Szerző: Gálffy Csaba

2018. augusztus 13. 17:54

Perbe fogják a részvényesek az Oracle-t

A vád szerint félrevezette a befektetőket a vállalat, nem is annyira kelendő a felhő.

Befektetői perlik be az Oracle-t, a panasz szerint azért, mert a cég félrezetette őket a felhős technológiák térnyerése kapcsán. A több befektetési alapot, például a floridai Sunrise város tűzoltóinak nyugdíjalapját is összefogó perben a felperesek azt állítják, hogy az Oracle nem megfelelő tájékoztatást adott a felhős bevételek növekedéséről, ezzel pedig súlyos károkat okozott.

De miért veszik?

Az elmúlt néhány negyedévben az Oracle különösen nagy hangsúlyt tett vállalati kommunikációjában a felhős technológiákra. Ez vitte a prímet a cég szokásos partnerrendezvényein és konferenciáin, illetve erről szóltak a negyedéves pénzügyi jelentések és az azt követő elemzői konferenciahívások is. Ezekben a cég a felhős bevételek látványos növekedését hangoztatta, Larry Ellison alapító pedig egyenesen az Amazonhoz, a felhős mezőny piacvezetőjéhez kezdte hasonlítani az Oracle-t. A vállalat kommunikációja szerint a jó teljesítményt a nagyon alacsony árak és a versenyképes termékek kombinációjával érte el - az ügyfelek egyszerűen imádják az Oracle Cloudot.

oracle_yearl

A keresetet benyújtó felperesek szerint azonban ez nem fedte a valóságot, az ügyfelek kényszerítés és fenyegetések hatására kezdtek felhős termékeket vásárolni. Ez a modell szerintük fenntarthatatlan volt, és viszonylag gyorsan szét is esett - írja a Bloomberg. Végül ez vezetett oda, hogy júniusra az Oracle részvényárfolyama hatalmasat esett, a negyedéves jelentésben a cég egyszerűen eldugta az addig úton-útfélen hangoztatott felhős számokat, ezzel pedig megrengette a befektetői bizalmat. A lépést a tőzsde jelentős eséssel jutalmazta.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A kereset egészen specifikus tételeket is megfogalmaz a céggel szemben: például azt, hogy az Oracle a szoftverlicenc-auditokat és a meglévő támogatási szerződések módosítását használta arra, hogy az ügyfeleket felhős szolgáltatások vásárlására kényszerítse. A panaszosok szerint így a bevételnövekedést nem a sikeres portfólió, a versenyképes termékek és az ügyfelek elégedettsége hajtotta, illetve a "soha nem látott szintű automatizáció és költséghatékonyság" hanem a cég erősen vitatható taktikája - ezzel pedig a vezetés félrevezette a befektetőket.

Az Oracle-féle üzleti gyakorlatok nem véletlenül számítanak hírhedtnek az informatikában. A cég licencauditjai nagyon gyorsan igen költségessé tudnak válni, ráadásul arra is van nyilvános példa, hogy az Oracle az ügyfelet felhős környezetbe akarta kényszeríteni.

Az Oracle a sajtónak tömör nyilatkozatot adott ki, eszerint a per tárgytalan, a vádakkal szemben pedig a cég erélyesen meg fogja védeni magát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról