Szerző: Asztalos Olivér

2018. szeptember 6. 14:19

Képtelen elég processzort gyártani az Intel

Félretervezte az Intel 14 nanométeres gyártókapacitást, amely bizonyos termékeknél áremelkedést eredményez.

Viszonylag ritka problémával kénytelen szembenézni az Intel, amely a jellemzően jól értesült Paul Alcorn szerint nemes egyszerűséggel kifutott 14 nanométeres gyártókapacitásából. Ennek hatására egyes termékek ára akár 8-12 százalékkal is emelkedett, a hamarosan piacra kerülő 9000-es Core processzorcsalád pedig igencsak borsos árazással jelenhet majd meg. A szóban forgó forrás szerint az Intelt az ág is húzza, ugyanis nagyjából egy időben nőtt meg minden fronton a 14 nanométeres lapkák iránti igény, miközben a nagyjából négy éve futtatott gyártástechnológia tehermentesítésére (is) hivatott 10 nanométer kihozatala csak lassan javul.

A Tom's Hardware szerkesztőjének összehasonlítása alapján az elmúlt pár hétben egyértelműen emelkedett a 8000-es asztali Core processzorsorozat ára. Az olcsóbb modelleké 10-12, a drágábbaké pedig 8-10 százalékkal magasabb az Intel által javasolt, az amerikai kiskereskedők által jellemezően tartott áraknál. Ugyancsak árulkodó, hogy a szóban forgó széria egyes tagjaiból (pl. a Core i7-8700K-ból) több webshopban is készlethiány alakult ki az elmúlt pár hétben. Jelen állás szerint normalizálódott az ellátás, azonban ez nem jelenti azt, hogy a következő hónapok során ne alakulhatna ki újabb hiány.

Alcorn szerint a jelenség több okra vezethető vissza. Első helyen a 10 nanométeres gyártási problémák állnak, ami az Intel lapkakészletes útitervére is hatással van. Ahogy arról a HWSW még júniusban beszámolt, a nehézségek miatt az Intel elhalasztotta új fejlesztésű, gazdaságosabban gyártható 14 nanométereses PCH-inak (Platform Controller Hub) széleskörű piacra dobását, helyette pedig a jól bevált címkéző pisztolyhoz nyúlt. Egyes modelleket (pl. H310) azonban kénytelen legyártani a cég, ugyanis az előző generáció tagjai nem felelnek meg a Kaliforniai Energiaügyi Bizottság (CEC) hamarosan életbe lépő szigorúbb energiaügyi szabályozásainak.

intel_ireland_fab

Szintén ront a helyzeten a modemes üzletág szárnyalása. A pletykák szerint ugyanis az Apple egyedüli beszállítójának lép elő az Intel, a heteken belül piacra kerülő legújabb iPhone-okba teljes egészében a vállalat szállítja majd a rádiós modemeket. Az előző generáció esetében ez még nem okozott volna kapacitásbeli gondokat, a legújabb, XMM 7560 típusjelzésű chip gyártását viszont már házon belül végzi az Intel (eddig a TSMC-vel volt kénytelen gyártatni a cég). Ez szintén jelentős kapacitást emészt fel, friss elemzői várakozások szerint ugyanis az év végéig 75 millió darab új iPhone találhat gazdára, amely ugyanennyi modemet feltételez az Intel részéről.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Legutóbbi pénzügyi jelentésében a vállalat közölte, hogy éves szinten az előzetesen vártnál 4,5 milliárd dollárral magasabb forgalmat vár, amelynek elsősorban a váratlanul megnőtt igényeknek köszönhető. Erről árulkodik az adatközpontos részleg növekedése is, amely az előző negyedévhez képest 27 százalékkal növelte bevételét. Ennek hatását már a gyártók is érzik, az Acer például múlt héten hintette el, hogy az Intel képtelen maradéktalanul kiszolgálni igényeiket.

Végül, de nem utolsó sorban szintén tetézi a problémát, hogy a hamarosan érkező Cascade Lake Xeonok és a további két maggal megtoldott 9000-es Core processzorcsalád lapkája egyaránt több szilíciumot emészt fel, az előző generációhoz képest ugyanis nő a tranzisztorok száma, ezzel párhuzamosan pedig a lapkaterület. Mindez csökkenti a 300 milliméteres ostyákból maximálisan kinyerhető chipek számát, amely a csúcsra járatott kapacitás esetében kevesebb terméket eredményez.

Az egyelőre nem világos, hogy az gyártó az áremelések mellett milyen megoldással tudna előállni. Újabb 14 nanométeres gyártósorokba borítékolhatóan nem fektet már az Intel, a 10 nanométer pedig legkorábban már csak jövőre produkálhat értékelhető eredményeket. Így bővülő kapacitással jelenleg nem érdemes számolni, az Intel várhatóan inkább a termékmix áthangolásával (például a szerveres chipek felé) igyekszik majd menteni a menthetőt.

A probléma nyertese a konkurens AMD lehet, amely a hírek szerint (egyelőre) nem szenved hasonló problémáktól. Amennyiben az Intel nem lesz képes záros határidőn belül orvosolni a fennálló helyzetet, akkor az egyes chipek ára látványosan felmehet, ezzel párhuzamosan pedig romlik azok versenyképessége. Ez pedig azt jelenti, hogy a vásárlók bizonyos esetekben más opció híján az AMD termékeit választhatják majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról