Szerző: Hlács Ferenc

2018. október 30. 11:30

A OnePlus 6T is kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót kapott

Kisebb notch-csal és 3,5 milliméteres jack nélkül debütált a cég új csúcsmodellje.

Folytatódik az őszi okostelefon-dömping, ezúttal a OnePlus legújabb csúcsmodelljéről hullt le a lepel. A OnePlus 6T, ahogy az lenni szokott, az év első felében bemutatkozott zászlóvivő feltuningolt verziója, amelyen a hasonló vas mellett kívül-belül találunk fontos újításokat.

A telefonon első pillantásra a számottevően kisebb, "könnycsepp" notch tűnhet fel, ami lényegesen több helyet hagy a kijelző tetején az értesítési sávnak, miután csak az előlapi kamerának vág ki egy darabot a panelből - ahogy azt a nemrég debütált Huawei Mate 20-nál, vagy a dizájnt megteremtő, lassan feledésbe merülő Essential Phone-nál láthattuk. Maga az AMOLED kijelző is nagyobb lett, 6,28-ról 6,41 hüvelykre nőtt és egy hajszállal meg is nyúlt, a képarány itt 19,5:9, amelyhez 2340x1080 pixeles felbontás tartozik. A várakozásoknak megfelelően az ujjlenyomat-olvasó is bekerült a panel mögé, valamivel lejjebb, mint az ugyancsak kijelzőbe integrált szenzorral operáló Huawei Mate 20 Pro esetében - a OnePlus ráadásul merészen azt állítja, a 6T-ben található a piac leggyorsabb érzékelője.

op6t02

Az alumínium kerettel övezett, elöl-hátul üvegborítású házban a már ismert hardvert találjuk, Qualcomm Snapdragon 845 processzorral és igény szerint 6/128 gigabájt, 8/128 gigabájt vagy 8/256 gigabájt RAM-tárterület kombóval - a 64 gigabájtos tárolóval szerelt opciótól a cég elköszönt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A kamera sem változott, elöl-hátul az idén már megismert Sony szenzorok figyelnek, az előlapon egy 16 megapixeles kamerával, hátul pedig egy optikai képstabilizációval megspékelt, szintén 16 megapixeles és egy 20 megapixeles érzékelővel - utóbbihoz telefotó lencse is tartozik, amely 2x optikai zoomot ígér. Ha a kamerahardver nem is változott, a gyártó szoftveresen igyekezett felturbózni a telefon képességeit, a OnePlus 6T így egy új, Nightscape módot is kapott, amely több fotóból ollóz össze szebb képeket gyenge fényviszonyok között - ez ugyancsak a legutóbbi Huawei, valamint a Pixel csúcsmodellekből lehet ismerős. Jó hír a OnePlus 6 tulajoknak, hogy a cég ígérete szerint a Nightscape üzemmód szoftverfrissítés formájában ezekre a modellekre is megérkezik.

op6t03

Azért a motorháztető alatt sem maradt minden változatlan, a cég érezhetően felhizlalta a 6T akkuját, az előd 3300 mAh-s telepét itt egy 3700 mAh kapacitású akkumulátor váltja. Ehhez párosul a cég Fast Charge gyorstöltési megoldása, amely fél óra töltéssel "egy napos üzemidőt" biztosít. Ez persze önmagában nem sokat mond, az mindenesetre biztató, hogy a vállalat szerint a töltés tempója akkor sem csökken érezhetően, ha közben használjuk a telefont. Sajnos a vezeték nélküli töltés továbbra is kimaradt a csomagból, így az USB-C aljzaton keresztül leszünk kénytelenek tölteni a készüléket - utóbbi csatlakozó pedig már magában árválkodik a telefon alján, a 6T-vel a OnePlus is búcsút int a hagyományos, 3,5 milliméteres fülhallgató-aljzatnak. De legalább egy átalakítót mellékel a cég a telefonhoz.

Az új csúcsmodell a gyártótól megismert OxygenOS rendszerrel érkezik, immár Android 9.0 alapokon, amelyhez egy új, Smart Boost funkció is párosul, amely hatékonyabb RAM-kezelést ígér az appok közötti váltogatáshoz - igaz a megoldást egyelőre csak maroknyi játék támogatja. Az okostelefon a jövő héten válik elérhetővé, az alapmodell 549 eurós áron, a 8 gigabájt RAM-mal és 128 gigabájt tárhellyel szerelt verzió 579 eurós árcédulával, a tárterület duplázásáért pedig 629 eurót kell kicsengetni. Látható, hogy a hagyományosan ár-érték bajnoknak tartott OnePlus árazása is felfelé araszol, a készülék azonban még így is számottevően aláígér a legtöbb fősodorbeli, hasonló teljesítményt kínáló csúcsmodellnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról