Szerző: Hlács Ferenc

2018. augusztus 6. 12:19

Lejtőn a tabletpiac, csak a Huawei és az Apple hízott

A tempósan zsugorodó szegmensnek a leválasztható billentyűzettel szerelt, kedvező árú modellek hozhatnak fellendülést.

Marad a leszállóágban a táblagépek piaca, az IDC idei második negyedévre vonatkozó elemzése szerint a szegmens globálisan 13,5 százalékot zsugorodott az egy évvel korábbi eredményekhez képest, az időszakban tehát 33 millió táblagép talált gazdára. A csökkenésben az elemzőcég szerint a konszolidálódó vásárlói érdeklődés mellett a termékrajtok időzítése is szerepet játszott, főként a leválasztható billentyűzettel kapható hibrid táblagépek esetében, amelyeknek egy éve számottevő lendületet adott a 2017-es Surface Pro és az iPad Pro rajtja is. Idén a Q2-ben kimaradtak a hasonló kaliberű, csúcskategóriás készülékmegjelenések, ami rányomta a bélyegét a tabletpiac teljesítményére.

Az elemzők ugyanakkor bizakodók, különösen az említett, leválasztható billentyűzettel szerelt gépek esetében: utóbbiaknál ugyanis eddig a gyártók elsősorban a prémium eszközökre koncentráltak, így az olcsóbb készülékeket keresőknek nem volt sok opciójuk a szegmensben. Ez rövidesen változik, hiszen már rajtvonalhoz állt a Surface Go, illetve a Chrome OS-es tabletek is felsorakoztak. A későbbiekben továbbá a Microsoft Always Connected platformjának szárnyai alatt is sikeresebb "kettétéphető" tabletek mutatkozhatnak be: a jelenleg generáció képességeit nagyban visszafogja a Qualcomm Snadpragon 835 chip, amelyet a cég eredetileg okostelefonokhoz fejlesztett - ugyanakkor már a csőben van a kifejezetten a hasonló PC-khez és hibridekhez szánt Snapdragon 850 is, amely vonzó készülékekkel dúsíthatja fel a piacot.

Cupertino még szárazságban is köröket ver a mezőnyre

Ami a gyártók rangsorát illeti, sok meglepetést nem tartogatott az idei Q2, az élen továbbra is bőségesen az Apple lovagol, amely a zsugorodó piacon is 5 százalékponttal tudta növelni részesedését az elmúlt év során, 34,9 százalékra. A gyarapodás persze elsősorban a riválisok gyengülésének tudható be, a cég ugyanis eladásait éppen hajszállal tudta növelni, 11,4 millió eladott készülékről 11,5-re. A növekedésben a cég által márciusban bemutatott új, olcsó iPad is fontos szerepet játszott.

idctablet2018q2

A második hely a Samsungé, a koreai gyártó egy bő körrel az Apple mögött kullog, miközben eladásai éves szinten fájdalmas 16,1 százalékot csökkentek. A cég így kereken 5 millió tabletet tudott eladni, ami 15,1 százalékos piaci részesedést jelent - 0,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A zsugorodás mindenesetre várható volt, a gyártó nem vitte túlzásba az új készülékek kiadását az időszakban. Az év második fele ugyanakkor javulást hozhat a vállalatnak amely nemrég jelentette be nyáron debütáló Galaxy Tab S4 táblagépét. Az eszközzel a cég is a leválasztható klaviatúrás gépek piacára lő, ráadásul kifejezetten egyedi megközelítéssel, hiszen azon saját Dex andoridos asztali felülete is elérhető lesz, amely nagyobb teret adhat a produktivitásnak, mint a hagyományos "bökdösős" Android. Persze kérdéses, hogy a megoldás mennyire állja meg a helyét az Surface Góval vagy akár az iPadekkel szemben, az mindenesetre biztos pozitív hatással lesz a cég teljesítményére, hogy márkahű vásárlóinak végre lesz új opciójuk a váltásra.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A dobogó harmadik fokára a Huawei állhatott fel, amely arányaiban a legnagyobb növekedést tudta felmutatni a szegmensben: a kínai gyártó 7,7 százalékkal növelte eladásait, 3,4 millió darabra, piacrésze pedig ezzel 10,3 százalékra hízott a tavalyi 8,2-ről. A derekas teljesítményt elsősorban ázsiai és csendes-óceáni régió hajtotta. Bár a cég az IDC szerint nem produkál kiemelkedő eladásokat a leválasztható billentyűzetes tabletek terén, ez a jövőben változhat, miután a hasonló eszközei iránti érdeklődés az idei Q2-ben több mint háromszorosára nőtt. A cégnek úgy látszik sikerült a zsugorodó piacra is áthozni valamicskét az okostelefon-piacon mutatott ütős lendületéből, amely a szegmensben a második helyre lendítette a céget.

A többieknek még együtt sem megy

A negyedik helyet megszerző Lenovo 2018 második negyedévétől már nem csak szigorúan véve saját eszközeit, de a Fujitsu PC-s üzletágának gyártósorairól legördülő készülékeket is magáénak tudhatja, ahogy az a két cég tavalyi megállapodása alapján várható volt. Sajnos azonban a vállalatnak még így sem sikerült termőre fordítania a negyedévet, eladásai 8,4 százalékkal zsugorodtak, kereken 2 millióra. Piaci részesedés terén ugyanakkor szerencséje volt a gyártónak, a riválisok gyenge teljesítménye miatt 5,7-ről még növelni is tudta valamicskét piacrészét, 6 százalékra.

A legnagyobb gyomrost az időszakban az Amazon kapta, a rangsor ötödik helyét elfoglaló vállalat nem kevesebb mint 33,5 százalékos visszaesést könyvelt el az eladásokban, tavalyi 2,4 milliós darabszáma így 1,6 millióra olvadt, piaci részesedése pedig 6,4-ről 4,9 százalékra zsugorodott. A csökkenésért nem meglepő módon elsősorban az Egyesült Államok piaca felel. Bár a teljes piac visszaesést mutat, ezzel párhuzamosan az eladások továbbra is egyre inkább a legnagyobb szereplőknél koncentrálódnak, a TOP 5-ön kívül eső "egyéb" kategória egyre inkább halványodik - az idei Q2-ben összesen 27,1 százalékkal estek vissza az eladásaik, 9,5 millióra, összesített piacrészük pedig 34,2-ről 28,8 százalékig csökkent.

A szegmens tehát elsősorban a kettészedhető eszközöktől remél fellendülést a következő időszakokban, ami érdekes váltás a tabletpiac fénykorához képest. Az eredetileg a szórakoztató tartalomfogyasztás, olvasás, videózás, filmezés által népszerűvé tett eszközöknél egyre inkább a produktivitásra tolódik a hangsúly, amelyet a kiegészítő billentyűzetek és a precíz munkára is alkalmas érintőceruzák is aláhúznak. A gyártók láthatóan egyre inkább elköteleződnek emellett az irány mellett, amely bár egészen a közelmúltig főként a prémium szegmens sajátja volt, most a kedvezőbb árú terméksávokba is lecsorog az új generációs készülékekkel - azt ugyanakkor még korai lenne állítani, hogy a trend biztosan meg tudja majd fékezni a szegmens egyre lendületesebb lejtmenetét.

Metodológia

Az IDC definíciója szerint a tablet fogalma legalább 7 hüvelyk képátlójú eszközöket foglalja magában. Ide sorolja a cég a 2-in-1 eszközöket is, tehát a lecsatolható billentyűzettel rendelkező, de önállóan is használható modellek is tabletek a fenti felmérésben. A tablet definíciója ugyanakkor operációs rendszertől független, tehát az iOS, a Windows és Android rendszerek egyaránt benne vannak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról