják "tömegesen többen". A bevezetett új funkciók segíthetik a látássérültek körében az Instagram használatát, de ehhez arra is szükség lenne, hogy a felhasználók közül is minél többen töltsék ki a jövőben a "helyettesítő szöveg" mezőt, amit egyelőre még nem találtunk a beállítások közt, de valószínűleg hamarosan megérkezik egy frissítéssel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról