Szerző: Hlács Ferenc

2018. november 6. 15:52

Foltozgat a Microsoft, tovább csúszik az "októberi" Windows 10 frissítés

A vállalat két hibát befoltozott, a 1809-es kiadás azonban maradt Insider Preview-ban.

Tovább csúszik a Windows 10 1809-es frissítése: ahogy az eredetileg szeptemberre szánt, majd októberben kiadott, ám röviddel a hivatalos rajt után vissza is vont új verzió javításán úgy tűnik novemberben is dolgozik a vállalat. A hátraarc oka, hogy a kiadásban egy komoly adatvesztési hiba bukkant fel, amely miatt egyes felhasználóknál a dokumentum-mappák tartalma teljes egészében törlődött, játékmentésekkel, fotókkal, letöltésekkel együtt.

A vállalat ugyan javította a hibát, a befoltozott frissítést azonban nem adta ki széles körben, csak Insider Preview felhasználók számára tette elérhetővé. Ezt a verziót a cég a napokban tovább csiszolta, blogposztja szerint két további problémát is sikerült kigyomlálnia belőle. Ennek megfelelően a cég ígérete szerint a fájlböngészőben már nem hiúsul meg jelzés nélkül a .zip fájlok elemeinek egyenkénti kibontása ha azonos nevű fájlt már tartalmazó célkönyvtárba másolunk, továbbá a vándorló profilok (roaming profile) működési problémáit is orvosolta a Microsoft.

msill

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Windows 10 October 2018 Update-ként emlegetett frissítés azonban még mindig nem érkezett meg, a fentebb említett patch-ek csak az Insider Slow és Release Preview frissítésekre feliratkozott felhasználókhoz érkeznek meg. A helyzetet tovább rontja, hogy mind a visszahívást okozó adatvesztési hibát, mind pedig a fentebb említett fájlkezelő problémát figyelmen kívül hagyta az október eleji hivatalos rajt előtt, pedig azokat a tesztelők széles körben jelezték a vállalat felé. Ráadásul miután a cég a hibás verziót egy hónappal ezelőtt kiadta, az adataikat elvesztő felhasználók panaszai ellenére csak két nappal később vonta vissza a kiadást.

Az eredetileg szeptemberinek indult, majd októberivé avanzsált frissítés most legjobb esetben is csak novemberiként jelenik majd meg, ha a Microsoftnak a következő hetekben sikerül azt megfelelő minőségben javítania - és remélhetőleg alaposan utánajárnia a tesztelőktől beérkezett panaszoknak. A tetemes csúszás és a fenti problémák ugyanis azt mutatják, hogy a világszerte mintegy 15 millió főre rúgó tesztelői gárda által biztosított visszajelzések és telemetria nem elég ahhoz, hogy a cég garantáltan nagyobb hibáktól mentes Windows frissítést dobjon piacra. Ahogy arra korábban is kitértünk, a Microsoftnak a történtek fényében alaposan újra kell majd gondolnia tesztelési metodológiáját, és ahelyett, hogy szinte teljes vállszélességgel a "civil" Insider felhasználókra támaszkodna, akár a házon belüli hivatásos tesztmérnöki részlegét visszaállítania.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról