Szerző: Asztalos Olivér

2018. október 30. 20:50

Itt a két vadiúj iPad Pro és az új MacBook Air

Bemutatta legújabb személyi számítógépeit és táblagépeit az Apple. A vállalat némileg rendhagyó módon egy második őszi eseményen leplezte le az újdonságokat, számszerűen egy notebookot, egy asztali PC-t, illetve két tabletet.

A termékekre előzetesen viszonylag nagy volt az érdeklődés, a MacBook Air ugyanis nem kevesebb mint 8(!) évet követően kapott új formatervet, ezzel együtt pedig kijelzőt és portkiosztást. Párhuzamosan az Apple táblagépes kínálata is jelentősen átalakult, a két új iPad Pro szintén szakított az évek óta alkalmazott dizájnnal, mellyel együtt számos fejlesztés érkezett. A mobil termékek mellett az Apple egyik asztali számítógépe, a Mac Mini is nagyot frissült. A négy év után megújult mini PC már akár hatmagos processzorral és 32 gigabájt rendszermemóriával is elérhető, amely az apró méret tükrében kellemes előrelépést ígér.

MacBook Air 2018 - egyet előre, egyet hátra

A New Yorkban tartott esemény a MacBook Air bemutatásával vett rajtot. Az elmúlt években többször felmerült, hogy az Apple elengedi az Air kezét, ám vélhetően töretlen népszerűsége miatt az inkább egy alapos ráncfelvarrást kapott. A formaterv szempontjából nem lehet kifogásolni a lépést, a 2010-ben piacra került notebook ugyanis nem öregedett szépen, a kijelző körüli káva ma már kategóriájában ormótlanul vastagnak számít, a körülölelt panel főbb paramétereiről nem beszélve. Cupertinóban mindkettőhöz hozzányúltak a mérnökök, a káva alapos fogyókúrán, az LCD panel pedig jelentős minőségbeli javuláson ment keresztül.

macair_1

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A panelt, illetve azzal együtt a notebook méretét is 13,3 hüvelykben fixálta az Apple, a kisebbik, 11-es verzió végleg elsüllyedt az iPad Prók javára. A LED háttérvilágítású IPS technológiájú panel WQHD, azaz 2560x1600-as natív felbontással rendelkezik, ami több mint háromszor több pixelt jelent a közvetlen elődben található 1440x900-as panelhez viszonyítva (227 vs 128 PPI). A grafikai munkát végzők örömére a színhűség is javult, azonban erről egyelőre nem árult el konkrétabbat az Apple.

Az új MacBook Air első vitatható pontja a billentyűzet, amit a legutóbb leleplezett MacBook Próktól örökölt a notebook. A harmadik generációs pillangómechanikás klaviatúra vélhetően nem minden Air tulajdonos tetszését nyeri majd el, az ugyanis a korábbinál lényegesen rövidebb billentyűutat kínál. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a fejlesztés előző generációja tervezési hibával került piacra, amely miatt azok rendkívül rosszul tűrték a gombok alá elkerülhetetlenül bekerülő apró szennyeződéseket. A sorozatos meghibásodások, na meg a vásárlók tömegének panasza miatt az Apple csereprogramot is hirdetett a viszonylag gyorsan meghibásodó billentyűzetek ingyenes javítására. A klaviatúra jobb felső sarkába bekerült a kényelmesebb azonosítást segítő ujjlenyomat-olvasó, ezt vélhetően a potenciális vásárlók döntő többsége üdvözli. A trackpadet jó irányba fejlesztette az Apple, annak területe ugyanis 20 százalékkal nőtt, miközben megjelent az iPhone-okkal bemutatott többszintű nyomáserősség (Force Touch).

macair_2

Míg a billentyűzet csupán véleményes, addig a processzorkínálat kétség kívül az új MacBook Air egyik, ha nem egyenesen a leggyengébb pontja. Az Apple egy eddig ismeretlen Core i5 CPU formájában (vélhetően az i5-8200Y átkonfigurált variánsáról van szó) csupán egyetlen opciót kínál. Ennek legnagyobb problémája, hogy csak két processzormaggal rendelkezik, miközben az Intel már több mint egy éve kínál négymagos Core i5-öket is. A két maghoz ráadásul viszonylag alacsony, mindössze 1,6 GHz-es alapórajel társul 3,6 GHz-es maximum turbó mellett. Az értékek elmaradnak a két hónapja bemutatott leggyengébb Whisky Lake, a Core i3-8145U-étól, amely 2,1/3,9 GHz-es értékekkel rendelkezik. A rendszermemóriát viszont a korábbi duplájára, 16 gigabájtig lehet feltornászni (8GB az alap), a 128 gigabájtos SSD helyett pedig 256 vagy 512 GB, illetve 1,5 TB lehet a háttértár kapacitása, ami processzorral ellentétben a legtöbb potenciális vásárló igényeit kielégítheti.

A portokat szemlélve nem érhet senkit nagy meglepetés, már amennyiben figyelembe vesszük az elmúlt két generációs MacBook és a MacBook Prók ilyen jellegű tulajdonságait. Az új MacBook Airre két Thunderbolt 3 port került USB Type-C aljzattal. Az csatlakozók egyaránt a notebook bal oldalán, szorosan egymás mellett helyezkednek el, a túloldalra csak a 3,5 milliméteres jack aljzat került, bár túl hosszú jövője vélhetően már ennek sem lesz. A korábbi MacBookokhoz hasonlóan a töltést, az USB port, illetve a külső kijelző kapcsolatát is rá lehet bízni a két portra (megfelelő adapterekkel), a Thunderbolt 3-nak hála pedig külső videokártya is kapcsolható az új Airhez.

macair_3

Végül, de nem utolsó sorban a házra is térjünk ki, amelynek mérete több ponton változott, jó irányba. A vastagság nagyjából 10 százalékkal csökkent (17,3 -> 15,6 mm), amivel párhuzamosan a térfogat 17 százalékkal lett kisebb. Ez természetesen a gép területében, illetve tömegében is csökkenést hozott, utóbbi paraméter 100 grammal mérséklődött (1,35 -> 1,25 kg) az elődhöz képest. Sajnos az árazás épp a másik irányba indult el, a korábbi Air 1000 dollárjához mérve 20 százalékos áremelkedés tapasztalható. A nettó 1200 dolláros indulóárért cserébe hasonló processzorteljesítményt, változatlan kapacitású rendszermemóriát és háttértárat, jobb kijelzőt, kisebb és könnyebb házat, valamint néhány vitatható fejlesztést kaphat az új billentyűzettel, illetve a mindössze két darab Type-C porttal az élen.

Vadiúj iPad Prók

A professzionális felhasználókat célzó iPad Pro széria két új tagja kevésbé vitatható, hasznos fejlesztésekkel érkezett meg. A táblagépek formaterve megújult, azok az éles sarkok miatt első pillantásra az iPhone 5 (meg 5s és SE) dizájnját idézik. Az elmúlt években tapasztalt trendeknek megfelelően az Apple jelentősen csökkentette a káva szélességét. Ezt többek között újfent a home gomb (és az ujjlenyomat-olvasó) száműzésével érték el a mérnökök, amellyel egy időben megjelent a tavalyi iPhone X-zel debütált Face ID, vagyis az arcfelismerésen alapuló biometrikus azonosítás. A korábbi aggodalmakkal ellentétben a technológia bármilyen irányból működik, az azonosítást végző kamera oldalt és alul is állhat a készülék mindenkori orientációjától függően.

ipad_tcook
A két iPad Pro között most is a kijelző átlója jelenti a legnagyobb eltérést. A kisebbik modellnél a korábbi 10,5 hüvelykes ház méreteit vette alapul a cég, amelybe a vékonyabb kávának hála immár egy kereken 11 hüvelykes panel fért be. A nagyobbik, 12,9 hüvelykes variánsnál kézenfekvő módon a panel átlója volt a kiindulási pont, ehhez zsugorodott a készülékház, amely így vélhetően kényelmesebb kezelhetőséget kínál. A fogyókúra a vastagságot is elérte, mindkét modell 15 százalékkal (6,9 -> 5,9 mm) lett vékonyabb, ami lassan a kartonpapírral vetekszik (iPhone Xs: 7,7 mm).

ipad_129

A fejlesztések sora a készülék belsejében folytatódik. Az Apple szokás szerint egy másik, erősebb processzort tervezett az iPad Prókhoz. Az iPhone Xs-ben debütált A12 nyomán született A12X a cupertinóiak eddig leggyorsabb központi egysége. Ez nagy részt a 4+4 magos konfigurációnak köszönhető, amely négy darab nagyobb, teljesítményre kihegyezett Vortex, illetve négy darab kicsi, az energiahatékony működéshez igazított, Tempest kódnevű magot jelent. A házon belül rekordnak számító, összesen nyolc végrehajtó egyazon időben is munkára fogható, amellyel az Apple szerint 90 százalékos előny érhető el az előd A10X-hez képet. A cég szerint ezzel együtt az A12X a piacon lévő x86-os notebookok 92 százalékánál gyorsabb. A processzorba integrált GPU képességeiről sem nyilatkozott szerényen az Apple, a házon belül fejlesztett hétmagos dizájn elődjénél kétszer nagyobb teljesítményre képes, amely egyúttal állítólag az Xbox One S konzol szintjét is jelenti. A (közel) valós összevetéssel persze most is érdemes megvárni a független elemzéseket, de a 7 nanométeren legyártott, 10 milliárd tranzisztoros dizájnról még magához mérten is igen bátor állításokat tett az Apple.

ipad_charge

Az új iPad Prók egyik meglepetése, hogy a 3,5 milliméteres jack aljzat száműzésével párhuzamosan a Lightning port helyére egy szabványos USB Type-C került. A MacBookoknál tapasztalt, talán túlságosan merész irányváltás fényében ez 2018 végén már kevésbé meglepő, várható volt, hogy az Apple idővel egységesíti mobil eszközeinek főcsatlakozóját. A lépés egyben azt is jelenti, hogy Lightning csatolós kiegészítőkből és licencdíjaiból kevesebb folyik majd be a cég kasszájába, ettől kezdve ugyanis az Apple-től teljesen független kiegészítőket is lehet majd csatlakoztatni az újabb tabletekhez, az egyszerű töltőkábeltől kezdve a különféle (támogatott) adapterekig.

A lépés egyben előrevetíti, hogy a jövőre (vagy legkésőbb két év múlva) érkező iPhone-okra is Type-C port kerül majd, a Lightning napjai meg vannak számlálva. Addig azonban a legújabb iPhone-t és iPadet egyaránt használók kénytelenek lesznek két kábelt hurcolni készülékeik töltéséhez. Részben a szabvány USB-nek hála ehhez mostantól nem feltétlenül szükséges hálózati töltő vagy külső akku, az új iPad Prók ugyanis már képesek hordozható áramforrásként is funkcionálni, bár az iPhone-ok töltéséhez mindenképpen vásárolni kell egy USB Type-C-Lightning vezetéket. Bár az irány üdvözlendő, egyes újabb androidos okostelefonok már ennél most előrébb járnak, például a Huawei Mate 20 Pro vezeték nélkül is képes tölteni a rá helyezett készüléket.

ipad_pencil
Az iPad Prók esetében ez egyelőre csak az opcionális kiegészítőként megvásárolható ceruza esetében működik. A második generációs beviteli eszköz mágnesesen tapad az új táblagépek oldalához, az összesimulást követően pedig azonnal megindul a töltés. A megközelítés fényévekkel praktikusabb az első generáció megoldásánál, a korábbi ceruzát ugyanis ehhez az iPad Pro aljában található Lightning portba kellett illeszteni. Szintén örömteli, hogy a csökkent a készülékek tömege, a 11 hüvelykes ezzel 468, a 12,9-es pedig már csak 631 grammot nyom. Ahogy a MacBook Airnél, úgy sajnos itt is fordítottan arányosan változott az ár. A nagyobbik modell nettó 1000, a kisebbik modell pedig 800 dollárról indul, mely utóbbi esetben 150 dolláros, azaz 23 százalékos áremelkedést jelent, az Apple tehát bőven kompenzálja a Lightningból befolyt forgalom jövőbeni hiányát.

A Mac Mini is megújult

A bemutató meglepetésének tekinthető, hogy a vállalat a már-már számkivetettnek is titulált Mac Minit is frissítette. Az apró asztali PC ezzel megkapta az Intel Coffee Lake processzorait, melynek hála már akár hatmagos központi egységgel is rendelhető a kompakt gép. E mellé akár 64 gigbájt, SO-DIMM szabványú DDR4 memória is társítható, mely egyben házi bővíthetőséget is jelent. A PCIe csatolós SSD kapacitása ebben az esetben is 128 gigabájtról indul, de igény szerint akár 2 terabájtig is skálázható a háttértár.

macmini

A rendszer egyetlen nyilvánvaló gyengeségét a diszkrét VGA, vagyis annak hiánya jelentheti, alapfelállásban ugyanis be kell érni a processzorba integrált harmatgyenge Intel UHD Graphics 630-cal. Az apró ház hátulján található négy Tunderbolt 3 portnak hála ugyanakkor most is alkalmazható külső videokártya. Említésre méltó, hogy a Type-C aljzatok mellé két klasszikus USB (Type-A), egy HDMI 2.0, illetve egy opcionálisan akár 10 gigabites átviteli sebességre felkészített Ethernet port is került. A beépített táppal rendelkező, mindössze 1,3 kilogrammos Mac Mini ára nettó 800 dollárról indul, amely összeg a konfigurációt csúcsra járatva akár 4200 dollárig is felsrófolható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról