Szerző: Habók Lilla

2018. szeptember 7. 16:39

Befektetést kapott Barabási Albert-László orvostudományi cége

Első körben 8,5 millió dollárért húzott be termékfejlesztésre a részben a magyar származás hálózatkutató, Barabási Albert-László által alapított Scipher Medicine. A cég ígérete szerint a rendszere meg fogja tudni jósolni a nehezen gyógyítható betegségeknél is, hogy milyen gyógyszereket érdemes szedni a pácienseknek.

Augusztusban lezárta első körös, 8,5 millió dolláros befektetését a részben Barabási Albert-László hálózatkutató által alapított Scipher Medicine (korábban DZZOM) hálózati orvostudományi cég - tájékoztat róla a magyarországi Forbes. A vállalat alapötlete, hogy személyre szabott gyógyszereket fejleszt a pácienseknek, mivel a gyógyszerek gyakran nem hatnak a betegekre. Az orvosok hiába ismerik az emberi test felépítését, de az egyes nehezen vagy ma még sehogy nem gyógyítható - főleg szív- és érrendszeri, valamint autoimmun - betegségek feltérképezéséhez meg kell érteni a genetikai mutációk hálózatos működését is.

A kutatók a biológiai térképhez összegyűjtötték az emberi sejtekben zajló biológiai folyamatok hálózatát, amelyhez felhasználták a kísérletileg bizonyított fehérje kölcsönhatásokat és a hálózati tudományon alapuló algoritmusokat is. Majd megfigyelték a térkép alapján, hogy az emberi sejteken belül a molekuláris kölcsönhatások jól definiálható hálózatot írnak le. A cég két alapítója, Joseph Loscalzo orvoskutató és Barabási végül 2014-ben alapították meg a céget, hogy a megfigyelésből termék is legyen. A hálózat alapján ugyanis a kutatók szerint megjósolható, hogy milyen gyógyszereket kell adni a betegeknek a javuláshoz.

barabasi_schiper_medicine_valaszreakcio

A közlemény hozzáteszi, hogy a problémát az jelenti, hogy az öt legnagyobb gyógyszergyártó cég termékeinek 65 százaléka esetében a páciensek szervezete egyáltalán nem reagál a terápiára. Ráadásul az összetett betegségek esetében - mint például a fekélyes vastagbélgyulladás vagy a sclerosis multiplex - a betegek hónapokig vagy évekig szedik a gyógyszereket érdemi javulás nélkül. Sok esetben pedig a betegséget még mellékhatások is súlyosbítják, miközben romlik a páciens állapota. Az ismert gyógyszerek hatástalansága és a folyamatos éves szintű áremelkedés több milliárd dolláros kárt okoz az elfecsérelt receptek és a betegek rosszabb egészségügyi állapota miatt - magyarázza a közlemény.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Azonban a Scipher Medicine platformja az ígéret szerint a betegeknek csak olyan terápiát ír elő, ami hatással van a betegségükre. Eközben pedig újfajta gyógyszereket is azonosít, ha valaki nem reagált a piacon elterjedt terápiák egyikére sem. A rendszer megállapítja, hogy a humán genomból expresszált fehérjék hogyan lépnek kölcsönhatásba és okoznak specifikus betegségfenotípusokat. Miközben a platform elemzi a páciens véréből vagy szövetmintáiból kinyert ribonukleinsav (RNS) vagy fehérje expressziós adatait, hogy feltárja a betegség mögöttes molekuláris folyamatát.

Ezt követően a platform összeveti az eredményt a gyógyszerekkel, hogy melyik terápia célozza ténylegesen a betegséget, és megjósolja a beteg válaszát a kezelésre. A rendszer egyaránt diagnosztikai és terápiás jellegű, mivel előre tudja jelezni a gyógyszerek hatását és új gyógyszerfejlesztési lehetőségeket is azonosít. A jelenlegi 8,5 millió dolláros befektetést a cég kifejezetten termékfejlesztésre szeretné költeni, hogy még év vége előtt megjelenhessen az első termékkel.

Kellenek a nagy befektetések

A felvázolt forradalmi eredmény egyébként nagyon hasonlít a Watson Health rákkezelési megoldásához, amely a mesterséges intelligencia segítségével igyekszik új gyógyszeres kezeléseket javasolni a pácienseknek a betáplált adatok alapján. A több mint tízmilliárd dolláros befektetett összeg ellenére viszont még nem egészen egyértelmű a siker, mivel a Watson Health még nem tudott bizonyíthatóan olyan eljárást javasolni, ami javított volna a páciensek állapotán. A Scipher Medicine ehhez képest egy másfajta megközelítéssel, a hálózatkutatáson keresztül szeretne eredményeket elérni hasonló területen. A 8,5 millió dolláros befektetés egészen szerény például az IBM által eddig befektetett összeghez képest, de a Scipher még csak most tervezi az első termékét, úgyhogy a hatékonysága csak ezután lesz mérhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról