Szerző: Habók Lilla

2018. július 27. 15:44

Már 83 millió előfizetőt számlál a Spotify

Egészen jól halad a Spotify terve a tőzsdére lépés óta, hogy növelni tudja a felhasználók, és ezen belül is kifejezetten a fizetős tagok számát. Az elmúlt negyedévben 8 millió új előfizetőt gyűjtött a streaming szolgáltatás.

Megjelent a Spotify tőzsdére lépését követő második pénzügyi negyedéves jelentése. Bár kiugró eredményeket nem lehet felfedezni, de a svéd zenei streaming szolgáltatás nagyjából az elvárásoknak megfelelően teljesített minden szempontból. A vállalat 1,27 milliárd eurós bevételt ért el, ami 26 százalékkal magasabb a tavalyi azonos negyedévben elért bevételénél, és hozza az elemzők becsléseit. Eközben viszont a cég 394 millió eurós veszteséggel számol, például a kiadóknak fizetett magas összegek miatt, úgyhogy még nem sikerült elérnie a profitábilis működést.

A legfontosabb a kezdő tőzsdei cégekkel kapcsolatban természetesen inkább a felhasználószám, amelynek feltornázását konkrét célként is kitűzte a vállalat a tőzsdei induláskor, és ebben egészen jó eredményeket sikerült is azóta felmutatni. A streaming szolgáltatást összesen már 180 millióan használják, amelyből a reklámokkal támogatott ingyenes verziót nagyjából 101 millió havi aktív felhasználó hallgatja. Tehát a cégnek sikerült átlépnie a százmilliós határt, míg az elemzők most csak 99,7 millió hallgatóra számítottak. Bár valójában ez a növekedés lassulásnak számít a korábbi negyedéves 8-9 százalékos növekedési arányokhoz képest, mivel csak 2 százalékkal több hallgatót jelent az előző negyedévhez viszonyítva, és 23 százalékkal többet mint egy évvel ezelőtt. A pénzügyi igazgató Barry McCarthy szerint ez a növekedésbeli lassulás viszont csak akkor adhat aggodalomra okot, ha a következő negyedévek teljesítményére is hatással lesz - mondta el az elemzői konferenciahíváson.

Spotify-Q2-2018-earnings-MAU

Az ingyenes verzió felhasználóinál viszont fontosabb a szolgáltatásért fizetők száma, ami nagyobb növekedést tudott felmutatni. Május óta újabb 8 millió előfizető csatlakozott a szolgáltatáshoz, és így már évről-évre 40 százalékos növekedéssel 83 millió fizetős felhasználónál tart a vállalat, ami pont egy millióval több az elemzők 82 milliós várakozásánál. A cég közlése szerint a növekedés főleg a sikeres családi csomagoknak és az Egyesült Államokban a Huluval kötött előfizetői csomagajánlatnak köszönhető. Ezzel pedig már tényleg teljesíthetőnek tűnik az év végéig kitűzött 96 milliós cél, ha az online streaming szolgáltatásnak sikerült továbbra is ilyen ütemben haladnia - de egyelőre szeptemberre 85-88 millióval terveznek a cég igazgatói.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ehhez képest egyébként az egyik fő konkurens Apple Music például 40 millió előfizetőnél tart, ami kicsivel még kevesebb is mint a Spotify előfizetőinek fele. Esetleg egy kis aggodalomra adhat okot, hogy egyes számítások szerint az Egyesült Államokban viszont az almás cég szolgáltatásának már több előfizetője van mint a Spotify-nak, de míg globálisan nem fordul ez az arány, addig a svéd cégnek sem lehet nagy problémája.

Az elemzői konferenciahíváson Daniel Ek vezérigazgató az eredményekhez hozzátette, hogy a legfőbb céljuk a masszív hallgatói közösséggel még több alkotót bevonzani a platformra. A kiadóvá alakulás helyett azonban inkább azt szeretné a cég, ha az alkotók igénybe vennék a további szolgáltatásaikat és eszközeiket a hallgatók még nagyobb eléréséhez. Emellett pedig a podcast üzletág is egyre jobban erősödik a Spotify-nál, ahol a felvételek készítői számára még jogdíjakat sem kell fizetni a zenészekkel és kiadóikkal ellentétben, de a monetizációs lehetőségek ezen a területen még nem teljesen világosak az elmondottak alapján.

Az eredményekkel a befektetők is teljesen elégedettek, úgyhogy a bejelentést követően 4,4 százalékkal nőtt a Spotify részvényárfolyama. Így a tőzsdén áprilisban 169 dolláros árfolyamon nyitó vállalatnak sikerült elérnie a 198,99 dolláros kereskedést is napközben, ami rekordnak számít a cég eddigi tőzsdei teljesítményében. Úgy tűnik, hogy a befektető kezdenek megbízni a vállalat eredményességében, annak ellenére, hogy továbbra is nagyon sok erős konkurenssel kell a szolgáltatásnak szembenéznie, mivel az Apple mellett többek közt a Google (újabban a YouTube Music-kal) és az Amazon is kínál hasonló zenei streaming szolgáltatásokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról