Szerző: Habók Lilla

2018. augusztus 17. 13:15

Tiltakoznak a Google-dolgozók a kínai kereső miatt

Pár hónappal ezelőtt a katonai drónfelvételeket elemző Project Maven csapta ki a mérnököknél a biztosítékot, most pedig a kínai cenzúrát implementáló kínai kereső.

A keresőóriás több mint ezer alkalmazottja írta alá eddig a belső tiltakozó levelet a tervezett kínai Google-kereső fejlesztése kapcsán, amelyben a dolgozók nagyobb céges átláthatóságot követelnek, hogy dönteni tudjanak a munkájuk következményéről - jelentette a The New York Times a megszerzett levél alapján. Az aláírók szerint a Google hajlandósága, hogy megfeleljen a kínai cenzúra követelményeinek, komoly erkölcsi és etikai kérdéseket vet fel, de meglátásuk alapján jelenleg nem rendelkeznek elegendő információval, hogy etikusan tájékozott döntéseket tudjanak hozni a munkájukról vagy a projektjeikről. A céges belső rendszerben terjedő levelet eddig nagyjából 1400 dolgozó írta alá a The New York Times három egymástól független, meg nem nevezett forrása szerint.

A Google nyolc éve vonult ki Kínából az ottani cenzúra miatt, most mégis olyan keresőt tervez, amely kiszolgálná a cenzúra igényeit - írtuk meg korábban. A rendszer feketelistázná többek közt az emberi jogok, a demokrácia, a vallás vagy a tüntetések keresőkifejezéseit, és minden olyan tartalmat, amit a kínai politikai vezetés problémásnak tart. Mindezt a vállalat a kínai partnercégeken keresztül valósítaná meg. A Dragonfly kódnevű projekten dolgozó mérnököknek azonban elege lett a titoktartásból, és lelkiismereti okokra hivatkozva kiszivárogtatták, hogy min kel dolgozniuk, ami újabb hatalmas botrányt kavart a Google körül.

google_kina

"Sürgősen nagyobb átláthatóságra van szükségünk, egy helyet szeretnénk az asztalnál, és elkötelezettséget a folyamatok tisztábbá és egyértelműbbé tételéről: (nekünk) a Google alkalmazottjainak tudni kell, hogy mit építünk" - szól a levél. A munkavállalók a céges termékek etikai felülvizsgálatában is részt követelnek maguknak, továbbá olyan külső képviselők kinevezését is kérik, akik biztosítani tudják a vitatott projektek kapcsán az átláthatóságot, valamint az etikai értékelések nyilvánosságra hozatalát. A helyzetet a levél "sárga kódnak" nevezi, ami a mérnökök szóhasználata szerint több különböző csapatokat egyformán érintő, kritikus problémát jelent.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Korábban a Google visszautasította, hogy bármilyen hozzászólást fűzzön a Dragonfly projekthez vagy a a jövőbeli tervekkel kapcsolatos találgatásokhoz, így ezt a levelet sem véleményezte nyilvánosan. Egy belső, heti rendszerességű (de az újabb botrány kirobbanása óta először megtartott) vállalati megbeszélésen mégis szóba került a projekt, ahol a munkavállalók az aktuális ügyekről kérdéseket tehetnek fel Sundar Pichai vezérigazgatónak. A The New York Times megtudta, hogy több kérdés is konkrétan a Dragonfly-ra vonatkozott, például hogy elvesztette-e a Google az "etikai iránytűjét" vagy hogy milyen információkat kell cenzúrázni a kínai kormány kérésére.

Pichai válasza szerint a vállalat még "nincs közel hozzá, hogy bevezessen egy keresőterméket Kínában", és ha meg akarja valósítani a küldetését, akkor komolyan kell gondolkodni azon, hogyan lehetne többet tenni az országban. Több kérdésre azonban a vezérigazgató nem válaszolt a kérdéssel kapcsolatban, mikor értesítették, hogy a válaszai Twitteren is megjelennek.

Volt-nincs etika?

Nem sokkal korábban a katonai drónfelvételeket elemző Maven projekt hasonló etikai aggályokat vetett fel a munkavállalókban, amelyre szintén tiltakozó levéllel, sőt többen felmondással reagáltak. A mérnökök nyomására a vállalat akkor megígérte, hogy nem hosszabbítja meg a problémás projekt szerződését, és még hét irányelvet is közzétett a jövőbeli mesterséges intelligenciát alkalmazó feladatokkal kapcsolatban. Ennek egyik pontja, hogy a Google-nek "társadalmilag előnyös célokat kell szolgálni", ami a kínai cenzúrázó keresőre nem éppen lenne jellemző. Az irányelveket ezek szerint nem kell minden projektben betartani a vállalat álláspontja alapján.

Ahogy korábban is írtuk, a kínai piac túl vonzó ahhoz, hogy a Google figyelmen kívül hagyja a lehetőségeket. Nyolc évvel ezelőtt azért vonult ki a cég, mert nem értett egyet az országban a cenzúrával, ami egyébként azóta sem változott, inkább még erősödött. Azonban minden jel arra mutat, hogy a Google viszont változik, és már nem az a vállalat, ami átlátható szeretne lenni a munkavállalói számára és megválaszolni minden kérdésüket, de ezt az átalakulást maguk az alkalmazottak nagyon nehezen viselik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról