Szerző: Asztalos Olivér

2018. október 17. 12:30

Már víz alatt is olvashatunk az új Kindle Paperwhite-tal

Az Amazon új könyvolvasója számos képességet örökölt a Kindle csúcsmodelltől.

Bő három évet kellett várni a Kindle Paperwhite 4. kiadására, amelyet végül tegnap jelentett be az Amazon. Az új könyvolvasó elsősorban a kínálat korábbi tagjaitól, név szerint a Voyage-tól és az Oasistól örökölt bizonyos képességeket, melynek értelémében a Paperwhite vékonyabb, könnyebb, nem utolsó sorban pedig vízálló lett. Mindemellett az új eszköz már Audible integrációval is rendelkezik, így egy külön megvásárolható Bluetooth headset segítségével képes hangoskönyvek lejátszására is. Az újítások ellenére maradt különbség a csúcsmodellhez képest, az ugyanis többek között nagyobb és jobb minőségű kijelzővel rendelkezik.

A 2018-as Paperwhite tehát kisebb fogyókúrát kapott, hisz míg a bő három éve bemutatott elő 205 grammot nyom, addig az újdonság tömege 182 gramm (LTE opcióval 191 gramm), amely nagyjából megfelel egy modern, 5-6 hüvelykes okostelefon értékének. A könyvolvasó mérete is változott, annak vastagsága ugyanis 9,1-ről 8,2 milliméterre csökkent. A kijelző típusa nem változott, maradt az előző modellel bemutatott 6 hüvelykes, 1440x1080-as (300 PPI) panel, ami mögött öt LED áll az opcionálisan bekapcsolható háttérvilágításhoz. A hálózati kapcsolatról alapértelmezetten továbbra is 802.11b/g/n szabványú Wi-Fi kapcsolat gondoskodik, amely némi felár ellenében beépített LTE modemmel egészíthető ki.

kindle_paperwhite_4

Változás, hogy az Oasishoz hasonlóan már az új Paperwhite is vízálló. Az IPX8 besorolásnak hála 1 méter mélységig bírja a fürdetést az Amazon legújabb könyvolvasója, így a bibliofilek már akár a zuhany alatt is kiélhetik olvasásfüggőségüket. Bár a hardveres újítások kimerülnek a kijelzőben, szoftver téren akad még pár fejlesztés az eszközben: A Kindle kezdőlapját némileg átdolgozták a készítők, minek hála reményeik szerint a vásárlók könnyebben megtalálják kedvenc könyveiket, miközben a rendszer a korábban olvasottak alapján ajánlásokat tesz, illetve a felhasználók olvasási statisztikáit is megjeleníti. Emellett könnyebb betűtípust és vastagságot, valamint orientációt állítani, amelyeket a gyorsabb váltáshoz akár profilba is szedhet a tulajdonos.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Paperwhite e-book olvasó legújabb változata, 8 gigabájt háttértárral 120 euróért rendelhető elő, ha pedig meg akarunk szabadulni a zárképernyőn megjelenő hirdetésektől, további 20 eurót kell fizetnünk, a 32 gigabájtos háttértárét pedig még 30 eurót. Az LTE kapcsolattal szerelt 32 gigabájtos verzióért reklámok nélkül 230 eurót kér az Amazon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról