Szerző: Asztalos Olivér

2018. szeptember 7. 09:21

Helsinkiben már félig elrajtolt az első 5G hálózat

Beindult az 5G kereskedelmi hasznosítást megelőző fázisa, amit jövő év elején az éles üzem követhet.

Bő két évnyi előkészítést követően beindult Helsinkiben az első 5G mobilhálózat. Az egyelőre csak a kereskedelmi hasznosítást megelőző fázisban lévő projektet a svéd Telia Company jegyzi, amely a finn főváros központjában található egyik arénát szerelte fel az ötödik generációs hálózattal. A szolgáltató a hazai Nokiával kooperációban indította be a kvázi tesztüzemet. A Telia közleménye alapján az ősz folyamán tovább bővül a hálózat, a tervek szerint pedig jövőre a kereskedelmi üzem is elrajtol, vagyis néhány hónap múlva már a cég előfizetői is élvezhetik az új hálózat nyújtotta előnyöket.

Ennek azonban egyik előfeltétele, hogy a Finn Kommunikációs Szabályozó Hatóság (Finnish Communications Regulatory Authority) lezárja az 5G szolgáltatáshoz szükséges 3,5 GHz-es frekvenciatartomány értékesítési pályázatát. Emellett természetesen a szabványt támogató eszközökre is szükség lesz, hisz egyelőre nincs kereskedelmi forgalomban semmilyen, az ötödik generációs hálózatot támogató okostelefon vagy modem. Az első ilyen termékek ugyancsak a jövő évben kerülhetnek fel a boltok polcaira, a szélesebb körű terjedésre pedig csak ezt követően, 2020-tól lehet számítani. Addig a Telia és partnerei az 5G sajátosságait és lehetőségeit térképezik majd fel a szóban forgó teszthálózattal, amely a szolgáltató szerint megfelel a majdani, kereskedelmi forgalomba szánt rendszerrel.

Tempere és az Elisa előrébb jár

Frissítés: Az ugyancsak Finnországban szolgáltató Elisa, ha csak egy orrhosszal is, de előrébb jár konkurensénél. Az ország második legnagyobb városaként számon tartott Tamperében ugyanis már júniusban beindult a 3,5 GHz-es 5G hálózat. Az egyelőre csak tesztlicenccel működő spektrum képességeit már bármelyik, a megfelelő csomagot választó ügyfé tesztelheti, amennyiben be tudja szerezni az ehhez szükséges, 3,5 GHz-es frekvencián működő 5G terminált (routert).

telia_5garena

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az üzembe helyezést a 3GPP szabványozó testület utolsó nagy, késő tavaszi találkozója tette lehetővé. Ezzel a szervezet sikeresen, a tervezett júniusi határidőre elkészülhet a technológia főbb specifikációival. A véglegesítéshez a 3GPP méretes találkozót hozott össze, amelyen több mint 1500 szakértő ül össze, a Samsung, Qualcomm és hasonló gyártók mellett a szolgáltatókat is beleértve, mint a Verizon vagy az AT&T. Az 5G tesztelése egyébként már évek óta zajlik, ahhoz a tavaly decemberi bejelentést követően mintegy 11 vállalat csatlakozott, köztük a T-Mobile US, AT&T, NTT Docomo, Orange és a Sprint, akik a szabvány különböző gyártóktól származó hardverek közötti kompatibilitást is vizsgálják. Az Egyesült Államokban és Dél-Koreában a szabályozók azt tervezik, hogy már idén kiírják az aukciókat az 5G spektrumra, a hálózat így a régiók egyes kiemelt részein akár még év vége előtt, de legkésőbb 2019-ben elrajtolhat.

Bár a Telia aktuális bejelentése ezt részben épp cáfolja, a projektben résztvevő Nokia konkurensének számító Ericsson szerint Európa nem jár majd élen az 5G adoptációjában. Erre utalt finoman május végén az Ericsson elnök-vezérigazgatója, Börje Ekholm, aki hazánkba látogatva nyitotta meg a cég új magyarországi székházát. "A legbizonytalanabb régió talán Európa lehet. Úgy vélem, ez elsősorban a több kihívást rejtő befektetési környezetnek köszönhető. Ide tartoznak a spektrumfelhasználással kapcsolatos bizonytalanságok, vagy a szektor kiszámíthatatlanabb szabályozása" - értékelte az európai helyzetet Ekholm. "Persze ettől még Európában is megjelennek rövidesen az első kereskedelmi 5G-hálózatok, a kérdés inkább az, hogy milyen penetrációval számolhatunk" - hívta fel a figyelmet a vezető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról