Szerző: Hlács Ferenc

2018. július 24. 12:33

A nagyvállalati felhasználók felé kacsintgat az Alexa

Az üzleti appok dominálnak az Amazon akcelerátor programjában bemutatkozott startupoknál, a nappali után az irodát is bevenné a cég virtuális asszisztensével.

Erős vállalati nyitást vetítenek előre az Amazon részéről az Alexa Fund nyertes startupjai: az Alexa Accelerator programba bekerülő csapatok túlnyomó része már nem a nappali meghódításában gondolkodik, az Amazon virtuális asszisztensét vállalati, vagy akár oktatási környezetben vetnék be. Ha valakinek nem lenne ismerős, az Alexa Fund egy kockázati tőkealap, amellyel a vállalat kifejezetten az Alexa platformra hangalapú megoldásokat fejlesztő cégeknek igyekszik lendületet adni. Ebből az alapból jött létre az Alexa Accelerator program is, amelyet a vállalat az akcelerátor programok területén már jókora tapasztalattal rendelkező Techstarsszal közösen működtet.

A program most kilenc csapattal bővül, akiknek a gyorsítósávban kapott hátszéllel idén októberben kell majd demonstrálniuk megoldásaikat, az Amazon Demo Day eseményén, ahol a cég vezetősége és a rendezvénynek otthont adó Seattle IT közössége mellett szép számmal ülnek majd befektetők is. A felkarolt startupok sorát a Blutag nyitja, amely eddig szokatlan módon az üzlethelyiségekben kamatoztatná az Alexa képességeit. Az üzletekben elhelyezett Echo, vagy egyéb Alexát futtató készülékek a vásárlók felmerülő kérdéseire adhatnak majd választ, például hogy van-e raktáron megfelelő méret a kiszemelt cipőből. A cég weboldala szerint egyébként nem csak az Alexa felé nyitott, terméke a rivális Google Home készülékeken is elérhető - kérdés, hogy ezek az Amazon szárnyai alatt is fent maradnak-e a támogatott eszközök listáján.

 amznechoill

Zöld utat kapott a Conservation Labs is, amely otthoni okos vízfogyasztás-mérőjét drótozná hozzá az Amazon virtuális asszisztenséhez, amely így hangparancsra adhat naprakész információkat az aktuális fogyasztásról, de akár az esetleges szivárgásokra is figyelmeztetheti a felhasználót. A HelixAI csapatának már a laboratóriumi környezetek vannak a célkeresztjében, a cég kifejezetten tudományos laborok számára fejleszt virtuális asszisztenst, amely kérésre referenciaadatokkal, a kísérleti protokollok lépésein való végigvezetéssel vagy akár leltárinformációkkal hivatott segíteni a kutatók munkáját.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az Imageous csapata ismét a kereskedelmi épületeket veszi célba, ahol dinamikusan igyekszik optimalizálni mind az energiafogyasztást, mind a dolgozók komfortérzetét, a produktivitás növeléséhez AI asszisztenseket is csatasorba állítva. A Jargon néven futó startup a társalgás nyelvi akadályait rombolná le, az Alexát tolmácsként használva, míg a Presence AI a céges telefonvonalak végére állítaná ügyintézőnek a virtuális asszisztenst - hasonlót már a Google-től is láthattunk, méghozzá kifejezetten meggyőző demonstrációval, nem csoda tehát ha az Amazon is igyekszik hasonló képességeket felvenni portfóliójába.

Az akcelerátorban a Novaliának is jutott hely, noha a startup első blikkre nem épp a hangalapú vezérlést helyezi középpontba, a cég ugyanis mikrokontrollerrel vezérelt, érintésérzékeny festékkel nyomtatott installációkat készít - noha tény hogy Echo Show és Spot termékeivel már az Amazon is nyitott az Alexa és az érintésvezérlés összeboronálása felé. A sorban az Unruly Studios is ott van, amely a reáltudományokat, illetve a programozást igyekszik már egészen fiatal korban megszerettetni a gyerekekkel. Végül de nem utolsó sorban a Voiceitt is bekerült a támogatott startupok közé, utóbbi a korlátozott beszédképességű felhasználóknak segít a kommunikációban.

Az Amazon a kilenc startupot több száz jelentkező közül, összesen 44 országból válogatta össze. A csapatoknak három hónapjuk lesz, hogy prezentálhatóvá tegyék Alexára építő termékeiket, illetve az ahhoz kapcsolódó üzleti modellt - ebben a vállalat és Techstars mentorai is segítségükre lesznek. Az Amazon az Alexa kapcsán már egy ideje szemez a vállalati szegmenssel, már tavaly arról beszélt, hogy az asszisztens jövőjét nem csak a háztartásokban, de az irodákban is látja. A cég most belső fejlesztései mellett láthatóan a felkarolt startupokkal is elsősorban az üzleti felhasználók sorait igyekszik majd bővíteni. A cégnek érdemes is rákapcsolni a területen, mert bár a virtuális asszisztensek piacán továbbra is pályahosszal vezet, fő konkurense, a Google egyre tempósabban zárkózik fel mögötte, ráadásul mint fentebb már szó volt róla, a vállalati telefon mögé már a keresőóriás is beállította saját AI segédjét, amivel a következő időszakban akár meg is előzheti az Amazon termékét a céges ügyfelek körében. Ennek fényében érthető, hogy az Amazon miért nem sajnálja a pénzt az arra érdemesnek ítélt startupoktól - ősszel pedig az is kiderül, mivel járulnak majd hozzá az Alexa sikeréhez a támogatott csapatok.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról