Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 21. 13:49

Európa húzta az okostelefon-piacot az EMEA régióban

Az idei harmadik negyedévben kevesebb telefon talált gazdára - de drágábban.

Felemás eredményekkel zárta az idei harmadik negyedévet az okostelefon-piac az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban: az IDC kutatása szerint a szegmensben majdnem 5 százalékkal kevesebb eszköz talált gazdára mint egy évvel ezelőtt, azok viszont 10 százalékkal több bevételt termeltek, mint a 2017-es Q3-ban. Ez összesen 89 millió eladott eszközt jelent a régióban, 29,8 milliárd dollár értékben.

A növekedés motorja leginkább Európa volt, élén a nyugati és közép-európai országokkal, de a kutatók szerint a keleti régiók is szépen teljesítettek. A Közel-Kelet és Afrika ehhez képest inkább visszaesést mutatott, mind a darabszám, mind a bevétel tekintetében. Az EU, az Európai Gazdasági Térség és Svájc a fenti összegből 19 milliárd dollárért felel, ahol egyébként a drágább modellekre is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik.

A dobogós gyártók listája itt is hasonlóan alakul mint a globális rangsor esetében. Az élen a Samsung lovagol, a térségben 26,8 millió eladott telefonnal és 30,1 százalékos piaci részesedéssel - ez a cég számára mintegy 14,6 százalékos visszaesést jelent darabszámban a tavaly ilyenkor produkált eredményekhez képest, piacrésze pedig 3,5 százalékponttal csökkent. Az ezüstérmes Huawei viszont elképesztő növekedésen van túl, 55 százalékot hízva 17,2 millióra ugrottak eladásai, piacrésze pedig 11,9-ről 19,3 százalékra lőtt ki. Miután az USA piacán a gyártó készülékei nehéz helyzetben vannak, Európa különösen fontos célpontot jelent a kínai gyártó számára - az IDC szerint Európában köt ki a Huawei okostelefon-exportjának közel fele.

spemea

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A harmadik helyen az Apple áll, amely szintén visszaesést könyvelhetett el, 6 százalékos csökkenés után eladott darabszáma 12,5 milliónál állt meg, ezzel valamicskét piacrésze is fogyott, 14,2-ről 14 százalékra. A jelentés azonban itt megtévesztő lehet, hiszen a cég új iPhone XS modelljei éppen a negyedév végén váltak elérhetővé, az olcsóbb, XR kiadás pedig már a Q4 elejére csúszott, így ezek eladásai a következő negyedév számait gyarapítják majd.

A listára az Európában kevéssé ismert Transsion is feljutott, amelynek 7,9 millió telefonja 19,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért darabszámot - ez a rangsor negyedik helyére juttatta a vállalatot, 8,9 százalékos piaci részesedéssel. Ugyancsak kínai gyártóról van szó, amely olyan brandeket tömörít, mint a Tecno, Infinix vagy a Spice. A cég elsősorban az afrikai piacot szolgálja ki.

A TOP5-ben már a Xiaomi is ott van Európában is: a kínai gyártó nem kis lendülettel, az előző év hasonló időszakához képest 131,6 százalékos ugrással a 4,4 millió darab telefont tudott eladni, ezzel pedig a tavalyi Q3-as 2 százalékos részesedése több mint duplájára, 4,9 százalékra nőtt. Az egyéb kategória az EMEA régióban is folytatta zsugorodását, 20,2 millió eladott eszköz sorolható ide, 30,8 százalékkal kevesebb mint tavaly - az ide tartozó gyártók összesített piaci részesedése így 22,7 százalékra esett vissza az egy évvel ezelőtti 31,2 százalékról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról