Szerző: Habók Lilla

2018. október 26. 17:11

A Turbine.ai a legjobb gépi tanulási startup a régióban

Közép-Európa startup versenyéről két magyar csapat is díjjal térhetett haza. A Turbine.ai a legjobb gépi tanulással foglalkozó startup címét, míg az InSimu Patient a legjobb új startup címet hozta el.

Kihirdette a Central European Startup Awards (CESA) a régióhoz sorolt tíz ország kezdő vállalkozásainak nyerteseit 15 különböző kategóriában az október 24-én tartott varsói díjátadó ünnepségen. Az idei régiós megmérettetésre 3,5 ezer nevezés érkezett, amelyek közül a zsűri mellett további 40 ezer közönségszavazat választotta ki a legjobbakat - a módszertan bővebben itt olvasható. Bizonyos kategóriák nyertesei így lehetőséget kapnak, hogy megmérettessék startupjukat a Global Startup Awards nemzetközi döntőjében.

Talán a legfontosabb "az év startupja" címet a zsűri és a közönség szerint a lengyel származású Brainly érdemelte ki, amely egyébként 2016-ban is megnyerte ezt a kategóriát. A rendszer azt a problémát igyekszik áthidalni, hogy az oktatás könnyebben megvalósulhasson nemzetközi keretek közt, az országok közti eltérő iskolai színvonalat vagy más hiányzó ismeretet a rendszeren keresztül a tanulók pótolják ki egymásnak. A közönség szavazatai alapján pedig a horvát csapat által alapított HUBBIG lett idén a legjobb, amely az importtal és exporttal foglalkozó logisztikai szakértőknek igyekszik információkat nyújtani egy digitális platformon.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Fontos új kategóriákként jelent meg idén a versenyen a blockchain és a proptech, amellyel a szervezők az aktuális trendeket igyekeztek követni. Blockchain kategóriában az osztrák Blockpit vitte el a régió legjobbja címet, amely a kriptovaluták szabványosított adóbevallásához készít szoftverplatformot. Míg proptech kategóriában az "épületek közösségi platformját" fejlesztő cseh Spaceflow győzedelmeskedett.

A különböző érettségi fázisokban lévő és más-más vertikumokba tartozó startupok mellett egyéb díjakat is hirdettek a versenyen. Az év legbefolyásosabb női szerepmodelljének a cseh származású Dita Prikrylovát választották, aki a Czechitas nonprofit szervezetnél fiatalok, nők és más tehetségek oktatásával foglalkozik. Az év alapítója díjat pedig Alexandru Iliescu kapta a Mondly nyelvtanuló alkalmazásért, amely már 30 millió felhasználóval rendelkezik 190 különböző országban.

Magyar nyertesek

Magyarország két nyertest is ünnepelhet, ugyanis a 2015-ben alapított Turbine.ai kapta a díjat a legjobb régiós mesterséges intelligenciával és gépi tanulással foglalkozó startup kategóriájában. A csapat a rákkutatást tűzte ki célként, melynek során szimulált sejteket készít, majd gépi tanuló algoritmusok segítségével szimulációk tízmillióinak eredményeiből igyekszik használható, általános következtetéseket levonni. A csapat a munkájuk részleteit bővebben is bemutatja majd a HWSW mobile! termékfejlesztési konferencián november 21-én.

turbine_ai_startup

Részlet a Turbine.ai munkafolyamatából

Másik hazai nyertesként pedig az InSimu Patient megoldás mutatkozott be a legjobb újonnan érkező startup kategóriájában, amelyben a legfeljebb 2 évvel ezelőtt létrejött startupok indulhatnak. Az InSimu neve már ismerős lehet, hiszen a 2016-os Microsoft Imagine Cup diákverseny globális döntőjében a bronzérmet hozta el egy orvosi oktatóalkalmazással. A CESA versenyére szintén az orvosi képzést segítő, virtuális betegszimulátor appal érkezett a csapat.

A globális versenyen kétévente eddig 4 régió kiválasztott régiós nyertesei mérkőzhetnek meg egymással, amelybe a Magyarországot is magában foglaló közép-kelet európai régió mellett jelenleg az északi, a délkelet-ázsiai és a dél-ázsiai régió tartozik, de ehhez idén már a dél-európai és jövőre a kelet-ázsiai régió is csatlakozik. A szervezők célja, hogy a megmérettetéseken keresztül egy válogatott közösséget is építsenek, amelyen belül a csapatok közösen dolgozhatnak a startupokat érintő regionális kihívásokon és feladatokon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról