Szerző: Habók Lilla

2018. szeptember 19. 14:55

Szervezeti modell váltásra készül az AMP

Független irányító bizottság veszi át az AMP formátummal kapcsolatos döntéseket, amelyek eddig egy Google mérnök kezében futottak össze.

Átalakítja a Google által elindított Accelerated Mobile Pages (AMP) a szervezeti felépítését egy friss bejelentés szerint, abban reménykedve, hogy így kevesebb kritika fogja érni a projektet a jövőben, és többen fogják használni a mobilwebes formátumot. Az AMP a Google 2015 óta ismert webes szabványa, mely új alaptechnológiák bevezetése nélkül, elterjedt szabványokra építve vagy éppen azoktól megszabadulva (például JavaScript nélkül és a CSS korlátozásával) segíti a mobiloldalak gyorsabb betöltődését. A jelek szerint a konkurens Facebook Instant Articles és Apple News kezdeményezések közül is győztesként került ki, és a vállalat folyamatosan fejleszti a megoldást.

Az AMP fogadtatása mégsem teljesen pozitív a fejlesztői körökben, amit egy januárban közzétett nyílt levél is bizonyít. A szerzők szerint a formátum csak a keresőóriás dominanciáját erősíti, miután az AMP oldalak készítőinek fő motivációja, hogy a formátumnak hála előrébb kerüljenek a találati listákban, ezzel párhuzamosan viszont az AMP-ot hanyagoló fejlesztők hátrányba kerülnek. Ráadásul mikor a felhasználók egy AMP oldalra kattintanak, akkor akaratlanul is a Google ökoszisztémáját veszik igénybe, mivel az AMP az oldalakat a Google Cloud CDN-en (Content Delivery Network) tárolja a gyors betöltődés érdekében.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Google most a szervezeti átalakítással reagál az AMP-ot érő kritikára és a szabad szoftveres fejlesztéseknél megszokott open governance modellre áll át. Ez azt jelenti, hogy az AMP formátum és a kapcsolódó szabványok felügyeletét egy független testület viszi tovább, amelybe más szereplők is jelölhetnek tagokat.

Eddig ugyanis a projekt gyakorlatilag egy Google JavaScript infrastruktúrával foglalkozó mérnök, Malte Ubl kezében összpontosult. A mérnök szerint ez az "agilis" modell megfelelő volt a projekt kezdeti szakaszában, de a skálázódáshoz már nem elég. Úgyhogy mostantól a projektvezetést egy technikai irányítóbizottság (Technical Steering Committee) veszi át, amely az AMP "sikerébe befektető" vállalatok képviselőiből áll. Végcélként pedig a közlemény szerint az AMP szeretné elérni, hogy egyik cég (Google) se birtokolja az igazgatói helyek több mint harmadát. Emellett a Google egy tanácsadói testületet és munkacsoportokat is elindít, amelyeknek tagjai a projektben folyó munkáért fognak felelni, és a mostani informális csoportokat váltják fel.

A távlati tervek között pedig az AMP közleménye megemlíti, hogy a projekt egy alapítványhoz kerülne át a Google helyett, amely a TechCrunch szerint például akár az Apache Software Foundation vagy pedig a Mozilla Foundation is lehetne, de maga az AMP nem említ konkrétumot. Valamelyest bizonyítja, hogy a formátum fejlesztése iránt a nyílt forrású szoftverfejlesztők is elkötelezettek, hogy annak készítésében már 710 fejlesztő működött közre, akik háromnegyede nem Google-alkalmazott.

amp_kozremukodo_fejlesztok

Az új irányítással az AMP céljai közé tartozik, hogy még többen hozzá tudjanak szólni, milyen új funkciók és hibajavítások készülnek. Egyértelműbb legyen, hogy egy magánszemély vagy cég hogyan módosíthatja vagy hagyhatja jóvá a technikai- és termékfejlesztési ütemtervet. Továbbá a projekt irányítója miatt ne lassuljon a munka, és az elvégzett fejlesztések hatása is csak semleges vagy pozitív lehessen, de semmiképpen ne legyen negatív hatása az AMP formátumot használó oldalakra. Azért, hogy ezek az elvek érvényesülhessenek, a közlemény szerint az "AMP csapata" több nyílt forrású projekt (példul Node.js, Kubernetes) és a JS Foundation működését is tanulmányozta.

Elképzelhető, hogy a nyíltabb vezetés és egyéb szervezeti átalakítások miatt más böngészők is támogatni kezdik a formátumot és a nyílt forrású projekteken dolgozó közösség is jobban mögé áll, de ez egyelőre még távoli célnak tűnik. Az AMP jövő héten tart találkozót a közreműködők számára a Google Mountain View-i központjában, ahol a tervek szerint a szervezeti és a technikai változásokról is több részletet fog elárulni. A szervezeti átalakulás tervezetéhez és egyéb fejlesztési ötletek megvitatásához ezen a GitHub oldalon keresztül lehet csatlakozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról