Szerző: Asztalos Olivér

2018. július 26. 09:30

Már iOS-en és Androidon is vehetünk vonatjegyet

A MÁV-START mindkét mobilos platformra elérhetővé tette a jegyvásárláshoz szükséges alkalmazást.

Bő fél év várakozást követően Androidra és iOS-re is megérkezett a frissített Vonatinfó alkalmazás. A mobilos applikáció legnagyobb újítása, hogy azzal az összes belföldi járatra megválthatjuk a szükséges menet- és pótjegyeket, ráadásul 10 vagy akár 20 százalékos kedvezménnyel. A HWSW gyorstesztje alapján bár a funkció működik, a vásárlási folyamat kissé körülményes, az alkalmazás felülete pedig nem finomodott az előző verziókhoz képest, maradt az olykor nehezen kezelhető, fapados dizájn.

Az iOS-en 2.0-s verziószámon futó app első ránézésre inkább kiegészült, mintsem gyökereitől újult meg. Ugyan nem látunk be a motorháztető alá, a felhasználói felületet jelen állapotában ellentmond a MÁV-START korábbi szavainak. A vállalat ugyanis tavaly novemberi sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy alapoktól írja újra a nagy népszerűségnek örvendő Vonatinfó alkalmazást, amelynek fejlesztése egyébként házon belül történik. A grafikus interfészen ebből egyelőre vajmi kevés tapasztalható, a symbianos korszakot idéző GUI a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető modernnek vagy intuitívnak.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A felhasználói felület tehát gyakorlatilag nem változott, mindössze a pár éve bemutatott struktúra egészült ki pár menüponttal. Ezek közül a "Fiókom" és a "Jegyek" jelentik az igazi újdonságot, amelyek természetesen a vásárlás miatt kerültek be a Vonatinfóba. Menetjegyünk megvásárlásához először egy gyors regisztráción kell átesni, amelyhez emailen, néven, illetve jelszón kívül másra nincs szükség. Szerencsére utóbbit nem kell minden alkalommal begépelni, az alkalmazás (legalábbis a kipróbált iOS verzió) támogatja a biometrikus azonosítást is.

vonatjegy

Fontos megjegyezni, hogy a regisztrációt nem lehet kihagyni, a beépített jegyvásárlás ugyanis nem a korábban megismert Elvirára, hanem a vasúttársaság következő generációs JÉ tarifáló rendszerére épít. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a két rendszer között nincs átjárás, a weben megvásárolt jegyeket nem lehet megjeleníteni a Vonatinfóban és vice versa. Ennek vélhetően az az egyik oka, hogy a két rendszer eltérő jegytípust generál, hisz míg az Elvira egy A4-es lapra optimalizált verziót készít, addig a Vonatinfóba bekerült JÉ egy, a pénztáraknál megvásárolható szelvényhez hasonló, digitális jegyet gyárt le. A két típus kezelése is más, mivel előbbihez okostelefont és mobilalkalmazást, utóbbihoz pedig egy speciális eszközt használnak a kalauzok, amely jellemzően sokkal gyorsabban végez az ellenőrzéssel.

Ehhez azonban először meg kell vásárolnunk a jegyet, amely bizonyos esetekben nem triviális feladat. Mint már utaltunk rá, a folyamat nem nevezhető felhasználóbarátnak, az utasok és kedvezmények kiválasztása egyaránt körülményes. Öröm az ürömben, hogy amennyiben egyszer sikerül összeállítani a kívánt jegyet az utas (vagy utasok) nevével és születési dátumával együtt, akkor lementhetjük a konfigurációt, hogy következő alkalommal ne kelljen ismét végigmenni a menüpontokon. Ugyancsak pozitívum, hogy fizetéshez a SimplePay online rendszerét használja az app, amelynek hála opcionálisan lementhetjük bankkártyánkat, jelentősen gyorsítva a jövőbeni vásárlásokat. Végül, de nem utolsó sorban a névre szóló e-vonatjegyek az utazás kezdete előtti 1 órát megelőzően vissza is válthatók, amelyhez mindössze egyetlen gombra kell rábökni a Vonatinfóban.

Van még min javítani

Mondhatnánk, hogy a mobilos vonatjegy-vásárlás a jövő, azonban ez sokkal inkább a jelen, hasonló rendszer ugyanis már több külföldi vasúttársaságnál működik. A MÁV-START relatíve kis késéssel csatlakozott ezek táborához, azonban HWSW tapasztalata szerint kiforrottnak egyelőre nem nevezhető a procedúra, a jövőben tehát a vásárlási folyamat egyszerűsítésére, illetve az alkalmazás felületének modernizálására lenne célszerű helyezni a hangsúlyt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról