Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 9. 12:24

Megérkezett a Windows 10-es Alexa

Az Amazon virtuális segédje ingyenesen letölthető a Microsoft Store-ból, igaz egyelőre csak néhány régióban.

A teljes Windows 10-es ökoszisztémára kiveti hálóját az Amazon, a vállalat elérhetővé tette Alexa appját a Microsoft Store-ban. A redmondi óriás és az Amazon is régóta ígérgeti, hogy előbbi virtuális asszisztense, a Cortana, illetve az Alexa egymás mellett kap majd helyet a rendszeren, erre azonban eddig csak néhány gyártó egy-egy modelljén volt példa. Az Alexa most minden Windows 10 felhasználó számára elérhetővé válik, az ingyenesen letölthető a Microsoft alkalmazásboltjából.

A virtuális asszisztens Windowson egyelőre korlátozott funkcionalitással rajtol, azonban így is vezérelhető lesz róla az éppen játszott zene, illetve a hálózaton lévő okosotthon-kiegészítők is. A hangparancsos indítást csak az Alexával előre felszerelt eszközök támogatják, ugyanakkor az app egy billentyűkombinációval is elindítható. A repertoárból egyelőre kimaradtak a hang- és videohívások, illetve a Spotify támogatása is (az Amazon Music természetesen támogatott), az asszisztens képességei azonban PC-n is folyamatosan bővülnek, az Amazon ígérete szerint 2019 elején az Alexával is kezelhetővé válik egy sor windowsos rendszerfunkció. Az asszisztenshez tartozó skillek, vagy hangalapú alkalmazások természetesen PC-n is elérhetők.

alexawindows

Fontos megjegyezni, hogy az önálló Alexa alkalmazás nem egyenértékű az integrált Cortana-Alexa párossal. Utóbbit béta verzióban még májusban demózta a Microsoft, annál az egyes feladatokat a két asszisztens egymásnak is át tudja adni az "Open Alexa" vagy "Open Cortana" parancsokkal. A Microsoft Store-ból elérhető Alexa app még nincs beszélő viszonyban a Cortanával, a felhasználók azzal a két asszisztenst külön-külön megnyitva tudják használni. A windowsos Alexa egyelőre nem érhető el globálisan, azt a cég első körben az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, illetve Németországban adja ki, a támogatott régiók bővítését pedig 2019-re ígéri.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Amazon ezzel még szorosabbra fonja együttműködését a Microsofttal, amely a májusban demózott alexás-cortanás PC-ken túl idén október elején az Xbox One konzolt is Alexa támogatással toldotta meg. Ez azt jelenti, hogy a játékkonzol valamilyen Alexával szerelt eszköz, például Echo okoshangszóró birtokában hangparanccsal bekapcsolható, sőt a hangerő szabályozására és játékok elindítására is lehetőség van vele. Ezzel párhuzamosan az Amazon is akciót hirdetett, melynek keretében midnen Xbox One S és Xbox One X mellé Echo Dotot adott ajándékba.

A teljes Windows 10-es ökoszisztéma elérése újabb komoly versenyelőny az Amazon számára, hiszen azzal rengeteg felhasználó próbálhatja ki azonnal az Alexát, ami sokaknál fordulhat akár Echo vásárlásba - ha másért nem, a hangparancsos indításért és a hangszórókon elérhető plusz funkcionalitásért. A vállalat láthatóan a piacon szerzett jókora előnye ellenére sem lassít, ezzel megnehezítve legnagyobb riválisa, a Google Assistant helyzetét, és az olyan feltörekvő versenyzők dolgát is, mint a Samsungtól ismert Bixby, amelyet a gyártó épp a napokban nyitott meg a külső fejlesztők előtt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról