Szerző: Koi Tamás

2018. november 13. 13:12

Havi ezer forintért klónoz SIM-et a Telekom

Lényegében klónozza a SIM-ekhez rendelt előfizetői azonosítót új szolgáltatásával a Magyar Telekom, ezzel a szolgáltató lehetővé teszi, hogy ugyanazt az előfizetést, illetve annak csaknem minden szolgáltatását párhuzamosan több eszközben is használhassák az ügyfelek. Újrafelfedezett retró ötlet.

Egy mobilelőfizetést több SIM-mel, ezzel pedig párhuzamosan több eszközzel is lehet használni mostantól a Magyar Telekomnál. Az operátor által bevezetett MultiSIM szolgáltatás lényegében nem tesz mást, mint klónozza az ügyfeleket a mobilhálózat felé megszemélyesítő kártyákon található egyedi, előfizetéshez kötődő azonosítót, azonosítókat, ezzel az adott előfizetéshez tartozó szolgáltatások megoszthatók, legfeljebb két (üzleti előfizetéseknél három) további eszköz között. A cég szerint az új konstrukcióval elsősorban azok járhatnak jól, akik több okoseszközzel (nem feltétlenül okostelefonnal) rendelkeznek, és/vagy több eszközzel szeretnének használni egy közös mobilnet-keretet.

A meghatározott díjcsomagokhoz igényelhető MultiSIM szolgáltatás havi díja 990 forint bevont mellék-SIM-enként. A mellék SIM-eken az adott díjcsomag limitjének terhére, illetve azzal teljesen megegyező tarifával, egyéb feltételekkel bonyolítható beszéd- és adatforgalom (SMS- és MMS-küldés csak a fő kártyával lehetséges). A korlátlan díjcsomagoknál ugyanakkor havi 4990 forintba kerül ez az opció, igaz, a szolgáltató promóciós jelleggel ezekhez a konstrukciókhoz is havi 990 forintért adja a további SIM-eket (melyek akár virtuális, eSIM-ek is lehetnek).

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A MultiSIM a hálózat működési sajátosságából eredően hívásforgalmat egyszerre egy kártya bonyolíthat (kivéve segélyhívások), bejövő hívások esetén pedig mindegyik terminál kicsöng (ha támogatja a hívásfunkciót). Adatforgalom esetén ilyen megkötés értelemszerűen nincs, ebben az esetben a rendelkezésre álló keretet a hálózatra csatlakozó eszközök párhuzamosan igénybe vehetik.

A Telekom ígérete szerint a MultiSIM-eket hamarosan online is menedzselni lehet majd, illetve az alacsonyabb adatforgalom-igényű eszközök számára olcsóbb konstrukció is rendelkezésre fog állni. Pusztán internetmegosztásra ugyanakkor már hosszú évek óta rendelkezik több SIM-es konstrukcióval a Telekom: Először Tandem néven jelent meg a szolgáltató kínálatában a havi adatkeret megosztására, így párhuzamosan legfeljebb két eszközben való felhasználására hivatott megoldás, mely Duonet néven a mai napig része a szolgáltató kínálatának. A Duonet ugyan a hívások megosztására nem használható, viszont lényegesen olcsóbban, havi 410 forintért megrendelhető a szolgáltatótól. Ugyanerre a logikára épül az Autóskártya szolgáltatás is, csak pont fordítottan, ott a beszédforgalom/hívószám osztható meg több SIM között, az adat nem.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról