Szerző: Habók Lilla

2018. augusztus 8. 12:25

Fogyni kezdett a Snapchat felhasználóinak száma

A szokásosnál jobb pénzügyi eredményeket mutatott be a Snap, viszont ezzel együtt 3 milliós felhasználószám csökkenés is érkezett, valószínűleg a rosszul sikerült felületi változások miatt.

Felemás eredményeket jelentett be a Snap az idei júniussal záruló második negyedéves pénzügyi jelentésében, mivel a pénzügyi eredmények jóval az elvárások felett teljesítettek, viszont eközben a Snapchat felhasználószám csökkenésbe kezdett. Az elmúlt három hónapban az előző évhez képest 44 százalékkal több, azaz 262 millió dolláros bevételt tudhatott magáénak a vállalat, miközben az elemzők csak 251 millió dollárra számítottak. Eközben pedig a veszteség 20 százalékkal 353 millió dollárra csökkent, ami szintén kevesebb az elemzők előzetes várakozásainál.

Az eredményekhez hozzájárult Al-Waleed Talal, szaúdi herceg 250 millió dolláros befektetése, amelyért cserébe 2,3 százalékos részesedést szerzett a vállalatból - jelentette be Twitteren. Ez a befektetés 10,8 milliárd dolláros cégértékelésnek felel meg, ami jóval alacsonyabb a jelenlegi 17 milliárd dolláros piaci értékeléshez képest. Arról viszont egyik fél sem nyilatkozott bővebben, hogy mit láthat a szaúdi hercegség a Snapchatben, de Al-Waleed Talaltól nem áll messze a technológiai szektor támogatása, korábban ugyanis fektetett már a Lyftbe a Twitterbe vagy a Deezerbe is. A Snapchat számára mindenesetre lenne értelme az Egyesült Államokon kívüli terjeszkedésnek a TechCrunch meglátása szerint, mivel eddig elhanyagolta ezeket a fejlesztéseket, és jellemzően az amerikai fiatalokra koncentrált.

Hiába azonban a Snapchat törekvése, mivel a napi felhasználószám 3 millióval csökkent az elmúlt negyedévben világszerte 188 millióra, pontosabban 1-1 milliót esett Észak-Amerikában, Európában és a világ többi részén is. Ez a csökkenés természetesen csak a negyedévre vonatkozik, mivel éves szinten 8 százalékkal nőtt a felhasználók száma globálisan, ebből 7-7 százalékkal az Egyesült Államokban (jelenleg 80 millió) és Európában (61 millióra), továbbá 12 százalékkal a világ többi részén - ez utóbbiban még továbbra is van potenciál, mivel ez az egészen sok országot lefedő kategória jelenleg is csak 47 millió napi felhasználót számlál.

snapchat_2018q2

A felhasználószám csökkenése a médiavisszhang szerint egyértelműen a Snapchat felületi változtatásainak az ára, amelynek eredeti célja az volt, hogy könnyebb legyen használni a felületet, így ketté szedte a barátok és mások (Discover) tartalmait - olyan formában, ahogy a Facebook is tesztelte hírfolyamát pár országban, majd elvetett a kísérletet. Bár a nagyobb áttervezések mindig sok régi felhasználóban ellenérzést váltanak ki eleinte, amire a vállalat előre figyelmeztette is a befektetőket, de úgy tűnik, hogy ez a változtatás az általánosnál sokkal rosszabbul sikerült. Még egy petíció is indult, amelyet több mint 1,25 millió felhasználó írt alá, hogy a vállalat változtassa vissza a felületet. Végül a cég engedett a nyomásnak, és visszavont néhány népszerűtlen változtatást.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A felület áttervezésével kapcsolatban azért Evan Spiegel az elemzői konferenciahíváson most is hozzátette a már jól ismert szempontot, hogy ugyan a fiataloknak kevésbé tetszett az új felület, de a 35 évesek és az idősebbek ennek következtében több időt töltenek a felületen. A kifejezetten a fiatalok játszóterének tartott csevegős szolgáltatás számára pedig az "idősebb" korosztály elérése új távlatokat, és monetizálási lehetőségeket jelent.

Egy másik szempont szerint, viszont a Snapchathez képest az Instagram viszont most már jóval leelőzi minden szempontból a konkurensét. A Snapchattől két éve lopott Soriest idő közben továbbfejlesztette a Facebook szavazásokkal, kérdezz-felelek funkcióval, és új hirdetési formátumokkal. Úgyhogy az Instagram mostanra átlépte az 1 milliárd havi aktív felhasználószámot, és bár a Snapchat nem szolgál ilyen adatokkal (a kanadai és amerikai havi aktív felhasználók száma 100 millió), de a 188 millió napi aktív felhasználóhoz képest valószínűleg nem sokkal magasabb a havi aktivitás.

A részvényárfolyam a negyedéves pénzügyi jelentést követően először megugrott, majd pedig visszaesett, és most a bejelentést is megelőző nagyjából 13 dollárt mutatja. A befektetők ugyanebben a negyedévben sokkal drasztikusabban, több mint 20 százalékos részvényárfolyam zuhanással reagáltak másik két közösségi szolgáltatás eredményei kapcsán a Facebook növekedésének lassulására, valamint a Twitter esetében a csökkenő felhasználószámra. Ehhez képest a Snap nem is panaszkodhat annyira, mivel a befektetők ezek szerint úgy értékelték, hogy a jó hírek ellensúlyozták a negatívumokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról