Szerző: Habók Lilla

2018. november 28. 09:36

Saját gépi tanulásos kurzusait tette közzé az Amazon

Úgy döntött az Amazon, hogy a gépi tanulásos tananyagainak ingyenes közzétételén keresztül próbálja népszerűsíteni az AWS kapcsolódó szolgáltatásait a fejlesztőknek.

Bejelentette az Amazon, hogy mostantól a fejlesztők a vállalat saját munkatársainak szánt gépi tanulásos kurzusain keresztül is képezhetik magukat, nagyrészt ingyenesen. A Machine Learning University több mint 30 különböző digitális kurzust tartalmaz 45 órányi anyaggal, videókkal, gyakorlati feladatokkal és dokumentációkkal. A tananyagok négy fő csoportnak szólnak, a fejlesztőkön kívül adatkutatóknak, adatplatform mérnököknek és üzleti döntéshozóknak - írja Dr. Matt Wood, a vállalat mesterséges intelligenciával foglalkozó igazgatója a Re:Invent konferencia alkalmából. A felhasználók már az oldal megnyitásakor választhatnak, hogy milyen "tanulási útvonalat" szeretnének bejárni, amelyhez az Amazon összegyűjti az elvégzendő kurzusok optimális sorrendjét.

A kurzusok nyilvánvalóan az AWS Cloudra épülnek, ezen belül pedig minden egyes tananyag az alapokkal kezdődik, amely többek közt tisztázza a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a mély tanulás lényegét és különbségeit. Majd pedig a kurzuson a tanuló a gyakorlatból vett példák és a mindennapi munka felé halad, amely bemutatja, hogy az Amazonnál rendszerint milyen feladatokat kell megoldani a fejlesztőknek - mivel ez eredetileg a vállalatnál használt belső tananyag. Ennek részeként például találkozhat a felhasználó a szállítás útvonalának optimalizálásával vagy akár az IMDb adatai alapján a filmes díjátadó nyeremények megjósolásával.

amazon_machine_learning_fejlesztoknek

Tanulási útvonal fejlesztőknek a Machine Learning University rendszerben

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A közlemény szerint a kurzusok segítenek megérteni a jó gyakorlatokat, és bemutatják hogyan lehet elkezdeni a munkát az AWS gépi tanulásos szolgáltatásain keresztül, úgy mint az Amazon SageMaker, a AWS DeepLens, az Amazon Rekognition, az Amazon Lex, az Amazon Polly és az Amazon Comprehend. A vállalat szándéka érthető módon, hogy a fejlesztők lehetőség szerint az Amazon megoldásait vegyék igénybe a gépi tanulásos feladatok megoldásakor, és ezért éri meg a cég számára ingyenesen elérhetővé tenni a belül kifejlesztett tananyagokat. Másrészt pedig elképzelhető, hogy a vállalat esetleg a kurzuson keresztül próbál majd toborozni új munkaerőt a gépi tanulási megoldásaihoz. Korábban láthattuk egyébként, hogy az Amazonnál sem minden kapcsolódó fejlesztés alakul a várakozásoknak megfelelően, és pont a toborzás automatizáló megoldás vallott kudarcot, mivel következetesen mindig a férfiak felvételét részesítette előnyben.

Ezzel párhuzamosan az Amazon az új AWS Certified Machine Learning - Specialty tanúsítvány típust is bejelentette, amellyel "a fejlesztők bizonyíthatják a tudásukat" legfőképpen a munkaadók felé. A vizsga elvégzéséhez a rendszerben egy külön olyan útvonal is elérhető, amit a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges ismereteken viszi végig a fejlesztőket, beleértve többek közt a gépi tanulásos biztonság, a chatbot kommunikáció, a gépi látás és a természetes nyelvi feldolgozást alkalmazó gépi fordítás ismereteit.

A digitális kurzusok alapvetően ingyenesen elérhetőek a Machine Learning University oldalán keresztül, azonban a gyakorlati feladatok során használt amazonos szolgáltatásokért fizetni kell. Továbbá a képzést követően a vizsgák elvégzése is pénzbe került, de az Amazon közlése szerint ez "limitált ideig" féláron elérhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról