Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 12. 12:39

Újabb felvásárlásokkal gyúr az Xbox-exkluzív címekre a Microsoft

Az XO18 konferencián a cég két akvizíciót és a konzolos billentyűzet-egér támogatás rajtját is bejelentette.

Egy sor fontos bejelentéssel készült a Microsoft Mexikóban tartott XO18 rendezvényére, amelyek tovább erősítik a cég elköteleződését a saját fejlesztésű Xbox-exkluzív játékválaszték kibővítése mellett. Ezt a cég mindjárt két új felvásárlással is aláhúzta, de persze több játékbejelentésnek, Black Friday akcióknak, és a várva várt Xbox One-os billentyűzet- és egértámogatásnak is jutott hely a színpadon.

A felvásárlásoknál a cég már a közelmúltban sem fogta vissza magát, júniusban jelentette be, hogy négy játékstúdiót bekebelez, és egy újat is alapít: a sor most tovább bővül, a vállalat a The Bard's Tale és a Wasteland címeket fejlesztő InXile Entertainmentet, valamint a Star Wars: Knights of the Old Republic II - The Sith Lords Xbox exkluzív címmel ismertté vált Obsidian Entertainmentet vette meg, utóbbi céghez fűződik egyébként a Fallout: New Vegas, a South Park: The Stick of Truth és Pillars of Eternity is.

A cégek a felvásárlás anyagi részleteit nem árulták el, az viszont ismert, hogy mindkét stúdió továbbra is önállóan dolgozik majd a Microsoft szárnyai alatt, megtartva eddigi szervezeti kultúráját. A cég idén már egyértelművé tette, hogy komoly erőforrásokat szán az exkluzív címek fejlesztésére, hiszen a rivális Sony ezen a téren a PlayStation 4-gyel már jókora előnyre tett szert, ami az eladásokban is megmutatkozott, idén májusi adatok szerint több mint kétszer annyi PS4 talált gazdára, mint Xbox One. A Microsoft az idei hajrával már 13 játékfejlesztő-csapatot tudhat arzenáljában.

cd3

A cég emellett több játékokkal kapcsolatos bejelentést is tett, kezdve a Crackdown sorozat harmadik részével: a rombolható környezetre erősen építő lövöldözős játék 2019. február 15-én debütál, és a Xbox One, illetve Windows 10 platformokon lesz elérhető Xbox Game Pass birtokában. A cég kedvcsinálónak a sorozat első részét november 30-ig ingyenesen elérhetővé teszi az Xbox One tulajdonosok számra. A játékokat előfizetős konstrukcióban kínáló Xbox Game Pass egyébként a közeljövőben a cég ígérete szerint összesen 16 játékkal bővül, így már több mint száz cím játszható azon keresztül. Az újdonságok között ott van a népszerű PUBG (PlayerUnknown’s Battlegrounds) is, a battle royale cím már régóta hiánycikk a csomagban. A cég ráadásul most kedvezményesen teszi kipróbálhatóvá a konstrukciót, a január 3-ig feliratkozók az első hónap alatt egy dollárért játszhatnak.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A rendezvényen a Forza Horizon 4 első kiegészítője, a Fortune Island rajtjáról is lehullt a lepel, továbbá a Minecraftról is esett szó - utóbbi kapcsán a játék csapatának vezetője Helen Chiang elmondta, a Minecraft már elérte a 91 milliós havi aktív játékosszámot, a játékhoz tartozó online piactér a Minecraft Marketplace pedig virágzik.

Egy sor további játékos bejelentés mellett a már korábban belengetett billentyűzet-egér támogatás kapcsán is árult el új részleteket a redmondi óriás. Először júniusban, kiszivárgott fejlesztői dokumentumok alapján röppent fel a hír, hogy az Xbox One konozolok a klasszikus PC-s perifériákkal is használhatók lesznek, a cég pedig most azt is elárulta, a funkció már jövő héten megérkezik a támogatott címekhez. Ezek között a Fortnite, a Vigor, War Thunder és egy sor további játék is ott van. Ahogy az már korábban is kiderült, miután az új perifériák bizonyos esetben előnyt jelenthetnek az online többjátékos módokban, a vállalat meghagyja a lehetőséget a fejlesztőknek, hogy azokat a felhasználókat, akiknél billentyűzetet-egeret érzékelnek, külön szobákba csoportosítsák - ezzel a Fortnite csapata az előzetes információk szerint élni is fog, a játékban elkülönítve csaphatnak majd össze a kontrollerrel és billentyűzettel-egérrel felfegyverkezett játékosok. A funkció rajtjakor az hét címmel lesz kipróbálható, a következő hetekben pedig további hét játékkal bővül a lista.

pubg

Ugyancsak említést érdemel, hogy a cég végre a Microsoft Store helyrepofozását is ígéri. Utóbbival ugyanis rendszeresen meggyűlik a PC-s játékosok baja, akik egy sor exkluzív címért kénytelenek ellátogatni az online boltba - az innen telepített játékok ugyanakkor sok esetben nem támogatják az olyan megoldásokat mint a másodpercenkénti képkockaszámot kijelző Fraps vagy akár a Discord, sőt több esetben a játékból Alt-Tabbal ablakot váltva majd visszalépve a játék elnémulására is panaszkodtak. Ehhez jön még a sokszor bugos telepítési folyamat, ami ugyancsak megnehezíti a PC-s játékosok életét. Az Xbox-üzletág vezetője, Phil Spencer az X018-on arról beszélt, a jövőben nagyobb szerepet vállal majd a Store fejlesztésében, és a cég a visszajelzéseket figyelembe véve javítja majd a felületen a felhasználói élményt - noha pontos mérföldköveket, határidőket Spencer egyelőre nem említett.

A cég a játékok mellett Black Friday akciókkal is igyekszik platformjára csábítani a játékosokat, egyebek mellett november végén 100 dollárt lecsap az Xbox One X árából, nettó 400 dollárra nyesve azt vissza.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról