Szerző: Habók Lilla

2018. augusztus 9. 12:57

GDPR: Több mint ezer amerikai oldal nem elérhető az EU-ból

Az amerikai híroldalak közül több mint ezer döntött úgy, hogy a GDPR megfelés helyett inkább blokkolja az elérhetőségét az Európai Unió állampolgárai számára.

Ezernél is több amerikai weboldal nem elérhető az Európai Unióból a május 25-én életbe lépett GDPR megfelelés hiánya miatt a kifejezetten ezeket az oldalakat gyűjtő, Joseph O’Connor aktivista által létrehozott adatbázis szerint. Ezek közül egyes oldalak úgy döntöttek, hogy inkább elengedik az érintett országok több mint 500 millió felhasználót számláló piacát, mint hogy megfeleljenek a rendeletnek. Más oldalak pedig csak elmulasztották időben megvalósítani a követelményeket, mint például a megfelelő adatkezelési tájékoztató létrehozását, a felhasználók nyilatkoztatását arról, hogy megismerték a dokumentumot, és mindezt logokkal is bizonyítani tudják.

Ennek következtében viszont nem csak az európaiak, hanem az EU-ba látogató turisták vagy tartósan itt élők sem tudják elérni az oldalakat, többek közt még az előfizetett online magazinjaikat sem - kivéve például VPN használatával vagy más kerülőutakon. A NiemanLab összegyűjtött néhány véleményt, amelyek a GDPR-t vagy egyenesen Európát hibáztatják a blokkolásért, mások viszont amerikai híroldalakat kérik, hogy vegyék a fáradságot, és az információ szabad hozzáférése érdekében alkalmazkodjanak a GDPR követelményeihez. Mindez természetesen nem csak az amerikai látogatók szempontjából fontos, hanem hogy az EU-s állampolgárok is figyelemmel tudják követni az amerikai híreket és véleményeket.

latimes_gdpr_uzenet

Egyik kiemelkedő példa a nem elérhető, pedig fontos híroldalakra a Tronc médiavállalat által felvásárolt Los Angeles Times, amely egy üzenettel fogadja látogatókat arról, hogy a weboldal pillanatnyilag nem elérhető a legtöbb európai országból - érdekes módon például Bulgáriában olvashatják. Azonban a kiírás szerint a kiadó keresi a lehetőségeket hogyan lehetne jelen a digitális kínálatával az EU-ban, és igyekszik megvalósítani a technikai megfelelőséget biztosító megoldásokat. Úgy tűnik, hogy mindezt a GDPR két évvel ezelőtti életbe lépése és a két hónappal ezelőtti alkalmazásba lépése óta sem sikerült kivitelezni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Más nézőpont szerint viszont kifejezetten pozitív, hogy például a felhasználói adatgyűjtéssel és annak monetizációjával foglalkozó Tronc már nem foglalkozik az európaiakkal, és az adataik kihasználásával. Ebből a szempontból egyébként az is érthető, hogy miért halogatja a médiavállalat a GDPR-nak való megfelelést, hiszen az konkrétan az üzleti érdekeibe ütközik.

Ennél azonban sokkal több kiadóról és termékeiről van szó, hiszen az Egyesült Államok száz legnagyobb híroldalának nagyjából harmada nem jelenik meg az EU-ból egy másik nyilvános lista szerint. Az LA Times mellett ebbe a körbe tartozik még például a Chicago Tribune, a New York Daily News, a Dallas Morning News, a The Baltimore Sun vagy a Newsday. Egyes kiadók teljesen mellőzik az európai olvasókat a GDPR óta, például a helyi online médiakiadó GateHouse önmagában több mint száz címmel van jelen O’Connor blokkolt oldalakat gyűjtő listájában, de a cég nem nyilatkozott a további tervekről.

A Lee Enterprises médiavállalat szóvivője viszont a NiemenLab kérdésére konkrétan kifejtette, hogy nem tervezi a GDPR megfelelést a jövőben sem. A kiadó álláspontja szerint nem érkezik ahhoz elég látogató az EU országaiból és az Európai Gazdasági Térségből, hogy megérje a megfelelőség árának kifizetése. Pénzügyi szempontból érthető módon a hirdetőket legfőképp a célközönség elérése érdekli, ami a helyi lapok esetében egy-egy amerikai államot jelent, de nem Európát. Inkább csak a nemzetközi forgalmat bonyolító lapoknak fontos továbbra is az európai elérés, mint például a The New York Times, a Wall Street Journal vagy a Washington Post számára. Ha viszont nem anyagi szempontból nézzük, hanem az európaiak szemszögéből, akkor a szabad információáramlás és az eltérő nézőpontok megismerése miatt nagyon is fontos lenne az Európán kívüli híroldalak elérése.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról