Szerző: Koi Tamás

2018. július 24. 14:56

Piacvezető lett a DIGI

Hosszú évek óta változatlannak tűnő erőviszonyokat borított fel szinte azonnal a DIGI-Invitel akvizíció a magyar távközlési piacon, a társaság az ügyfélállomány méretét tekintve két vezetékes szegmensben is előre lépett, a tévészolgáltatásoknál pedig átvette a piacvezető szerepet a Magyar Telekomtól.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltételes jóváhagyását követően május végén lezárulhatott a DIGI-Invitel akvizíció, melyet tavaly nyáron jelentettek be az érdekeltek. A több mint 400 ezer előfizetőt érintő akvizíció jóváhagyása nem ment teljesen simán, a folyamat a vártnál tovább tartott, a beolvadást pedig feltételhez kötötte a GVH. Az immár a DIGI Csoporthoz tartozó Invitel Távközlési Zrt. már el is költözött korábbi székhelyéről, Budaörsről, a cég munkavállalóinak száma együttesen meghaladja a 2500 főt, az előfizetői bázis pedig több mint 1,1 millióra nőtt.

Az akvizíció óhatatlanul együtt járt azzal, hogy a piaci erőviszonyok felboruljanak a vezetékes távközlési szegmensben - vagyis azon a területen, ahol a DIGI és az Invitel is jelen van szolgáltatásaival. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) statisztikái szerint a társaság májusban 30,4 %-os részesedésével már első helyen áll a magyarországi teljes televízió piacon, a vezetékes szélessávú internet- és telefonszolgáltatások területén pedig 24,8, illetve 22,7 %-os részesedésével a második helyre lépett a szolgáltatók közötti versenyben, ezzel megelőzve a Telekomot (tévépiac) és a UPC Magyarországot (vezetékes hang- és internetpiac). 

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A DIGI Csoport vezetése máris kijelentette, hogy az Invitel technológiai szempontból jelentősen fragmentált szolgáltatási területeire is ki kívánja terjeszteni teljes portfólióját, az ehhez szükséges fejlesztések folyamatosak lesznek. A cégcsoportnak rövidesen számolnia kell majd azzal is, hogy szigorúbb hatósági elbírálás vonatkozik majd rá, tekintve hogy ezzel több területen is úgynevezett jelentős piaci erejű szolgáltatóvá vált - az ezzel kapcsolatos új szabályozás egyébként jelenleg véglegesítés alatt áll, de annyit már most tudni róla, hogy alapjaiban változtatja meg a területi egységek besorolását.

Könnyen lehet az is, hogy a GVH döntése értelmében a piaci erőviszonyok valamelyest visszarendeződnek majd, a versenyhatóság vizsgálata ugyanis 16 település esetében állapította meg, hogy a tranzakció a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményezné, mert a DIGI a saját egyetlen versenytársa lenne. A GVH előzetes aggályainak megismerését követően a DIGI vállalta, hogy értékesíti az összefonódás révén megszerzett Invitel hálózatokat (ideértve azok infrastruktúráját és az értékesítés időpontjában meglévő előfizetői szerződéseket) e 16 településen a bejelentett összefonódás lezárását követő hat hónapon belül.

Hogy ezek a tranzakciók pontosan hány ügyfelet érintenek majd, azt nem közölte egyik fél sem, mint ahogy az is befolyásolhatja az erőviszonyokat, hogy végül melyik versenytárs szolgáltatóhoz kerülnek ezek az előfizetők. Megkerestük a DIGI Csoportot is, ahol azt nyilatkozták, hogy a GVH előírásainak teljesítése után a piaci erőviszonyok nem változnak majd számottevően.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról