Szerző: Hlács Ferenc

2018. október 18. 13:54

Tiltott utakra vitte a Google-autókat az Uberhez kiugrott Levandowski

A mérnök saját szájíze szerint módosította az önvezető kódot, baleset lett a vége.

Igaz mára a Waymo az egyik, (ha nem "a") legfejlettebb önvezető autós céggé nőtte ki magát, amelynek sofőr nélküli járművei Arizonában már utasokat is szállítanak, a Google-Alphabet leányként működő vállalat korai szakaszában nem mindig kapott nagy hangsúlyt a biztonság, legalábbis a The New Yorker értesülései szerint.

A lap a Waymo-Uber csatározás kapcsán közölt hosszas anyagot Anthony Levandowskival a középpontban: a Waymo korábbi önvezető autós főmérnöke 2015 decemberében hagyta el a vállalatot, hogy aztán megalapítsa az önvezető teherautókkal foglalkozó Ottót. A startupot az Uber 680 millió dollárért gyorsan bekebelezte, hogy azzal megerősítse saját fejlesztéseit, melynek élére Levandowski került. Kiderült azonban, hogy a mérnök 14 ezer dokumentummal távozott a Google-től való kilépésekor - köztük műszaki tervekkel, beszállítói listákkal -, és ezeket a vállalat vádja szerint fel is használta az Uber tulajdonában lévő technológiában. A per végére idén februárban, egyezséggel került pont, mely értelmében a Waymo 245 millió dollár értékű részvényt kapott az Ubertől hogy elássák a csatabárdot.

A The New Yorker cikkéből azonban kiderül néhány érdekes részlet Levandowski napjariól az akkor a Google szárnyai alatt még Project Chauffeur néven futó Waymo kötelékében, mikor a szakember az önvezető prototípusok szoftverén végzett módosításokkal azokat tiltottnak minősülő útvonalakra navigálta - ami végül személyi sérülésekhez vezetett.

googprius

Talán a legsúlyosabb ilyen eset 2011-ben történt, mikor egy szenzorokkal megpakolt Toyota Priusra építő prototípus egy autópályán haladt, a kormány mögött pedig Levandowski ült biztonsági sofőrként, mellette Isaac Taylor Google-vezetővel. Az autó szoftvere ekkor még nem volt felkészítve a hasonló környezetben előforduló eseményekre - így a mellettük a forgalomba besorolni próbálkozó Toyota Camry érkezésére sem. Az autó a Google-duó mellett haladt az autópályán, majd miután a Prius nem engedte be, sofőrje jobbra húzta azt, a szalagkorlát felé. A vezető a járművet balra rántva próbálta elkerülni az akadályt, ám ettől az autó kisodródott, Levandowski és Taylor járműve felé. Levandowski elrántotta az autót az ütközés elkerülésére ám a hirtelen manőverben Taylor így is súlyos sérülést szenvedett, gerincét többször is műteni kellett.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Waymo autói a cég korai szakaszában több balesetet is szenvedtek, ugyanakkor Kaliforniában, ahol a tesztelés zajlott, 2014 előtt az önvezető autós cégek nem voltak kötelesek külön jelenteni az incidenseket. A lapnak nyilatkozó Google-vezetők szerint az egyik első tesztautóba például azért szaladt bele a mögötte álló jármű, mert az váratlanul befékezett, miután nem tudott különbséget tenni a piros és sárga közlekedési lámpák között - az autó akkor annyira összetört, hogy azt a cég ki is kellett hogy vonja a forgalomból, a benne ülő Google-alkalmazottak pedig orvosi ellátásra szorultak. A vállalat egyébként 2015-ben arról beszélt, autói összesen 12 balesetet szenvedtek el 2014 előtt, azaz azt megelőzően, hogy törvény kötelezte volna a vállalatot a hasonló esetek részletes jelentésére.

A Levandowski által végzett illetéktelen módosítások kapcsán a Google annyit mondott, a mérnök tevékenysége nem tükrözi a cég álláspontját, mely a biztonságot helyezi középpontba. A The New Yorker szerint egyébként az ominózus camrys balesetet megelőzően Taylor és Levandowski között heves vita alakult ki, amelynek végén a Levandowski élesben akarta demonstrálni kollégája számára, miért van szükség a szoftveres változtatásokra - a demonstráció végén pedig Taylor a kórházban kötött ki.

A helyzetet rontja, hogy a balesetet követően a Google-Prius egyszerűen tovább hajtott, elhagyva az autópályát, és hátrahagyva a sérült Camryt, amelynek aztán nem is ment vissza segítséget nyújtani - később pedig sem Levandowskiék, sem pedig más Google alkalmazottak nem jelezték az esetet a hatóságok felé, akik így nem is értesültek róla, hogy az adott balesethez az önvezető algoritmusok is hozzájárultak. Az esetről a lap forrásai szerint később Levandowski "felbecsülhetetlenül" értékes adatforrásként beszélt és azt követően is vitte az autókat "nem hivatalos" utakra.

A Google ma már részletes biztonsági jelentést közöl önvezető autói kapcsán, ezek azonban csak 2015-ig visszamenőleg szolgálnak adatokkal. A cég mindenesetre teljes mértékben elhatárolódik a Levandowski által végzett módosításoktól és kockázatos tesztelési gyakorlattól - ami érthető, főleg miután a vállalat tervei szerint néhány hónapon belül már nem csak próbaüzemben, de élesben is elérhetővé teszi önvezető autós fuvarszolgáltatását Arizonában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról