Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 15. 13:56

Többplatformos játékszerver-szolgáltatást tesztel a Microsoft

A cég által felvásárolt PlayFab megoldása Azure-ra támaszkodik, a tesztverzió már kipróbálható.

Itt a Microsoft év eleji felvásárlásának első új gyümölcse, előzetes verzióban már kipróbálható a PlayFab Mutliplayer Server szolgáltatás, amely az Azure-ra támaszkodva biztosít backendet az online többjátékos címeknek.

A PlayFabet a redmondi óriás még idén januárban vásárolta meg, a cég platformja ugyanakkor már ekkor sem volt apró, ez dolgozott például az Angry Birds mögött is, igaz még AWS alapokon - ezeket a Microsoft folyamatosan költözteti át saját szolgáltatására. A PlayFab elsősorban mobilos játékokhoz biztosít könnyen használható és skálázódó backendet, de befogható az UWP-s játékok mögé is, sőt a Microsoft már az iOS, Android és Windows mellett Xboxhoz és Nintendo Switch-hez is ad SDK-t. A platform kezeli be- és kijelentkezéseket, tárolja a felhasználói profilokat és pontszámokat, illetve az alkalmazásokon belüli vásárlást is kiszolgálja, amelyeknél kezeli a fizetési tranzakciókat is. A marketingmegoldással szegmentálható a játékosbázis, arra célzott ajánlatok és in-app boltok is készíthetők, analitikával, A/B teszteléssel együtt.

playfabmulti

Az arzenál most Azure-alapú, igény szerint skálázható multiplayer szerverekkel bővül, amivel a cég a felhős erőforrás-kezelést igyekszik a lehető legegyszerűbbé tenni. Ez különösen olyan helyzetekben jöhet jól, mint például az új, népszerű játékok rajtjánál hirtelen érkező játékostömegek kezelése - akik száma rendszerint rövid idő után mérséklődik. A PlayFabet használó játékfejlesztőknek ennek megfelelően csak az ténylegesen használt felhős erőforrásokért kell fizetniük, illetve egy bizonyos mennyiségű plusz készenléti kapacitásért, a váratlanul megugró bejelentkezések kezelésére.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Miután a Microsoft Azure adatközpontjai világszerte elszórtan megtalálhatók, a rendszer képes a többjátékos szervereket az egyes játékosokhoz fizikailag legközelebb lévő komplexumban futtatni, csökkentve a multiplayer címeknél kritikus késleltetést. A fejlesztők a PlayFab platformján továbbá külön interfészen követhetik a többjátékos szerverek állapotát, egy sor telemetriai és analitikai információval kiegészítve. A most rajtolt előzetes verzió 14 Azure régiót támogat, folyamatos, éjjel-nappal elérhető támogatással a PlayFab részéről. A tesztkiadást a PlayFab Indie, Pro és Enterprise ügyfelei próbálhatják ki, a multiplayer szerverekhez pedig a cég egy korlátozott, ingyenes kvótát is biztosít a teszteléshez. A megoldás implementálásához szükséges Server API már elérhető a PlayFab SDK-kban.

A bővülés illeszkedik a korábban Satya Nadella által is felvázolt irányvonalhoz, amely szerint a cég a "100 milliárd dollárnál is nagyobb játékpiac meghódítására" törekszik, a saját címektől egészen a fentihez látható backend platformokig. A redmondi cég a játékstúdiók idei sorozatos felvásárlásával már bizonyította, hogy elkötelezett a saját tartalmak fejlesztése mellett, de a játékos videóközvetítésből is igyekszik kihasítani a maga szeletét, az eredetileg Beam néven futó Mixer streaming megoldással. Utóbbi egyébként nyári frissítése óta nem csak a közvetítést teszi lehetővé, de a nézők is átvehetik rajta keresztül a játékosoktól a kontrollert. A vállalat hajrája most a PlayFabbel backend-szolgáltatási oldalról is egyre határozottabbá válik, noha azt még nem tudni, a megoldás pontosan meddig marad tesztüzemben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról