Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 28. 15:45

Új vezetővel állítaná talpra okostelefonos üzletágát az LG

A vállalat más területeket is átrajzol, egy AI kutatóközpontot, valamint egy robotikai és egy önvezető autós divíziót is kialakít.

Komoly szerkezeti átalakulásnak néz elébe az LG: a cég új vezetővel próbálja felrázni zuhanórepülésben lévő mobilos divízióját, ezzel párhuzamosan pedig két új részleget is létrehoz, amelyeket a robotikai fejlesztéseknek, illetve az önvezető autóknak dedikál. Mindezek mellett a cég egy AI kutatóközpontot is nyit Észak-Amerikában.

A mobilkommunikációs divízió vezetését Brian Kwon veszi át, aki Hwang Jeong-hwant váltja a pozícióban idén december 1-től - Jeong-hwan sem töltött ott ugyanakkor túl hosszú időt, az LG tavaly októberben nevezte ki a részleg élére. Az azóta eltelt négy negyedévben nem javult az üzletág helyzete, a cég így vélhetősen most igyekszik bevetni a nehéztüzérséget: Kwon az otthoni szórakoztatóelektronikai üzletág élén már bizonyított, a szegmens hagyományosan a cég bevételének masszív szeletéért felel. A vállalat most Kwon itt szerzett tapasztalataival igyekszik feltámasztani a mobilos törekvéseket.

A szegmensben mindenesetre Kwonnak sem lesz könnyű dolga: az előző negyedévben a divízió bevétele közel ötödével volt kevesebb mint egy évvel korábban, és bár üzemi veszteségéből valamelyest le tudott faragni, az így is 128,3 millió dolláros mínuszban volt, ráadásul az idei zárónegyedévtől sem remél sokkal jobb teljesítményt a vállalat a vezető okostelefon-gyártók által diktált kíméletlen tempó mellett. Az új vezető helyzetét tovább nehezíti, hogy az új kinevezés mellett a szórakoztatóelektronikai üzletág élén is megtartja majd pozícióját, noha vélhetően a közeljövőben inkább a mobilos részlet fellendítésére koncentrál majd.

lgrob01

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Eközben két új üzletág is létesül a koreai vállalatnál: a Robot Business Centre néven rajtoló szegmens a robotikai fejlesztéseket tömöríti, míg az Autonomous Vehicle Business Task az önvezető autós megoldásokra koncentrál majd - utóbbival a vállalat első körben a kutatásra fókuszál, így vélhetően nem számít jelentős bevételre a szegmenstől a következő negyedévekben. A robotikai piacon a cég nem most fordul meg először, már az év eleji, sőt a tavalyi CES-en is láthattunk tőle különböző, virtuális asszisztensekkel megspékelt, háztartásokba szánt robotokat, a cég továbbá prémium hotelekbe szánt pincér- és hordárrobotot és reptéri információs robotot is bemutatott már. Sőt, az LG robotizált bevásárlókocsit is fejleszt egy dél-koreai bevásárlóközpont-lánccal együttműködésben. Ezek a kezdeményezések eddig eléggé szétszórtan működtek a vállalaton belül, most azonban saját divíziót kapnak.

A vállalat tehát a közeljövőben sok változás elé néz, a robotikai fejlesztések pedig a kereskedelmi célú eszközöknél kifejezetten sikeresek is lehetnek - de a háztartásokba is egyre inkább kezdenek lecsorogni a hasonló technológiák, iparági pletykák szerint jövőre az Amazon is saját háztartási robot piacra dobását tervezi. A közeljövőben azonban fontosabb lesz, hogy a cég mit tud kezdeni az új vezető alá bevont mobilos üzletággal, hiszen utóbbi lejtmenetének megállításához kisebb csodára, de legalábbis alaposan újragondolt termékstratégiára lesz szüksége. A szórakoztatóelektronikai és mobilos részlegek közös vezető alá húzása a cég részéről továbbá akár azt is előrevetítheti, hogy ha a telefonos divíziónak nem sikerül talpra állnia, azt a cég beolvasztja az otthoni szórakoztatóelektronikai eszközöket gyártó üzletágba.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról